A közjegyzős bérleti szerződés miért jobb a BÉRLŐnek, mint a "sima" 2 tanús? A közjegyzős szerződés is lehet részrehajló?
Mert a 2 tanús nem bejelentett, nem adózik utána a tulaj. Semmi nem véd senkit, feneked kitörölheted vele.
A közjegyzővel hitelesített pedig olyan, amit a rendőrség/bíróság is komolyan vesz, hiszen hivatalos és persze utána adózik is a tulaj.
Azt olvastam, hogy ha a bérlő nem fizet, akkor gyorsabban és hatékonyabban behajthatja a bérbeadó az elmaradt bérleti díjat, viszont ha a tulaj nem adja vissza jogtalanul a kauciót, akkor pedig a bérlő terelheti könnyebben jogi útra az ügyet.
Ez igaz?
A közjegyzői szerződés azért jobb, mert kiköltözési záradékot is tartalmaz, ami 30 napon belül, bíróság bevonása nélkül végrehajtható.
Az 1-es nettó baromságokat ír, a szerződésnek - ami lehet szóbeli/magánokirat/közokirat - semmi köze az adózáshoz, a kettő nem is találkozik.
A magánokiratban (2tanús) leírtak ugyanolyan súllyal bírnak a bíróság előtt, mint a közjegyzői, csak ahhoz nem lehet csatolni a végrehajtásra vonatkozóan záradékot.
A közjegyzővel hitelesítettet a rendőrség/bíróság is komolyan veszi, hivatalos.
A két tanús meg gyakorlatilag semmire nem jó, nem bizonyít semmit, még azt sem, hogy ténylegesen volt ott két tanú.
4-es vagyok
Felőlem irkálhatod az összes nickedről a hülyeséget, attól még nem lesz igaz, csak kártékony információdat erősítgeted! Engedd már meg, hogy jobban tudjam, mivel a végzettségem okán jobban képben vagyok.
Még a szóbeli szerződés is megáll a bíróság előtt, ha az két indifferens tanúval megfelelően bizonyítható, de az esetek zömében a bizonyíthatatlanság a probléma.
A 2 tanús, írásbeli szerződést minden bíróság elfogad, a tanúk csak a bérbeadó/bérbevevő aláírásának valódiságát igazolják, nem a szerződés tartalmáért felelősek.
A bérlő szempontjából annyiban fontos a közjegyzői/ügyvédi szerződés, mert az komplettebb, nem tartalmazhat jogtalanságokat és mindkét fél érdekeit egyaránt hivatott védeni.
Ellenben ha egy magánokiratban aláír valami számára kedvezőtlent, ami nem feltétlenül lenne jogszerű, azzal legitimálja és elfogadja azt.
#6
Nem vitatkozom veled, mert egyenértékű lenne azzal, mintha galambbal sakkoznék. Részemről a téma lezárva, azt csináltok amit akartok!
Minden megáll a bíróság előtt, de mire oda jutsz hogy bírósági ítélet születik a kilakoltatásról, minimum 2-3 évig ingyen lakja le a bérlő a lakásodat, és több milliós közműtartozást is felhalmozhat az okozott károk mellé.
Közjegyzőivel meg mehet a kilakoltatás, ha nem fizet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!