A szomszèdunk minden hülyeséget kitalál, hogy kirakasson minket a lakásból, mit tegyünk?
Az egyik szomszédunk, aki egyedül èl a mellettünk lévő lakásban, folyamatosan telefonon zaklatja a főbérlőnket. Minden hülyeséget kitalàl, pl. hogy 6kor csapkodjuk az ajtót, holott egy légterű lakásban lakunk, a fürdőszoba ajtaja folyamatosan nyitva van, és 6kor még az igazak àlmát alusszuk. Ez csak egy példa a sok közül.
Cetliket nyomtat és rak az ajtónkra, es úgy tesz, mintha nem ő lett volna.
Amit rólunk tudni lehet, fiatal, jól szituàlt pár vagyunk. Magunkra és a környezetünkre is adunk, szinte csak aludni járunk haza, mert 9órát dolgozunk, ès ingàzunk a munkahely és az albi között. Nem rég végeztünk az egyetemen, utána költöztünk ide, a szomszéd pedig még egyetemista, a szülei fizetik az albérletét is. Nincs más dolga mint minket figyelni, ami màr kezd egy kicsit ijesztő lenni.
Ti mit tennètek a helyünkben?
Minden közös fal mentén halad a hang, nem lehet biztosra megállapítani, mi honnan jön.
Egyszer keljetek fel 6-kor és menjetek át, de lehet, hogy a saját lakásotokból is hallani.
Olyan dolgokban ajánljatok együttműködést, nyomozást, amit nem ti csináltok.
(A bérbeadó is nyilván tudja, hogy nincsen ajtó a kégliben.:))
Cenzúra...
Minek ír ki valaki kérdést, ha törölteti a válaszom?
Köszönöm az eddigi válaszokat!
Én mindenkinek zöld kezet adtam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!