Ti melyik kerületben éltek?
Én a XII. kerületben élek. Szeretem, mert alacsony a népsűrűség, nem kell sok barmot elviselni. Szép zöld az egész, szép a kilátás, csendes. Emellett vásárlóerő szempontjából első helyen van Budapesten, és magasak az ingatlanárak, jó befektetés volt itt lakást venni.
Amit nem szeretek benne, hogy a kerületen belül normálisan bevásárolni gyakorlatilag lehetetlen. Egy nagyobb Spar van, meg pár kicsi. Azon kívül csak ótvar Prímák meg egy Tesco Express, igaz, az Budapesten az első volt. Diszkont áruház egy sincs, ezért a szomszéd kerületbe kell átjárni vásárolni. Ami azért nem túl kényelmes.
A pesti belvárosban lakom.
Előny és hátrány nagyrészt ellentéte annak, amit a XII. kerületi lakos írt: itt túl nagy a népsűrűség egy ideje (megkétésfélszereződött 5-7 év alatt), így sokszor nem lehet pihenni. Minden sétatálvolságra van, autó nem kell. 8-10 boltba is elmegyek egy nap másfél óra alatt úgy, hogy mindegyik után hazamegyek lepakolni. Iskoláskorban, művelődési korban ez annyi előny, hogy mondjuk 10-12 különórára tudsz járni a legerősebb iskola mellett is gyalog egyedül, és nem kell oda elkísérni a gyereket a szülőnek.
A város ugyanolyan szép lenne, de mivel szlömmös, sokszor büdös, hugyos.
4. kerület
Minden közel van és a metróval 15 perc alatt ott vagyok a Nyugatinál. Én szeretek itt élni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!