Támogatásos albérlet! Ki érti ezt? Hol itt a mutyi? Ki kap ténylegesen támogatást? Mennyit kap? Nagymamám nagyon érti, és összerakja különböző rádió és TV riportokból a maga kis statisztikáját. Hogy fogjak hozzá?
Nagymamám által felirt adatok különféle riportokból:
Országosan 41000 fő érdeklődott, de csak 2100 pályázatot adtak be. Ki vagy mi vette el a maradék 39000 ember kedvét? Ebből kb. 200 pályázó kapott budapesti lakásra támogatást. A kétszázból 157 pályázatot ugyanaz a cég irta meg. Nekik minden pályázatukból pénz lett.
A maradék 43 pályázat úgy sikeredett, hogy kb. 250-en adták be szerint 20% alatti sikeraránnyal.
És most figyelj! Ahol a Munkaügyi Központ dolgozói segítettek kitölteni, annak több mint felét elutasították! Érted Te ezt? Az elbiráló sem tudja, hogy mit fog majd elfogadni?
Aki tudja a választ, kérem szóljon hozzá, mert nagyon fontos nekem a pénz.
Akit mutyit sejt irjon nekem a privatban.
Én nem mutyit látok, hanem sok béna igénylőt. Másfél órát álltam sorban talán épp az általad emlitett cégnél és több információt szereztem az elejtett mondatokból, mint előtte tucatnyi telefonból és internetkutakodásból a különféle hivataloknál.
Tipikus példa: az egyik sorbanálló Szolnokon lakik szüleivel (99,4 km, kevesebb, mit 100 Budapesttöl). Nagymamája Törökszentmiklósi. Mondta neki az ügyintéző, hogy költözzön a nagymamához és megkapja a 200 ezer forintot. Nem akarta. Ilyen balf. Apropó Balfra is költözhetett volna az is túl van a 100km-en.
Egyik ismerősömmel esett meg nemrég. Az előadó a Munkaügyi Hivatalban segitett neki kitölteni a pályázatot. Megirták, aláirta, beadta.
Elutasították, mert 25 évnél idősebbnél legalább 30 nap regisztrált munkanélküliség kell, ő a 28-ik napon adta be és nem szólt neki az előadó, hogy várjon még pár napot. Ilyen rohadtak!
A "támogatásos albérlet" hivatalos neve a lakhatási támogatás. Nagyon leegyszerűsítve: csak nyújtható, de a kirendeltségnek mérlegelési jogköre van. A támogatás tehát akkor sem jár automatikusan, ha a kérelmező minden feltételnek megfelel. Minden kassza véges, előfordulhat, hogy az adott területen lakhatási támogatásra fordítható összegek kimerültek. Ezt pontosan csak az illetékes járási munkaügyi kirendeltségen tudják megmondani, van-e értelme egyáltalán pályázni.
A hivatalos tájékoztató letölthető a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat honlapjáról: [link]
Ebből lehet tájékozódni a feltételekről, az összegekről. A megítélt támogatást a kérelmező kapja.
Nem mondom, hogy könnyű megérteni, illetve hogy a feltételek életszerűek, de megérthető.
donnadieunak és mindenkinek
A támogatás gyakorlatilag jár (nem adható, hanem jár!), aki meg tudja teremteni a feltételeit a pályázat beadása előtt. Most január van, mindenütt van pénz. Tavaly decemberben valóban volt néhány megye, ahol elfogyott, de nem az volt a megoldás, hogy az ügyfél szomorkodott és hagyta magát kirúgni, hanem az, hogy megkereste magának, vagy megkerestette a pályázatiróval, hogy hol van pénz és utána ment.
Ma bárki lakcimileg át tud jelentkezni más megyébe, nincs gond a várakozási időkkel sem, mert a tavalyi 3 hónapos, ideji 1 hónapos várakozást is le lehetett csökkenteni egy-két munkanapra néhány papirral, pályakezdőknél még ez a pár papír sem kell, ők azonnal pályázhatnak más megyében.
Oda kell menni, ahol a legtöbb pénzt adják.
Mivel fiataloknál a havi kettőszázezer támogatás óriási pénz. Sok embernek az adja a lökést az életkezdésre, ne vedd el a kedvüket, hanem keresd a jó tippeket az interneten és úgy adj tanácsot a többieknek, hogy át tudják ugorni azt az akadályt, amit eddig leküzdhetetlennek véltek.
Én úgy járok el, hogy a ravaszabb hozzászólókat privátban megkeresem, telefonszámot cserélünk és jönnek-jönnek az ötletek.
Decemberben 8 db budapesti lakást adtam ki, amikor sok megyében azt mondták, hogy nincs pénz. A bérlők többsége olyan volt, akinek azt mondták a Munkaügyiben, hogy nekik nem jár a támogatás.
Többeknek:
A rendelet száma: 39/1998 (Korm.)
Ha nem érted, nem te vagy hülye, nehézkes olvasmány.
Irj a privatomra akkor és elmagyarázom.
Egy budapesti Kft ügyvezetője vagyok. Jött hozzám egy albérlettámogatásos, aki Ózdon tartós munkanélküli. Kérte, hogy kössek olyan munkaszerződést vele, amire megkapja a támogatást.
Körbetelefonáltam:
Emberi Eröforrás Minisztérium
Kálvária Munkacentrum
budapesti és ózdi Munkaügyi irodák
Lakásbérbeadók Egyesülete
albérlet támogatásra specializálódott ügyvédek
Eredmény:
Ha próbaidőt irok a szerződésbe, akkor elutasitják és egy évig nem kaphat támogatást.
Ha felmondhatatlan szerződést kötök 6 vagy 12 vagy 18 hóra, akkor megkapja a támogatást, ha a bruttó kb. 140.000.-Ft, mert alatta csak komfortnélküli lakás kérhető, fölötte önrész van.
Én pedig nem ettem meszet! Egy embert, akinek semmi referenciája, nem tudom felhivni az előző munkaadót, hogy fog-e dolgozni szorgalmasan nem veszek fel próbaidő nélkül.
Ehhez mit szóltok? Hol életszerű itt a jogszabály?
Ti mit tennétek?
Tehát csak azt 'vehetem fel', aki valamelyik barátonál dolgozik feketén, és attól tartós munkanélküli?
Szerintem, ha felveszed határozott időre és aláiratsz vele egy közös megegyezéses felmodást, amire most nem irsz dátumot, akkor viszonylag biztonságban van.
Ez egy jogállam.
Bocs! Helyesbités!
Nem biztonságban van, hanem biztonságban vagy!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!