Festék spray panelban?
Nyilván zárt tértben nem célszerű használni. Ti hogy szoktátok megoldani?
Kisebb alkatrészeket szeretnék lefesteni (lefújni) 1-2 rétegben. Lakásban a finom szemcsék miatt nem lenne célszerű (régebben próbáltam az előszobában úgy, hogy körbe volt fóliázva szinte minden, de így is volt ahova odarakódott). Tehát ezt inkább hanyagolnám. Gondoltam, hogy az utcán kellene, de ott pedig sok a szálló por. Utolsó ötletként a pince jutott eszembe, van saját tároló ahol becsukható az ajtó is, viszont nincs ablak, így az intenzív festékszag az nyilván sokáig érződne ami pedig lehet zavarná a lakókat. (Légzésvédelem megoldott, tehát a "zárt tér" ilyen szempontból nem jelentene gondot.)
Inkább az lenne ennél az opciónál a kérdésem, hogy egyáltalán "szabad-e"? Elvégre a hajtógáz ugye tűzveszélyes bár abban a koncentrációban lehet még nem.
Nem szeretném zavarni a lakókat sem és szabályt szegni sem, szóval mit javasoltok? Hol lehet ezt megoldani?
Barkácsolsz egy ilyet pár OSB- meg egy plexilapból meg egy hosszú szárú védőkesztyűből.
Köszönöm a válaszokat. Szabadban ilyenkor már valóban nehézkes (hideg van) illetve felénk a 10 emeletesek között még "szélcsendben" is fúj kicsit a szél. Mikor tavasszal az ablakkeretet festettem az is telement porral.
Lehet megpróbálkozom ezzel a doboz építéssel, ez elég jó ötletnek tűnik. :) (Végső esetben pedig akkor marad a pince. Végülis nem rosszabb mint mikor a lakók telefüstölik a lépcsőházat. Ha pedig este csinálom, akkor reggelre eloszlik az erős festékszag mire felkelnek... )
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!