Július elején egy Kft. tulajdonában lévő lakást béreltünk ki szerződéssel. Most derült ki hogy a bérleti szerződést nem a cégjegyzésre jogosult személy írta alá hanem a fia.Fölmondhatjuk a bérletet? Visszakaphatjuk a foglalót?
10-es: a Ptk. nem lesz jó, mert ezek a részletszabályok a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényben találhatóak.
Hatálya:
1. § (1) A törvény hatálya kiterjed minden lakásra - ideértve a nyugdíjasházban, garzonházban, a szobabérlők házában (a továbbiakban együtt: otthonház) lévő lakást, illetőleg lakrészt és a szükséglakást is -, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre.
Az írásba foglalási kötelezettségre:
2. § (5) A lakás bérbeadásának érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges.
Annak igazolására, hogy ez a helyiségekre (tehát irodára) is igaz:
36. § (1) A nem lakás céljára szolgáló helyiség (a továbbiakban: helyiség) bérletének létrejöttére, ... a lakásbérlet szabályait - e törvény Második részében foglalt eltérésekkel - megfelelően kell alkalmazni.
Olyan kitétel pedig nincs, ami alapján a helyiségbérletre ne vonatkozna az írásba foglalási kötelezettség.
Ergo összefoglalva: lakás- és helyiségbérleti szerződés (meg egyébként más ingatlanra is, pl. haszonbérlet termőföldre) csak írásban jöhet létre érvényesen, ráutaló magatartással és szóban NEM.
Ilyenkor a jogcím nélküli használatra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, ami alapján természetesen bérleti díjjal egyező használati díjat kell a használat idejére fizetni.
ez két független kérdés.
Az egyik, hogy szerződést alapvetően lehet kötni írásban, szóban, és ráutaló magatartással. Lakás bérletit csak írásban. Ez a szerződés írásban köttetett, tehát ez a része rendben van, érvényes.
A másik pedig, hogy ki jogosult egy cég nevében szerződést kötni. Nyilván nem csak a cégjegyzésre jogosult személy. A Sparban a pénztáros köti a szerződést veled a cég részéről, ő sem ügyvezető. Belső szabályzatok szabályozzák, hogy egy cég nevében ki jogosult szerződést kötni, és milyet. Ezt te ügyfélként nem tudhatod. A szerződés érvénytelenségének megállapítását lehet ilyen címen kérni, de csak a cég részéről, hiszen a céget érheti kár, ha mondjuk egy arra nem feljogosított személy áron alul köti a szerződést, így nem a cégvezetés akaratának megfelelő szerződés jött létre. De így is csak akkor lesz érvénytelenítve a szerződés, ha annak összes körülménye alapján neked is tudnod kellett, hogy nem a megfelelő emberrel kötsz szerződést. Különben a szerződés érvényben marad, de a cég persze kártérítést követelhet a jogtalanul eljáró dolgozójától.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!