Elképzelhető, hogy Szent II. János Pál Pápa a pokolra került, hogy ha tudott a gyermekmolesztálási ügyekről, és nem tett meg ellenében mindent?
ugye tudjuk, hogy több száz ilyen eset volt, és van is, és nehéz elképzelni, hogy ő ezekről nem tudott, mégsem történtek drasztikus lépések az ügyben, bátorítván ezzel azokat akik elkövették, és azokat akikben meg volt a hajlam,
vagy ez elképzelhetetlen, és pusztán már az bűnös gondolat a részemről, hogy ezen filozofálgattam? kérdem ezt katolikusként
A katolikus egyház elismeri az idegen bűnt.
Annyit tudok, hogy nem hirtelen halt meg, így volt ideje többször is bűnbánatot tartani, betegek kenetét felvenni. Amikor fény derült rá, akkor nem rejtegette, és megpróbált ellene tenni. Isten megbocsát, ellentétben az emberekkel, akik gyakran képtelenek rá.
Mivel a pokol nem létezik abban az értelemben, hogy ott élőlényeket kínoznak, ezért nem került oda Ő sem.
Az élet ajándék, amit Isten semmilyen formában nem bűntet kínzással. Egyszerűen megvonja az élet lehetőségét, ez a büntetés.
A legnagyobb büntetés, hogy nem részesül feltámadásban.
Miért, szerinted minden egyes esetben ott volt a pápa, amikor molesztál valamelyik pap egy gyereket? Illetve miből gondolod, hogy ha egy adott ügyről tudomást szerzett, akkor nem tett ellene semmit? Attól, hogy nem kürtöl világgá mindent, még nem jelenti azt, hogy semmit sem tesz.
Egyébként ha katolikus vagy, akkor tudnod kéne, hogy akkor avatnak szentté valakit, ha közbenjárásra bizonyítható csoda történik. Ha valaki a pokolba kerül, akkor nincs kapcsolata Istennel, nem tud közbenjárni sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!