Kezdőoldal » Otthon » Albérlet » A bérbeadó bármit és bárhogyan...

A bérbeadó bármit és bárhogyan megtehet. Kiszolgáltatott helyzetű bérlőkkel?

Figyelt kérdés

Előre bocsájtva: kényszerhelyzetben voltunk és adódott egy lehetőség, mi pedig "nem néztük az ajándék ló fogát", örültünk hogy van hova és hol.


2018 májusában, egy Nagyhegyesi ingatlan (kertesház) tulajdonosa, akinek bérlői voltunk, úgy gondolta hogy eladja a lakást, ezért meghírdette, és augusztusban sikeresen el is adta, nekük pedig október 31-ig el kellett hagynunk a bérleményt. Életem legkellemetlenebb időszaka volt, mikor előre egyeztetett időpontokban ugyan, de vadidegenek jártak a lakásban, ahol éltünk, hogy szemrevételezhessék a házat kívűl-belül. Nagyon rossz érzés amikor látod hogy nincs már sok időd hátra abban az igatlanban ahol szerettél lakni. Erről szól egy albérlet? Túlságosan hozzá vagyunk szokva ahhoz hogy egy helyen éljük az életünket? [2017 augusztusában még 10 éves szerződésről szólt a megállapodás, a ház borzalmas állapotban volt, párom családja rakta rendbe nem kis ráfordítással. Az idő előrehaladtával a tulaj meggondolta magát mikor jött ellenőrizni a bérleményt és látta milyen szépen rendbehozták...vagy valami más állhatott a háttérben és amiatt kellett eladnia, ez végső soron mindegy.]


Szóval volt 2 hónapunk hogy megszervezzünk mindent. Nem volt már addigi lakóhelyünkön bérelhető ház, a környező helyeket kellett felkutatnunk. Kétségbeesésemben a facebook-on is segítséget kértem, feliratkoztam csoportokba, ahova csak lehetett ["5 fős család (2 felnőtt, 2 fiatalkorú és 1 gyerek, ebből 3 aktív dolgozó) sürgősen albérletet keres"] és szerencsémre gyorsan (kb. 1 héten belül) fel is ajánlotta egy úr hogy van egy panellakás, lehet jönni egyeztetés után.


Október 25.-e körül meg is kötöttük a szerződést (2 tanús), 26.-án csináltunk egy tisztasági festést és 29.-én beköltöztünk...A bérleti díj korrekt volt, 60000 [54nm, 1+2 félszoba], tudomásul kellett venni hogy lift nincs, az ingatlan közepesen átlagos volt.


A szerződés megkötésekor kicsit bizalmatlannak tűnt a tulaj, nem engedte meg hogy a lakcímkártyán ez a cím fel legyen tűntetve mint lakóhely. Megnyugtattuk hogy mi fizetni fogunk rendesen, hiszen eddig sem volt ebből gondunk, megtanultunk kevés pénzből gazdálkodni. Megemlítette, lehet el kéne adnia a lakást, amúgy sem ebből az albérleti díjból akar meggazdagodni...igazából itt megijedtem, hogy csöbörből vödörbe esünk megint, de aztán ezt a gondolatot nem vitte tovább és mindenki elégedetten tért aznap haza. Kezdtünk megnyugodni, végre nem kellett aggódni a lakás miatt...


Az első hetekben jött elő egy probléma, a konyhai csap hidegvizes vezetéke az előző bérlőknél (de nem miattuk) szivárgott és emiatt az alattunk lévő szomszéd beázott egy kicsit, a tulaj megígérte neki hogy majd kifesti, nekünk pedig azt hogy megjavítja majd a csapot. November elején járunk, épphogy beköltöztünk, tehát a tulaj jött, leszerelte, elvitte, visszahozta, nem volt jó, kínunkban már azt kértük hogy hagyja , majd mi megcsináljuk (1 hétig próbálkozott a javítgatással)...az alattunk lakó szomszéd pedig azóta is várja a beígért festést. Felvetette a csap szerelése (de inkább elbarmolása) közben, hogy lehet csempézni kéne a fürdőszobában, ezt ő majd megcsinálná...Mondtuk hogy hagyja most ezt, majd később visszatérünk erre...


