Közös albérlet takarítása, közösen használt dolgok vásárlása?
Sziasztok!
Szeptembertől közös albérletbe költözünk, négyen leszünk lányok, és arra lennék kíváncsi, hogy hogy érdemes beosztani egymás között a közös terek rendben tartását, takarítását? Szívesen fogadnék tippeket olyanoktól, akik hasonló cipőben jártak/járnak, mint most mi, és náluk már használatban vannak bevált módszerek.
Anyagilag teljesen függetlenek vagyunk egymástól, nem is ismerte egymást egyikünk sem korábban, hanem teljesen ez az albérlet hozott minket össze, egy fedél alá. Az természetes, hogy a szobáinkat mi magunk tartjuk majd rendben, de a konyhát, a fürdőszobát és a vécét nyilván közösen fogjuk használni, így evidens, hogy takarítani is. Emellett kellenek azért közösen használt dolgok is, például vécépapír, kézmosó szappan, mosogatószer, satöbbi.
Én arra gondoltam, hogy mindenki minden hónapban egy bizonyos összeget berak egy közös borítékba, amiből aztán valamelyikünk elmegy és megveszi a közösen használt takarítószereket, tisztasági cikkeket. Persze a gyakorlatban nem tudom, hogy ez mennyire működne hatékonyan.
Ti, akik szintén több emberrel osztoznak egy albérleten, hogy oldjátok meg ezeket a dolgokat?
Igaz kollégium,nem albérlet, de az osztozkodás szempontjából ugyanaz:
Én 4 évet voltam kollégista, de sajnos az első hónapokban kiderült, hogy közös lónak túró a háta.
Az elején 3 fővel közösködéssel kezdtük, közös vaj, közös tej, kenyér stb. De mindig az volt, hogy amíg mi ketten hoztunk, a harmadik srác is örömmel itta a tejet, de amikor elfogyott akkor a pótlás mindig holnap érkezett. A margarinból vettünk Bord's Eve-t, azt ő is nagyon szerette, de amikor elfogyott akkor csak valami noname szart vett helyette, amire legszívesebben rá sem néztél volna. WC papír ugyanez. Nem nagyok sznob,töröljön aztán kész, de ő mindig a eggagyibb, kreppapír szerű csiszolóvászon WC papírt hozta, mnt ami régen a vonatokon volt :D
Kávé, cukor is mindig az általunk hozott vol a "legjobb" de ha elfogyott, majd holnap.
Aztán elege lett, megbeszéltük, hogy mindenki éljen a saját készletein.
Persze ha valakinek elfogyott valami, akkor nyilván adtunk egymásnak, de nem volt ez a közösködéses megoldás.
A takarítás sajnos még ennyire sem ment ebben nem volt partnerem a másik srác sem. Őket megehette volna a kosz ha rajtuk múlik.
Így többnyire az érvényesült, amit egy korábbi válaszol is írt: elegem lett, és csináltam magam.
A 4 év alatt 3 garnitúra sráccal laktam együtt, a szomszéd 3-as szinte mindig cserélődött, de a takarítás nem nagyon volt ínyére senkinek.
Nem vagyok tisztaságmániás, de amikor kijöttem a fürdőből, és a padlóra ltéve a lábam sürke lett... Akkor elpattant az agyam és megcsináltam.
Néha rá ehetett venni őket, de általában ez magányos tevékenységem volt.
Túléltem.
De a közös lónak túrós a háta elv beégett a tudatomba.
Most is albértben laom, de ez alapvelv volt, hogy senkivelnem költözök össze aki nem a barátnőm.
Sajna most igen dráa az albérlet, a fenntartás, ezért 1 éve el is kltötem Bp-ről elővárosba, és onnan járok be. Még ilyen áron is inkább az "én házam én váram" elven magam lakom.
És ha én nem takarítok 2 hétig, akkor a "saját mcskomban" élek, de ez erősen túlzás.
Ugyan az a sztorim, mint a 18:43-masnak.
Én is csak koliban éltem együtt, 2-3 fős szobákban fiúként. Teljesen nyilvánvaló lett nagyon-nagyon hamar, hogy nincs értelme közösködni. A wc papírtól kezdve a kajáig mindent külön vettünk. Volt pár ember, akivel meg lehetett azt csinálni, hogy a mosogatószer meg a folyékonyszappan közös volt, mert ezek eléggé filléres dolgok, de más nem.
Persze ha épp elfogyott valakinek a wc papírja vagy hasonlója, akkor kisegítettük egymást, de ez csak természetes.
A takarítást szinte mindig én csináltam. Volt 1-2 szobatársam, aki néha napján összekapta magát és csinált valamit, de nem volt jellemző. Persze ez is azzal járt, hogy egy idő után én is tojtam rá, nehogy már mindig én takarítsak...
Aztán ahogy végeztem egyetemen egyből az volt a cél, hogy vagy közeli baráttal költözök össze, vagy egyedül fogok lakni. Na, hát az utóbbi lett. Nem kell más mocskát kerülgetni, meg hasonlók.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!