Igényelhetek önkormányzati lakást más városban?
Budapestre szeretnék felköltözni, hogy közelebb legyek a barátomhoz, meg a sulihoz, de az albérletet nem szívlelem, egyáltalán nem hallottam róla jókat ismerősöktől.
De hallottam, hogy lehet olyat, hogy az önkormányzattól is lehet igényelni lakást. Csak nem tudom, az hogy megy, egyáltalán vidékiként igényelhetek-e más városban önkormányzati lakást? De azt hallottam, hogy nem kérnek sokat érte.
(Barátomékhoz nem mehetek, mert panelban laknak, és már kicsit sokan lennénk, ha odamennék.)
Nagyon kevés az önkormányzatok tulajdonában lévő lakás. ha megüresednek, akkor is pályázatot írnak ki rá. van, amelyik szociális alapú és van, amelyik piaci alapú bérlemény. Első sorban a saját kerületben élőket veszik előre. Bizonyos évi ott lakást, netán munkavégzést is figyelembe vesznek.
Egyedülállónak szinte 0 az esélye.
Keress csak jó albérletet magadnak.
Utolsó, egyetértek a dologgal, és tudom, hogy ez megy, de nem azért tettem fel a kérdést, hogy itt politizáljatok.
Egy önkormányzati ismerettséget sem lehet túl nehéz kiépíteni. De most tényleg az érdekel, hogy mégis hogyan lehet ilyen lakást kapni, hogyan kell pályázni, stb.
Egyedülálló vagyok, de zsúfolt lakásban élünk. 3 testvéremmel egy szobában, anyámmal. A többit nem is említem.
Amennyiben valóban politikai kapcsolat kell hozzá, vagy egyéni pályázat, azt hova kell beadni? Melyik kerületre, kinek, hova? Hogyan?
Ezeket a dolgokat az adott kerület önkormányzatánál kérdezzed meg akár e-mailben is.
Írjál nekik egy érdeklődő levelet, melyben be is mutatkozol, leírod hogy mért szeretnél pont abba a kerületbe költözni, stb... (de ne azt írd, "hogy közelebb legyek a barátomhoz")
Mindegyik kerületben máshogy mennek a dolgok, másmilyen nyomtatványokat kell kitölteni és másmilyen papírokat kell bemutatni.
De az esély az szinte egyenlő a nullával, hogy kapsz is lakást.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!