Menni vagy nem menni?
Nagyon nehezen, fél év alatt találtuk meg a mostani albérletünket, amit "idegentől" és drágán bérelünk, 2 hónapja költöztünk ide.
Pár napja szólt az egyik barátunk, hogy az ismerősének lenne egy kiadó albérlete, a mostani árnál 25000-rel kevesebbért, ráadásul az egyik gyerek ovija és a másik iskolája is ahhoz közel van - iskola gyalog, óvoda egy busszal elérhető.
Most az intézményektől tömegközlekedéssel fél órányira lakunk (mellette lévő kerület).
A mostani lakás és a lehetséges lakás méretre szinte ugyanakkora, ennek egy hajszállal jobb az elosztása a szobákat illetően, annak viszont jobb a konyha-wc viszonylata.
A mostani szinte teljesen felújított (bár tipikusan "albérlőknek szánt") a másik ugye használt.
Ez panel, az tégla.
Mindkettő jó kerület (előtte a másikban laktunk, azért is járnak oda a gyerekek).
Ha most költözünk, akkor a veszteségünk (kaució, költöztetők) kb. 8 hónap alatt térül meg (azaz akkor leszünk "nullán").
Nem akarunk örökké albérletben élni, de egy családi probléma miatt nem tudjuk, meddig fog tartani.
Melyik a jobb döntés: maradni vagy váltani?
Írd meg /írjátok meg, légyszi, a miérjét is!
Még valami: egyik héten egyszer a nagymama vigyáz a gyerekekre délután, az ő lakhelyétől pontosan ugyanannyira van a két lakás.
A másik héten viszont egy idős néni, aki a téglalakás másik lépcsőházában lakik, illetve ő az egyetlen, aki mozgósítható, ha hirtelen történik valami.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Természetes, hogy mi fogunk dönteni, csak kíváncsi vagyok kívülállók meglátásaira is.
Mindenképp az új felajánlás lenne a jobb közlekedés / segítség szempontjából, de maga a lakás "csak" lakható, tehát semmi nincs felújítva, kicserélve legalább egy évtizede).
Meg a lényeg, az anyagiak, a kockázat, a költözéssel járó nagy nehézségek - erről szeretnék még több véleményt (mert én több szempontból is elfogult vagyok egyikkel/másikkal - szándékosan nem akarom leírni, hogy ne befolyásoljak senkit).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!