Ezt jeleznétek a tulajnak, vagy ne fárasszam?
3 éve élek egy albérletben, akié a lakás, Angliában él. Évente 2-3x jönnek Magyarországra, olyankor ír, hogy feljöhetnek-e a lakásba, vagy hogy kell-e valamit megcsinálni, szerelni, van-e valami baj, de amúgy nem szoktunk kommunikálni. Probléma sem volt, eddig... Beköltözött az alattam lévő lakásba egy idős néni még a tavasszal. Mindenért panaszkodik... Hogy későn fürdök, ő felébred az éjszaka közepén, ha lehúzom a wc-t, hallja ahogy sétálok a lakásban, minden lehallatszik hozzá. És hogy ő így is nehezen alszik el, hát még ha valaki trappol fölötte folyamatosan. Eddig ezeket csak akkor mondta, ha éppen elkapott a lépcsőházban, de már fel is csenget, tegnap pl kísértem le a barátnőimet, és akkor jött ki, hogy áruljam már el, mit csinálok én este 10-kor a fürdőszobában, meg mennyi vízben fürdök én, hogy egy fél óráig folyatom a vizet. És nagyon kínos volt, mert ott álltunk 5 percig, és osztott engem, a többiek meg csak néztek hogy mivan.
Az előző lakókkal ilyen probléma nem volt. Újépítésű társasház, biztos vannak hiányosságok a szigetelésben, de könyörgöm, nem alakíthatom egy nyugdíjas nénihez az életemet. Egyetemista vagyok, sokszor 8-9-kor érek haza este. Persze hogy szeretnék vacsorázni, fürdeni alvás előtt... Szerintetek szóljak a lakás tulajának a néniről? Azt nem akarom, hogy esetleg őket állítsa meg, ha jönnek majd haza karácsonykor, és nekik is leálljon panaszkodni, ők meg azt gondolják, hogy direkt nem mondtam semmit...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Semmi koze a tulajhoz, es tenni se tud semmit.
A neni meg hisztizzen nyugodtan.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Hát türelmed az van :)
Én már rég elküldtem volna...
Életviteled szerint használod a lakást.
Itt nincs probléma.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szörnyű lehet. Nekünk is voltak idős szomszédaink, akik mindenért szóltak, és mindig hallgatóztak. Még gyerek voltam, panelben laktunk. Mi egy 4 fős család voltunk, szülők, 2 gyerek. Nem értették, miért nem vagyunk olyan csendben, mint ők. De ez nem életszerű. Mi nem voltunk nyugdíjasok, volt életünk.
A tulaj ezzel nem tud mit kezdeni, de persze ha találkoztok, elcsevegtek, elmesélheted neki, csak megoldást ne várj. Nem is nagyon van.
Ha megálltok a nénivel beszélgetni, szerintem ne hagyd magad, mert ha azt látja, hogy megijedsz, meg behúzod füled-farkad, az csak olaj a tűzre, lassan már azt is hallani véli majd, ha levegőt veszel.
Teljesen jogos, hogy nem alakíthatod az életed az ő szükségleteihez.
Ha megkérdezi, miért fürdesz így: mert ilyenkor van rá időm, meg mert így szoktam. Ennyi.
És még elmondanám neki - szerintem ez nem bunkóság - hogy ha boldogulni akarok az életben, akkor egyetemre kell járnom, sőt dolgoznom kell, ez pedig azzal jár, hogy későn érek haza. Vagy a néni azt szeretné, ha munkanélküli lennék, és el fog tartani?
Nagyon sok ilyen öreg van, akinek semmi nem jó, de azt hiszem, egy részük visszavesz az arcából, ha látják, hogy ki mersz állni magadért.
Ha felkel este a fürdésre, hát felkel. Majd visszaalszik. Ő aludhat sokáig, nem kell reggel munkába vagy egyetemre mennie.
Mindezt persze csak azért mondom, mert semmi olyat nem csinálsz, ami ne lenne normális. Hadd fürödjön már az ember a saját lakásában akkor, amikor akar!
Aki délutános, vagy éjszakás, az meg ne is fürödjön, ha éjfélre ér haza?
Ha te lennél a bunkó, akkor a nénit sajnálnám, mert nem hagyod pihenni, de így tényleg csak simán életvitelszerűen használod a lakást, ezt neki kéne megértenie.
De kétlem, hogy60-70-80 évesen neki változni fog a gondolkodásmódja.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!