Milyen tapasztalaitok vannak lakótársakkal? Kikkel jó együtt lakni?

Én kollégiumban éltem idegenekkel, és nekem hosszú távon nem annyira jött be. Az elején volt egy feelingje, új emberekkel ismerkedni, másokhoz alkalmazkodni, de a szobatársaim/lakótársaim nagyjából 10%-ára mondanám azt, hogy szerettem velük együtt lakni. A maradék nagy része emberileg rendben volt, ott a szokással/életstílussal voltak problémák (takarítás hiánya, eltérő életritmus, zenebömböltetés este 11-kor), és voltak olyanok is, akikkel emberileg is voltak gondok. Ha nincs más választásod, mint idegennel összeköltözni, érdemes előtte megismerni, megnézni, hogy mennyire jöttök ki jól, mennyire hasonlóak a szokásaitok, mennyire sértené meg a határaidat (pl. a párja odaköltöztetése, buli minden hétvégén). Idegeneknél érhetnek a legnagyobb meglepetések, de ezek lehetnek kellemesek is, vannak ismerőseim, akik a legjobb barátaikat találták meg a lakótársukban/szobatársukban.

A baráttal való együtt lakást meg kell gondolni, alapvetően akkor érdemes bevállalni, ha hasonló az életstílusotok, habitusotok, hasonlóan képzelitek el a háztartásvezetést, mert különben a barátság is rámehet az állandó konfliktusokra. Én a baráti körömben azt láttam, hogy azok jártak a legjobban, akik tesókkal/közeli barátokkal költöztek össze, nekem is tetszett volna egy ilyen felállás.

Most egyedül élek, 5 év kollégium után baromira örülök neki, továbbá introvertált is vagyok, nagyon fontos nekem a magánszféra, úgyhogy örülök neki, hogy most aztán bőven van. :D Az egyedül élés nagy előnye, hogy azt csinálsz a lakásban, amit akarsz, akkor, amikor akarod, ha bútorozatlan, úgy rendezed be, ahogyan akarod, nem kell senkihez sem alkalmazkodni, és nem leszel lecseszve, ha ne adj' Isten reggel beteszel egy tányért a mosogatóba, de csak este mosod el. Hátránya viszont, hogy az egyedüllétet is egy idő után meg lehet unni, és sokkal több energiát kell ölnöd abba, hogy legyen társaságod, mert ugye melletted közvetlen nincs ember.

Párkapcsolati együttélésben nincs tapasztalatom, de azt az egyedül élésnél is jobbnak képzelem el. Aztán majd meglátjuk. :D

Szia.

25/L vagyok, sosem volt parkapcsolatom, viszont volt szobatársam, sok lakótársam, és némelyekkel nagyon nem jöttem ki. 9 lánnyal laktam eddig együtt, közülük hárommal elég csúnyán sikerült elválnunk. Én eléggé introvertált vagyok, viszonylag alacsony ingerküszőbbel. Nekem fontos, hogy a velem élő személy hasonló életstílussal rendelkezzen (például egy metált bömböltető férfit sem tudok elképzelni magam mellett). Lakótársakkal ez sokszor nem jön össze, mert nem tudhatjuk, milyen a másik. Volt, aki jó fejnek tűnt, majd kiderült róla, hogy egy energiavámpír. Mindig lehetetlen időpontokban osztotta nekem a dolgoait és reggel nem jutottam be a fürdőbe miatta. Egy másik lánnyal a barátja miatt vesztem össze sajnos, mert kritikán alulian viselkedett a srác. Ezzel egyidőben volt egy harmadik lakótársunk, aki meg túlságosan hangos volt úgy általánosságban. A többiekkel szereztem jó emlékeket, most is van egy lakótársam, 170 ezerből nem nagyon lehet megélni, de ő is hasonló körülményekkel rendelkezik, hasonló az ertékrendünk, alvási szokásaink, a humorérzékünk, ki merem mondani, hogy baratok lettünk és nem hittem hogy valaha megtapasztalom ezt az érzést.

A Covid alatt egyedül éltem, mert egy szellemlakótársam volt (egyetemista, hazaköltözött az online órái miatt). Nagyon nem tett jót nekem, nem volt motivációm takarítani, és eléggé begubóztam. A barátaimmal találkozgattunk, persze, de jobb ha van valaki, akinek naponta párszor lehet köszönni vagy elmesélni ezt-azt. :)