Miért? Keresztények gyertek!
Főleg a keresztény emberek felé irányul a kérdésem, de mások is válaszolhatnak nyugodtan;
miért jó vakon hinni valamiben és olyan dolgokat követni amikben nem biztosak illetve nem tudják, hogy úgy van-e.
Hogyan lehet vakon hinni egy olyan vallásban ami sokat bántotta az embereket a múltban és bűnbocsánatot árult pénzért, meg egyéb vallási rangokat, és olyan vallási vezetőik vannak akik nem tartják be a vallás által előírt "parancsokat". etc.
Miért van az, hogy ha valamelyik vallásukkal/sotokkal kapcsolatos részbe belekérdezek, akkor elkezdtek magyarázkodni, hogy azt Jézus nem úgy érette, és akkor átmagyarázza a dolgokat, amikor ott van a bibliában, hogy ha egy szót is átírsz akkor ez meg ez (lényeg az, hogy tilos).
Bármilyen misén vagy egyeben mást nem hallok, csak hogy CSAK a keresztényeket segítse isten, nem beszélve az iskolai kötelező első áldozásokról, illetve maga a kisgyerek avagy baba megkeresztelése annak ellenére, hogy kérné vagy bármi, miért nem választhat ő maga? Mondjuk amennyire rá van beszélve és mást nem is mutatnak a kereszténységen kívül teljesen ellehetetlenítik, hogy bármi másról tudjon, illetve az összes keresztény vallás szintén az ignorálásról szól, akár csak a muszlim vallás; mindenki aki nem oda tartozik azt vagy meg kell téríteni, vagy megölni, vagy szarni rá és nem segíteni neki.
Mérges/lekezelő válaszokat nem kérek, mivel azzal csak magát igazolja az ember.
Vidiripi
"miért jó vakon hinni valamiben és olyan dolgokat követni amikben nem biztosak illetve nem tudják, hogy úgy van-e."
Ha tudnák hogy úgy van akkor az már nem hit lenne. Ettől függetlenül nem kell vakon hinni. Rengeteg kézzelfogható és átélhető dolog is van!
"Hogyan lehet vakon hinni egy olyan vallásban ami sokat bántotta az embereket a múltban és bűnbocsánatot árult pénzért, meg egyéb vallási rangokat, és olyan vallási vezetőik vannak akik nem tartják be a vallás által előírt "parancsokat". etc."
Én személy szerint nem a vallásban hiszek! Hanem Istenben és az Úr Jézus Krisztusban. Ha valaki a vallásban hisz akkor valóban baj van mert nem abban kell. A vallás nem csak a múltban bántotta az embereket hanem minden időben így napjainkban is bántja. Egyszerűen azért mert nem a vallásra kellene koncentrálni hanem az Úr Jézusban való hitre és az ő tanításaira.
Pl. Jézus nem tanította azt hogy meg kell kínozni azt aki nem hisz benne. Sokan nem tartják be a vallás által előírt dolgokat amik sokszor csak emberi kitalációk.
De még többen nem figyelnek oda Jézus tanítására és nem tartják be. Emberek akik a saját elképzeléseiket hajtogatják a vágyaik és akaratuk szerint cselekszenek. Az emberek gondolkozása és cselekvése sajnos nem krisztusi gondolkozás és cselekvés! S ez nem csak az egyházak vezetőire lehet igaz hanem rengeteg emberre.
"Miért van az, hogy ha valamelyik vallásukkal/sotokkal kapcsolatos részbe belekérdezek, akkor elkezdtek magyarázkodni, hogy azt Jézus nem úgy érette, és akkor átmagyarázza a dolgokat, amikor ott van a bibliában, hogy ha egy szót is átírsz akkor ez meg ez (lényeg az, hogy tilos)."
Konkrétan mire gondolsz?
"Bármilyen misén vagy egyeben mást nem hallok, csak hogy CSAK a keresztényeket segítse isten, nem beszélve az iskolai kötelező első áldozásokról, illetve maga a kisgyerek avagy baba megkeresztelése annak ellenére, hogy kérné vagy bármi, miért nem választhat ő maga?"
Csak a keresztényeket? A választ megint csak Jézus tanításában találod meg. Lukács 10:27 : „Szeresd egész szívedből, egész lelkeddel, teljes erőddel és egész gondolkodásoddal Istenedet, az Urat, felebarátodat is, mint magadat.”
Az hogy az emberek ezt nem tartják be az nem a keresztényeken múlik az csak és kizárólag az adott személyen múlik.
A sebesség korlátozást is be kellene tartani, de vajon minden esetben betartják? S ha nem, akkor miért nem tartják be?
"Mondjuk amennyire rá van beszélve és mást nem is mutatnak a kereszténységen kívül teljesen ellehetetlenítik, hogy bármi másról tudjon, illetve az összes keresztény vallás szintén az ignorálásról szól, akár csak a muszlim vallás; mindenki aki nem oda tartozik azt vagy meg kell téríteni, vagy megölni, vagy szarni rá és nem segíteni neki."
Tudod pont az az egyház amit oly hevesen vádolsz hogy pénzért árult bűnbocsánatot a múltban. Pont az az egyház tart fent rengeteg árvaházat. Sőt előbb kezdett el foglalkozni a múltban az árvákkal mint az állam. És előbb alapítottak iskolákat a szegény családok gyermekeinek mint az állam. Legalább is a múltban így volt.
