Miskolci alberlet piac hogy all jelenleg?
Amúgy itt a helyzet: [link]
Azért ha megnézed akkor 100+rezsiért a nagyon jó állapotú, felszerelt lakások mennek, amit nem biztos, hogy egyetemistáknak ki akarsz adni.
A 100 nyereség szépen hangzik (évi 10%-os haszon), de albérletnél jelentős az amortizáció, átlagban évi 1-2 hónapot üresen áll a lakás, meló van vele, mert be kell hajtani a zsetont, ellenőrizni a számlákat stb. Nem árt ha adózol utána, mert ha esetleg konfliktus van akkor simán felnyomnak az albérlők, szóval a 100 nettó koránt sem 100 nettó.
Szerintem a MÁP+-nak most nincs ellenfele, befektetési céllal nem éri meg lakást venni.
Nem szentírás amit mondok, csak a saját véleményem.
Erről beszélek, hogy nem lesz meg a szaz, mert a költségek elviszik egy számottevő részét.
Ha Kp-s vevő vagy akkor a lakás állapotától, helyétől függően persze lehet jó vétel de azt fenntartom, hogy befektetési céllal lakást venni már kicsit elkésett. Azok az idők elmúltak most egy pár évre.
Manhatten-ben meg még több, csak épp semmi köze a kettőnek egymáshoz. Ott vannak a hirdetések azok adnak reális képet nem az hogy az ország egy másik részén mennyiért mennek az albérletek.
Még egy dolog fontos az avason hogy a lakás távfűtéses vagy egyedi mérőórás, mert a bérlőnek nyilván nem mindegy hogy mekkora a rezsi.
5 evre viszont nem kotnem le a penzemet ugy, hogy evente kapom meg a kamatot vagy majd a legvegen 5 ev mulva, plusz meg a bankom is lenyul belole.
Ez igy havonta varhato bevetel. Sokan azt hiszik, hogy nem adozik a lakaskiado. Azt nem veszik szamitasba, hogy olyan eset is fennallhat, amikor nem keletkezik adokotelezettseg. Pl ha a tulaj masik ingatlant berel ugyanolyan vagy magasabb aron. Esetleg ha kulfoldon el. Nekem pl ez a resze is megoldott. Igen, az ellenorizgetes valoban fontos, de azt meg meg lehet elozni helyes berlo valasztassal vagy legalabbis lecsokkenteni. Sok helyen az aram es a gaz feltoltosre cserelheto. A lakas allaganak fenntartasa, korszerusites pedig olyan koltsegek, amikkel szamolok, es belefernek, tobbek kozott azert is, mert emelik, emelhetik a lakas erteket, vagy ha berlocsere kozben ujitok fel, akkor ra is teszek 10-15%-ot a kovetkezo berlonel, es gyorsan visszahozza
Az összes állampapír napi kamatozású a MAP+ pedig - ha nem a visszaváltási periódusban adod el - 0.25% költséggel adható el. Ez kevesebb mint 1 hónapnyi kamat. Vagyis ha egy hónapig benne tartod a pénzed akkor már nem mínusszal jössz ki.
Állampapírt nem bankban kell vásárolni hanem az államkincstárnál mert akkor ingyenes.
Az albérlet árakat mostmár nem lehet a végtelenség emelni ha egyszerűen nem tudják megfizetni az emberek.
Erre a vonatra egy kicsit későn akarsz felszállni valójában négy öt évvel ezelőtt kellett volna ezt meglépni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!