Az erkélyen volt egy 206x110-es fémlemez összetekerve, ezt akarta feltenni valamikor az erkély tetőszerkezetére, mert az hiányos, az egyik fele nincs meg (erre a célra általában műanyagot szoktak használni). Felvetette hogy ezt valamelyik napon felrakná majd, hoz egy szakembert és a segédletével felszerelik. A dolog neheze, hogy a 4. emeleten vagyunk, tehát ezt emelőkosaras daruval (mely bérelhető egy utcával arrébb), vagy ipari alpinista segítségével, vagy esetleg állványzat felállításával lehetne megoldani... Tulajunk az emelőkosaras darut leszervezte 2019 áprilisában, konkrétan volt egy hét amikor figyelnünk kellett minden nap 9:00 és 17:00 között, mikor jön a szakember és kér meg minket arra hogy biztosítsuk az áramot a szükséges szerszámok használatához...Nem jött senki. Szerencsére volt otthon ebben az időtájban valaki mindig, így ez nem lett volna gond, tehát rajtunk nem múlott.


Később kiderült, összekülönböztek a daru kölcsönzővel, így mivel ez a lehetőség elúszott, kitalálta azt hogy akkor majd ő felrakja az erkélyen, de előtte rászerel egy tartószerkezetet a fémlemezre a nagyszobában.


Ehhez annyi segítséget kért tőlem, hogy mérjem le az erkélyen a tartórudakat, amit megtettem, de kértem hogy hanyagoljuk ezt a műveletet, mert lehetetlen kivitelezni bentről, ezt csak kinnt lehet, kintről feltenni...nem tudta megérteni, és azt kaptam a fejemre hogy nem vagyok együttműködő, amit én itt eléggé sértőnek éreztem, de nem szóltam.


Néhány héttel később azzal az ötlettel állt elő (mindig messenger üzenetekben), mérjem le az ablakokat és az erkélyajtót, a szúnyogháló cseréjéhez...Lemértem, de megintcsak arra kértem őt, hagyja, majd én megcsinálom a cserét. 2 héttel később konkrétan teljes nyílászárók cseréjéről beszélt már, gyakorlatilag az időpontot akarta egyeztetni hogy mikor jöhet a szakember betenni az új ablakokat... Elleneztük, kértük, egyelőre hagyjuk, később térjünk erre vissza.


Július 3.-án küldött egy üzenetet, melyben az állt "Július 1-től megemeli a bérleti díjat 75000-re".


Visszamenőlegesen nem hiszem hogy lehetne emelni, 25%-kal meg kicsit talán túlzásokba esett, de kértem hogy ezt majd személyesen tárgyaljuk meg. Megitcsak jött az időpont egyeztetéssel, hogy mikor tehetik be az ablakokat, erre én azt írtam vissza hogy ezt személyesen beszéljük meg, ne itt messengeren...ekkor bedühüdött és azt írta hogy "itt ő diktál", én meg kikértem magamnak hogy így kommunikál velem és letiltottam, átadtam neki párom elérhetőségeit és annyi.


Ezt követően telefonon párommal megbeszéltek mindent, szerencsére normális hangnemben, és sikerült időpontot egyeztetni is egy személyes találkozóra, melyben megejthetjük a szerződésmódosítást is.


Közben meggondoltam magam, visszavontam a tiltást a messenger-en, sőt, még én kértem bocsánatot Tőle, ha megsértettem volna a csevegéseink során...


Eljött a nap, megbeszéltünk mindent, de nem úgy alakult ahogy terveztük...Nem tudtuk meggyőzni hogy a 25%-os emelés irreális, Ő erre azt mondta hogy "jó, akkor legyen 90000". Indokként azt hozta fel, hogy nem tudta a szerződéskötéskor hogy 5-en leszünk (hazugság, nagyon is jól tudta, mert a szerződés 5 ember személyes adatait tartalmazza, valamint a hírdetésem is így szólt , fentebb olvasható) és a helyi ingatlanbérleti díjakat figyelembevéve ez annyi és kész. Ha nem tetszik akkor eladja a lakást. Mi mivel kényszerhelyzetben vagyunk, inkább megalkudtunk a 75000 mellett. A visszamenőlegességet sikerült eltörölnünk, így októbertől fizetjük majd a megemelt díjat.


