Ha Isten a keresztény vallást akarta terjeszteni az emberek között és 6000 éve teremtette meg a világot, miért csak 2000 évvel ezelőtt küldte el a fiát, hogy megtisztítsa az emberiséget a bűntől?
Tudtommal még a zsidó vallás előtt is létezett egy csomó más, főként politeista hit, vallás.
Miért kellett olyan sokáig várnia, holott addig is rengeteg bűnt követtek el az emberek?
És ha megszabadultunk a bűntől, miért van most is annyi bűnös?
Ne gyertek a "szabad akarattal", mert akkor Jézus élete és halála teljesen felesleges volt.
Isten, nem a keresztény vallást akarta terjeszteni.
Ilyen, hogy vallás, nem létezik Isten szótárában, azzal az értelemmel, amit most értenek sokan alatta.
A vallásokat az emberek alakították ki, a Bábel tornyánál történt nyelvek összezavarása után. amikor is a különböző nyelvi csoportok szét széledtek a földön, s ekkor vette kezdetét a kultúrák, és nemzetek kialakulása.
Isten terve emberi szemszögből időbe telik.
először is megvárta, amíg megfelelő idő, és ember születik arra a feladatra, ami által az ígéretét megvalósítsa. Ábrahámtól kezdve elkezdődött ez az idő, amíg néppé szervezte azokat, akik tisztelik Őt és igyekeznek engedelmeskedni. A legjobb időt választotta arra, hogy a Fia, a kellő időben elvégezze a feladatát.
Nem is lett volna sem előbb, sem később jobb.
"És ha megszabadultunk a bűntől, miért van most is annyi bűnös?"
Megszabadultunk? Jézus halálának az értéke, még nincs érvényben. Ez csak az ezer éves uralomtól fog érvénybe lépni. Mindennek rendelt ideje van.
"A bűntől csak az őszinte megbánáson alapuló változtatás szabadít meg.
Ennek lehetőségét hozta el Jézus.
Jézus óta nyerhet megbocsátást pl. a házasságtörő "
Akkor Jézus előtt erre nem volt lehetőség?
Ha meg igen, akkor mi szükség volt Jézusra?
"Ha Isten a keresztény vallást akarta terjeszteni az emberek között és 6000 éve teremtette meg a világot, miért csak 2000 évvel ezelőtt küldte el a fiát, hogy megtisztítsa az emberiséget a bűntől?"
Hogy megtanuljuk, mit tesz az emberrel a bűn, és hogy csak Isten és Isten ereje tud segíteni.
"Tudtommal még a zsidó vallás előtt is létezett egy csomó más, főként politeista hit, vallás."
De ez nem létező isteneket imádott
"És ha megszabadultunk a bűntől, miért van most is annyi bűnös?"
Mifene? Mindenki megtért? És amúgy sem lesz az ember egycsapásra bűntelen. A megszentelődés élete végéig tart a megtértnek, ha kitart
"Ne gyertek a "szabad akarattal", mert akkor Jézus élete és halála teljesen felesleges volt."
Jó, nem jövök.
Ha feltételezzük, hogy igazak az általad megadott időpontok, akkor az eltelt 4000 év azzal telt, hogy előkészítette Jézus eljövetelét és biztosította azt, hogy mindenki számára egyértelmű legyen, hogy ő a Megváltó.
És Isten számára az idő nem ugyanazt jelenti, mint az ember számára, az örökkévalóságban nincs jelentősége ennek a 4000 évnek -aki ebben az időben élt a Földön, az ebben az időtlenségben nyugodtan dönthet a számára később eljött Jézus mellett.
A másik kérdésedre pedig: azért van ennyi bűnös, mert nem mindenki Jézus mellett döntött.
"azért van ennyi bűnös, mert nem mindenki Jézus mellett döntött."
Csak nem azt akarod bemesélni nekem, hogy a Jézusban hívők nem követnek el bűncselekményeket?
Nem ölnek, nem csalnak, nem követnek el házasságtörést, hogy a többi bűnről ne is beszéljek?
Nézz körül az utóbbi kétezer év történelmében, nézz körül a mai világban!
Ez a kijelentés a butaság, a tudatlanság vagy az elfogult vakhit Csimborasszója...
A kérdés továbbra is fennáll, hogy miért kellett Jézus a Földre, két évezreddel ezelőtt?
A logikus az lenne, hogy Isten mindjárt a teremtés után kinyilvánítja az akaratát és onnantól kellene választani az embereknek, hogy engedelmeskednek e neki, vagy nem.
Az égvilágon senkinek nem volt szüksége arra a rettenetesen hosszú időszakra, ami a teremtéstől Jézusig történt.
Oké, hogy Ádám meg lett büntetve, na de attól a többi embernek megadhatta volna az esélyt, ugyanúgy, mint Jézus után!
Aztán meg mi ütött belé, mármint Istenbe, hogy hosszú, hosszú ideig megvolt a kezdeti, mondhatnám primitív állapotokkal, majd egyszer csak meggondolta a dolgot és leküldte Jézust megszületni, hogy keresztre feszülhessen és megválthasson?
Mi volt erre az oka, ha előtte nem küldte le?
Miért nem küldte le előtte?
"Hogy megtanuljuk, mit tesz az emberrel a bűn, és hogy csak Isten és Isten ereje tud segíteni"
Ezt miből gondolod? Másrészt ez nem volt nyilvánvaló, ezt nem tanulták meg akkor amikor a jó és a rossz tudásának fájáról ettek?
lehet hogy istennek pont ez volt a célja lehet kíváncsi hogy az emberek mit választanak és abból mennyit hoznak ki mennyire fejlődnek tőle nézd meg a muszlimokat semmi gondom nincs a vallásukkal meg az emberekkel sem a legtöbb normális életet él de mégis vannak azok kik NEM finoman szólva és ezt a hitükre fogják és nem csak ők ugyan ugy a keresztények is sok mocskosságot műveltek meg a többi vallású és etnikai csoport is szóval talán isten arra kíváncsi hogy az ember végül letudja e győzni ezeket a felszínes dolgokat mint a vallás és a származás vagy akár az identitás elvégre nem ettől lesz valaki jó ember
és nem jézus halála nagyon sok mindent indított el ünnepek hagyományok erkölcsi magatartás útmutatás
(személy szerint én nagyon szomorú lennék ha nem lenne karácsony de persze nem tudnám úgysem hogy mi az :D)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!