Hogyan kérjem meg a lakótársamat, hogy költözzön el?

Igazából egy elég haklis lány vagyok, és nem bírom ezt az állapotot, hogy csak élünk egymás mellett, mert így semmit se lehet megbeszélni, többek között.

Én rontottam el a dolgot, mert egyszer összevesztem vele azon, hogy miért nem tud kicsit csendesebben csörömpölni a konyhában, mert még nappal is olyan az egész, mintha folyton mérges lenne, minden koppan-csattan.

Azóta néha-néha beszéltünk, meg alapvetően kedves is lenne, de én tényleg nagyon kevés embert viselek el, még kevesebbel tudok együtt lakni. Ő meg az a típus, akivel sosem tudnék jól kijönni, sokkal idősebb nálam, idegesít, h nekem alig van szabadidőm egyetem meg munka mellett, ő meg céget akar alapítani, így szinte semmi dolga, nem nagyon dolgozik, csak alibi melója van, meg egy rakás örökölt pénze. Amíg dolgozott, minden hónapban egy hét betegszabin volt, rájött, hogy nem bírja a stresszt. Most komolyan sajnálnom kéne? A rezsi miatt se igazán oké, h én meg a másik lakótársunk sokkal kevesebbet vagyunk itthon, mint ő.

Nem akartam, hogy idejöjjön, az első beszélgetésünk alapján se volt szimpatikus, nekem fura ez a nő nagyon, de nem volt időm mást keresni. Szóval az első perctől esélytelen volt, hogy megkedveljem. Így viszont egy légtérben tartózkodni is kínszenvedés vele. Ránézésre totál szét van csúszva, teljesen bizonytalan, mintha félne tőlem, pedig fiatalabb vagyok. És így én is feszélyezett vagyok mellette.

Elköltözni nem tudok, mert a nagybátyámé a lakás, így félárat fizetek a szobáért, máshol nem tudnék egyedül lakni egy szobában. Azt mondta azzal lakok, akivel szeretnék, ebbe nem szól bele, de ne legyen üresjárat 2 lakó közt. 60 napos felmondással könnyű embert találni mondjuk. Pláne így, hogy jön az új tanév, örülnék, ha diákkal lakhatnék.

De ilyen indokkal nem lehet elküldeni valakit, hogy nem kedvelem. Meg ebből neki semmi nem esik le, mert alapvetően normálisan viselkedek vele. Hazudjak?