Penészes albérlet.. Mit tehetek? Visszakérheten a pénzem?
Július elsején költöztem be gyerekeimmel ebbe a lakásba.
Szellőztetés volt végig, bízta nem ez a baj!
Sőt az első penész megjelenése szeptemberben kezdődött. Akkor még melegebb idők voltak, nyitva volt az ablak gyakrabban is, de alapból sokat szellőztetek a gyerek miatt.
Először pár foltban volt penész és kezeltem, lemostam, stb. Tobbi helyen akkor még nem vettem észre, először magam hibáztattam, mondom lehet mégse szellőztetek eleget???
Egyre többet szellőztettem és már megjelent több helyen, szobában, konyhában is. Máshol nincs.
De a mi szobánkban már elég erősen a sarkokban ott van.
Közbe egy teljesen más dolog miatt bekerült a gyerekem a kórházba. Ott megemlítette egy vizit során, hogy fáj a háta is... Ezért elküldtél vizsgálni, csináltak a kezén tesztet és igazoltan allergiás a penészre.
Most mit tehetek?
Határozott idejű szerződésemből még 8 hónap van vissza.
200000 Ft kaució van benne
Javaslatok?
Mert nem akarna megegyezni.
Elég rafinált nőci.
Szerintem a gatyát is lehúzza najd rólam, ha tudja a végére...
Na mindegy.
Milyen életviteli dolgok?
Van egy szekrényem, de nem a szekrény mögött hanem mellette és felette penészes és az egyik fal felül is, nem csak alul, de ott nincs is bútor. Szellőztetek is.
Ruhám az előtérben, folyosón szárítom ott semmi penész érdekes módon.
A konyhába van penészott a tulaj dolgai vannak,nekem egy hűtő és 2 asztalom csak, de ott minden nap szellőztetve van, meg eleve olyan az ablak is, mégis megjelent.
Eleve miért adná vissza a pénzem közös megegyezéssel, ha meg is tarthatja, úgy lenne vele, ha nem tetszik menjek el a pénz meg marad.
Igaza is van, nem hülye sajnos.
Értem én mit mondasz, de előre látom mit mondana.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Valószínű tudott róla hogy a ház ilyen, de ezt nem tudod bebizonyítani. Amúgy sokan nem tudják azt, hogy a penész nem csak a nem megfelelő szellőztetés miatt lehet hanem hőhíd miatt is. Tehát nem foghatja rá hogy te csináltad kivéve ha az egész ház tiszta penész (az a valóban igényteleneknél fordul elő) . De ha csak foltokban a sarokban akkor nem.
Egy páramentesítő lehet hogy jobb ötlet, mert ha télen kiengeded a meleget az ablakon a sok szellőztetéssel, akkor a fűtés számla lesz nagyobb. És ezt a készüléket a többi házban is fogod tudni használni.
Takarításra vagy penészölő vegyszert vegyetek vagy hidrogén peroxid-ot, az utóbbi állítólag jobb, bár én azt még nem próbáltam.
Köszönöm szépen!
Csak ez a két helyiség, de legjobban a háló.
6 helyiség van amúgy.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Értem. Nekem ez csak albérlet, én nem szeretnék költeni más lakására. Ő meg nem fog.
Nem naponta egyszer nyitjuk ki az ablakokat, és mindenhol kinyitjuk. Nekem amúgy is mániám, mert nehezen kapok levegőt( ez nálam régi dolog) és olyankor napközben is nyitom néha.
Páramentesítőt beszerzek. Meglátjuk mi lesz.
Lekezelem ezeket a felületeket és kihúzzuk akkor júniusig.
Alig várom egyébként is, hogy elmenjek innen. 😀
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!