Sikerült beszélnem (igaz csak messenger-en) az előző lakókkal, akik remélték hogy nem kell a tulaj felől hallaniuk többé és megtudtam pár érdekességet, melyekből azt a következtetést vontam le hogy nem mi vagyunk az egyedüli eset ennél az úrnál.


Tény hogy nagyon kedves és rendes ember, ugyanakkor nem hiszem hogy normális dolog az ha állandóan zaklatja valamivel a bérlőit. Úgy tűnik mintha nem tudná mit akar az ingatlannal, el is akarja adni, meg nem is, nem érdekli hogy mennyi a bérleti díj összege, de aztán mégis szinte a dupláját tervezi...zavaros...


Itt a kérdés csak az, miért lehet ezt tenni a bérlőkkel?


2019. aug. 27. 09:40
 1/6 anonim válasza:
100%
Sajnos ez van ha más házában laksz.. Mindenütt alkalmazkodni kell, minden tulajnak van valami heppje. Sajnos. Csak hol milyen mértékben jön elő. 😑
2019. aug. 27. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%
Milyen jellegű a papīr határozott idejű ? Közjegyző okirat kell mert az eljarást gyorsítja a tanúk nem lépnek sem számítanak ūgyintézést .
2019. aug. 27. 10:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
39%

"Nagyon rossz érzés amikor látod hogy nincs már sok időd hátra abban az igatlanban ahol szerettél lakni. Erről szól egy albérlet?"


Igen. Bérelni az szokott, aki szeret mobil lenni. Aki ott akar megöregedni, az vesz inkább. A bérbeadás egy adott élethelyzethez kötődik. tulajdonoskén eldöntöm, hogy pár hétre, 1 évere, stb. nincs szükségem az ingatlan használatára, és addig bérbeadom. A szerződés is így szól, bármikor felmondható 30 napos határidővel. Nem is találkoztam még olyan vélelemmel, hogy valaki élete végéig számít az ottlakásra, miközben tudja, hogy egy pár hónapos időtávról van szó...

2019. aug. 27. 14:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
72%

"2017 augusztusában még 10 éves szerződésről szólt a megállapodás"


Na, most akkor hogyhogy eladhatta?

A ráfordításról is a szerződésben rendelkezni kellene.

Nem világos, hogyan alakulhatott így.

2019. aug. 27. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
64%

"Itt a kérdés csak az, miért lehet ezt tenni a bérlőkkel?"


Tulajdonképpen mit tett? Mondta, hogy nem tudja, mit kezdjen az ingatlannal, de jelenleg is él a szerződés, tehát bérbe van adva nektek, nem? Mondott 2 magasabb összeget, de jelenleg is 60 000 Ft-ért bérlitek, nem?


Ami javítások voltak, teljesen máshogy kell csinálni, a Társasház büdzséje és feladata. Ezek azért lehettek rosszul, mert nem vagytok tisztában se ő, se ti a jogi dolgokkal és egy lakás üzemeltetésének dolgaival.

Ha nem vettétek a fáradságot (senki négyetek közül, se az ő családjából), hogy utánajárjatok a dolgok menetének, akkor ez van. Én egyedül üzemeltetek 5 ingatlant nálad jóval fiatalabb vagyok, mindennek utána tudok járni, soha nem is kerülök ilyen helyzetbe. Ti felnőttek 4-en plusz az ő családjából a felnőttek, vajon mért nem tudjátok megtenni ugyanezt a saját vagyonotok gondozása érdekében?

2019. aug. 27. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
67%

"2018 májusában, egy Nagyhegyesi ingatlan (kertesház) tulajdonosa, akinek bérlői voltunk, úgy gondolta hogy eladja a lakást, ezért meghírdette, és augusztusban sikeresen el is adta, nekük pedig október 31-ig el kellett hagynunk a bérleményt."


"Nagyon rossz érzés amikor látod hogy nincs már sok időd hátra abban az igatlanban ahol szerettél lakni...Szóval volt 2 hónapunk hogy megszervezzünk mindent."


Vagyis májustól tudtátok, hogy el akarja adni.

Májustól októberig viszont nem 2 hónap volt, hanem majdnem fél évetek, hogy másikat keressetek.

A többi meséd már nem is érdekel.

2019. aug. 27. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!