Fel lehet dolgozni, hogy albérletben kell laknom, nem pedig ott, ahol otthon érezném magam?

Hát nem tudom.

Nekem volt, amikor úgy éreztem sikerült, máskor meg pokolra kívántam mindent tehetetlenségemben.

Albérletfüggő is. Volt albérletem, ahol sokáig laktam, egy idő után úgy hívtam, hogy "haza" meg "otthon". Nagyon szerettem.

De volt olyan is, ahonnan igyekeztem minél hamarabb lépni. Undorító lakótárs, lelakott albérlet, nyakunkra járó tulaj.

Amúgy pár éve ütött be nálam egy "soha nem lesz lakásom" érzés amikor csak az árakat kergettem.

És valahogy elkezdtem sokkal kevésbé vágyódni a materiális dolgok iránt. Akkor kezdtem el túrázni, barátokat szerezni, élvezni az életet.

Időközben lett lakásom, és hát sajnos tény, hogy nem úgy vásároltam, mint álmaim lakása, hanem úgy, hogy muszáj, mert ha nem veszek, akor soha nem lesz.

És néha azért rossz érzés, hogy azt látom, innentől nincs is tovább, beragadok egy panelba és a büdös életben nem lesz olyan lakásom/házam amilyent szeretnék, főleg nem olyan helyen ahol szeretném.

Albérletnél nekem az segített, hogy elengedtem a "más lakása" meg "másnak fizetek" gondolatokat.

Ehhez kell egy normális tulajdonos aki úgymond "nincs".

Nem jár a nyakadra, havi 1x felveszi a pénzt és megy tovább.

Meg kell egy tiszta albérlet, amit az ember berendez pár bútorral. Persze az nem olyan jó amikor a nagyi bútorai vannak, meg az sem jó, hogy nem tudod úgy belakni mint egy sajátot. De azért viszonylag othonossá lehet tenni.

Lehet jó albérletet találni.

Tulajt évek óta nem láttam úgyhogy otthonosam érzem magam mert idegen nem jár itt.

Belegondolva egy ideje telefonon sem beszéltünk mert emailben rendezünk mindent.

Bérleti díj sem sok, 7 éve nem változott.

Lényegében minden rám van bízva, még közgyűlésre is mehetek.

Mondjuk eddig csak egyszer voltam amikor rá kellett bólintani a kapucsengő cserére.

#4 Az rengeteget dob a saját lakás érzésen, ha a tulajjal nem kell találkozni, nincs "pofavizit" meg "lakásvizit".

Nekem Covid lezárásoknál volt amikor utaltam az összeget és hónapokig nem találkoztunk.

Volt olyan is amikor kitettem az összeget reggel, jöttek, elvitték.

Ebben mondjuk az volt a zavaró, hogy rohadt igénytelen volt a tulaj, hazaérve mindig értek meglepetések.

Sáros laminált padló, főzött gyorsan egyet az edényemben, ott hagyta a mosatlant jó zsírosan. A tiszta mosószivacsommal törölte fel a padlóról a retket. A szelektív szemetesembe bele borította a megmaradt kajáját. A vegyes hulladékba bele dobálta a műanyagot, meg dőlt ki a szemét a kukából.

Rohadt kellemetlen érzés volt, hogy bár nem találkoztunk, mégis minden hónapban 1 alkalommal ilyen formában tudatta hogy övé a lakás én meg csicskának érezhettem magam, aki más után kénytelen takarítani.

Nekem ezzel soha nem volt problemam, direkt olyan alberleteket valasztottam mindig is, ahol mar az elso perctol ereztem, hogy itt otthon tudnam erezni magam.

Raadasul mindig volt valami sajat butor, amit vittem magammal (agy, komod, iroasztal, szek, polc), ez meg jobban segitett is abban, hogy otthon erezzem magam.

Engem is csak a penz resze zavart, hogy 6 ev alatt mennyit “dobtam ki” az ablakon albira, dehat lakni csak kellett valahol, a szuleimnel nem akartam maradni, mert ott 0 munkalehetoseg van.

Szerencsere jo tulajokat fogtam ki mindig, ezzel kapcsolatban nem volt rossz tapasztalatom.