Álmodoztál arról, hogy hatalmas házban (kúriában, kastélyban ) élj? Ha igen (vagy nem) akkor kifejtenéd, hogy miért szeretnél(vagy nem szeretnél) ilyenben élni ?
Kiskoromban álmodoztam rola, hogy nagy házban fogok élni vagy kúriában amit majd én épitek fel. Akkor meg nem tudtam mi az a fűtés számla.
Aki kibirja télen fűteni annak biztos kényelmes.
Nem álmodoztam róla, hanem konkrétan visszatérő álmom.
Rendszeresen álmodom, hogy valami nagyon régi, romos, kastélyszerű épületben mászkálok, hol az alagsorban, pincében, a szobákban, a teraszon, és mindig ugyanott, ugyanaz a ház.
Betudható nálam a rahedli megtekintett ingatlannak, meg a valag horrorregények, amiket anno olvastam.
Én 42 m2-en nőttem fel, mindig is vágytam a nagy élettérre. Ahogy gyarapodtam és lett egyre jobb állásom, egyre több megtakarításom, úgy költöztem mindig egyre nagyobb lakásba, majd házba. Mindig hitel nélkül. Csak addig nyújtózkodtam, ameddig a takaróm ért. 40 éves is elmúltam, mikor sikerült egy jó fekvésű 10x10-es háromszintes Kádár-kockát megvennem 1200 m2-es telekkel. Szóval most 200 m2-en élek, de ebbe a szuterén 100 négyzetmétere hivatalosan nincs beleszámolva. Pedig ott is van konyha, mosókonyha, edzőterem, szauna. Sokat vagyunk lent. A gyerekek amiatt szeretik a "szutit", mert ott nem kell elpakolni, csak hetente egyszer, takarítás előtt. Míg a szobájukban mindig rendet kell tartani.
Ha valami világrengető dolgot kitalálnék, amiből kőgazdag lennék, szívesen költöznék még nagyobba, ahol lent esetleg van egy kis úszómedence. Mire nyugdíjas leszek, lenne időm reggelente úszni egyet. A nagy ház kifűtése miatt nem aggódom. Most is napelem segít áramot termelni, és földszondás hőszivattyú termeli a hőt a fűtéshez és a HMV-hez. A házba annó egy január végi napon költöztünk be, és a következő februárban 230 eFt-os gázszámlám lett. A gyerekek kicsik voltak és 21 fokon tartottam a házat. A következő évben felújítottunk, hőszigeteltünk. Minden villannyal megy, és így jelenleg évi 170 eFt a fűtés-villany-klímatizálás-melegvíz. Nem havi 230 csak a fűtés. Szóval a korszerű ajtókon, ablakokon, és a hőszigetelésen nagyon sok múlik!
Én szeretem, ha mindenkinek van külön szobája, ahová a közös terekből vissza tud vonulni, ha egyedül szeretne lenni. Pihenni, elmélkedni, gondolkozni. A Nagyi is kedveli, hogy a földszinten a nappali sarkából még nyílik egy kis birodalom, ahova visszamegy, ha elfáradt, vagy jön a kedvenc sorozata, és nem azt a filmet nézi, amit a többiek. Van egy háló, gardrób, fürdőszoba a nappali mögött. Itt lakik a Nagyi, ha nálunk van.
500-700 méter nekem túl sok. Ha annyi pénzem lenne egy nagyon szuper belvárosi lakást vennék gyönyörű kilátással. Meg szép nagy erkéllyel. De méretre maximum 100-120 nm.
Nyilván ha 500 nm-es házam lenne, lenne pénzem takarítónőre is meg ház kifűtésére is, de egyszerűen nem látom értelmét, hogy rohangáljak egyik szobából a másikba.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!