Sérült új IKEA SÄLJAN munkalap javítása lenolajkencével vagy körömlakkal?
Az asztalos mester beépítette a konyhai gépeket a bútorokba, kivágta a munkalapot majd, nem tudom hogy és miért, a munkalap egyik végét lehorzsolta. Hiányzik a felszíni réteg néhány centiméter hosszúságban.
Nekem nem szólt, úgy akarta átadni a kész konyhát. Amikor szóltam, hogy ezt így nem fogadom el, azt mondta, javítható, nem fog látszani semmi.
Mert, hogy majd bekeni lenolaj kencével és ezután nem látszik majd semmi.
Azt mondtam, hogy ezt nem hiszem el, mert szerintem a lenolaj kence fára való és ez a munkalap nem fából van.
Azt válaszolta, hogy: "De igen, erre való!"
De ha mégis nem lesz jó, kenjem be a sérülést körömlakkal!
Kérdeztem, ezt hogy gondolja? A körömlak lepörög egy idő után.
Azt mondta, erről az anyagról nem, ezen tartós lesz.
Végül megsértődött, azt mondta, még soha nem szóltak bele így a munkájába, összepakolt és itt hagyta befejezetlenül a konyhát.
Most új mestert kell, hogy keressek a félbe hagyott munkára. Nehéz lesz, mert a mesterek nem szeretnek más mester után dolgozni.
Megjegyzem, hogy nő vagyok, nem szoktam barkácsolni, ezért nem értek hozzá. A lenolaj kencéről érdeklődtem olyan boltban, ahol lehet megvenni és az eladók azt mondták, hogy nem való ilyen javításokra. A mester viszont makacsul állította, hogy neki van igaza, nem először javít ilyen hibákat. Nekem az a benyomásom, hogy megpróbálta nálam kijavítani, amikor nem láttam és nem sikerült. Ezért mondhatta a körömlakkot, hogy kenjem be azzal.
Nektek mi a véleményetek erről? Ki lehet javítani egy ilyen hibát?
Mivel a sérülés a nagyon látható munkalap sarkán van, arról gondolkodom, hogy vegyek új munkalapot és egy másik mesterrel megcsináltassam.
Őszinte leszek, az én szememet sokkal jobban zavarja az a felhányt élzáró az ökörhugyozás levágással, mint az a kis horzsolás szerű valami... :(
De ez egy tróger volt, nem szakember.
12 huhhhh.... Te szegény, jól kifogtad ezt a mekkmestert....
Az élfóliát vasalóval kell feltenni, nem rugalmas ragasztóval. A legtöbb élfólián eleve ott van a ragasztóréteg, ami hő hatására megolvad, és hiánytalanul odaragad.
Értem én, de megnéztem az IKEA tájékoztatóját, abban pedig az van, hogy ezt ragasztani kell! A mester állítólag palmatex-el ragasztotta.
De lehet, nem szaxerűen, mert 3 nappal a ragasztás után részben lejött a szegélycsík, akár be is folyhat a víz mögé, ha véletlenül kiöntöm.
És a ragasztó 3 nap után még puha, nyúlós, nem tart semmit.
Én nem ismerem a palmatex-et. Az valóban ilyen?
Mutatok képeket!
Ez borzalmas gányolás, akárhogy is van az ikea előírás.... :(((((
Kifizetted a "mestert"...? Ne mvolt visszatartott összeg?
Csak az anyagot fizettem ki és a szállítást, mert ő hozta el a gépeket az IKEA-ból.
Azt mondta felháborodva, hogy most a nullán van. Mondtam, hogy tudom.
Most itt maradt a félbehagyott munka, és a bútor sincs teljesen összeszerelve. Nem tudok főzni, mosogatni sem...
A fürdőszobában mosogatok.
És még valami....
Az új IKEA indukciós főzőlap és a sütő bekötéséhez a saját ismerősét ajánlotta, hogy majd az kedvezményes áron mindent beköt. Azt mondta, kapok számlát a munkájáról, ami a garanciához kell, ami 5 év.
Ezt akkor mondta, amikor vásároltam a gépeket.
Egy hét múlva kiderült, hogy a "villanyszerelő" nem tud semmilyen számlát adni és azt állította, hogy az IKEA-nal nem is kell, csak a blokk.
Felhívtam az IKEA-t és azt mondták, hogy a garancia feltétele a számla, amelyikkel egy villanyszerelő leigazolta, hogy a gépek szakszerűen vannak bekötve.
Lemondtam ezt az állítólagos "villanyszerelőt", aki felháborodva közölte, hogy "eddig az IKEA-ban soha nem kérték a villanyszerelő számláját".
Az asztalos mester pedig azt mondta, hogy majd ő nekem kiszámlázza a villanyszerelő helyett a villanyszerelő munkáját és akkor lesz számlám.
Erre most mit mondjak? Nem kell magyarázat, tudom! Hülyének néznek!
huhhh.... ez egy igazi mekkmester, plusz tipikus mindent okosban megoldó adócsaló kisvállalkozó lehet....
azt hiszi h a számla a lényeg és nem a villanyszerelői pecsét?? nehogy fizess neki ezután...
Nem, nem hiszi, hogy a számla a lényeg és nem a villanyszerelő pecsétje, tudja ő, hogy nem.....
Csak azt gondolja, hogy ezt el tudja velem hitetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!