Megjegyzem ezek a dolgok nem mentik fel őket az egyéb cselekedetek alól. De az hogy nem segítette soha senkinek az nem igaz!
S a viselkedésről annyit hogy nem kell ahhoz vallásosnak lenni hogy mást mondj és mást cselekedj hogy ne tartsd be egy ország törvényeit vagy a közlekedési szabályokat. Persze okolhatod a törvénykönyvet vagy a törvényhozókat a szabály alkotókat.
De a döntés hogy nem tartasz be egy általad is ismert szabályt az már rajtad múlik a te döntésed és nem másoké.
"Miért kell vallásokat köré építeni"
Azért mert Sátánnak ez a Taktikája, hogy az igazságról ne legyen valódi képük az embereknek.
Vedd alapul, hogy az Éden kertben, egy "vallás" volt.
Aztán a lázadó felvetett egy dolgot, így mindjárt kettő lett belőle.....
Sátán azt állítja, hogy eltud minden embert fordítani Istentől. Ez is a dolgai közé tartozik, hogy némely embereket felhasználva, reformáltat, legyél "vallásos" de ne az igazság, vagy az eredeti Istennek járó imádat szerint.
Tisztelt kérdező!
Elolvastam a kérdést és csak azt tudom rá válaszolni, hogy mivel keresztény vagyok, így fogalmam sincs arról, hogy az általad leírt vallásban hogyan lehet hinni. Ezt talán tőlük kellene megkérdezni, nem a keresztyénektől.
Kedves Kérdező!
Előszöris értelmezzük,mit jelent az a szó,hogy "keresztény"!
A Biblia nyilvánvaló tanítása szerint az "keresztény" szó Krisztus követőjét jelen.Ez,nem valami klubtagság,hanem jellem,tanítás,erkölcsi normák,tettek szerinti követés.
Aki csak állítja magát kereszténynek,de tetteiben nem különbözik az istenek nélküli embertől,az NEM KERESZTÉNY.
Ilyen értelemben,nincs olyan,hogy valaki keresztény,és csupán vallási külsőségeket követ.
Természetesen,egy csecsemő sem lehet keresztény,hisz nincs módjában -képességei miatt-követni Krisztust.
Kedves követ62!
Igazán rég óta foglalkoztat a kérdés a hozzád hasonló álláspontokkal kapcsolatban, de még nem kaptam számomra meggyőző, logikus választ:
".. Most a Biblia alapján döntök, nem a hagyomány alapján."
"Azt, hogy mi a hamis vallás emberek próbálják eldönteni Isten szava nélkül.
...Isten szemében CSAK A BIBLIA AZ ETALON. Nem fogadja el az emberi hagyományokat"
A gond az, hogy a Bibliát emberek értelmezik, mégpedig nyilvánvalóan elég sokféleképpen. Hová lesz így az "etalon"? Úgy érzem, a te gyülekezeted Bibliaértelmezését tekinted annak. A rossz hírem az, hogy az összes felekezet, egyház stb. alá tudja támasztani saját nézeteit a Biblia soraival.
Te ismered a módját, miként lehet abszolút igaz döntést hozni és megtalálni a helyes Biblia értelmezést?
Na hajrá... a világ vallásos emberei és egyházai régóta várják a bölcsességet! (bár én inkább arról vagyok meggyőződve, hogy az egyes úgynevezett "egyházaknak" nem áll érdekében, hogy fényre kerüljön az igazság)
".... hogy Jézus keményen megfeddi kora vallási vezetőit, mert a hagyományaikkal félre teszik az Isten szavát."
Jézus a farizeusok hagyománya ellen lépett fel, nem általában minden idők és terek hagyományával szemben. Bárkit is vallasz igaz kereszténynek, azok normái is hagyományt képeznek... tehát a te logikád szerint Jézus a keresztényeket is megfeddte előre?
Mi a helyzet a te "hagyományoddal"?... mert érezhetően konkrét egyház (felekezet) teológiáját vallod. Ha sokáig fennmarad, eszméit az utókorra hagyja... azaz nevezhető hagyománynak.
Az ige kezdettől fogva vala, azaz Jézus nem az egyetlen kinyilatkoztatása Krisztusnak.
Meg vagy győződve különlegességedről? Kizárod, hogy Krisztus kinyilatkozása az emberi történelem során bárhol, bármikor hiteles hagyomány formájában már működött/működik?
Mi alapján?
"Miért hinnénk naivan, hogy az elmúlt 2000 évben másként lenne?
Mert az elmúlt 2000 évben már Jézus adta tanításokkal gazdagabbak vagyunk. Naivság azt feltételezni Istenről, hogy haszontalan, eredménytelen dolgokat tesz?
..."A bűnös emberi természet nem változott attól, hogy kereszténység lett."
Ezek szerint Jézus kísérlete, hogy javítson az emberiségen kudarcot vallott?
Biztos, hogy te Jézus követő vagy? Miért követsz olyat, aki Isten létére nem tudja keresztül vinni akaratát?
"...miért feltételezi bárki is, hogy Isten nem ad hitelesítő "eszközt" (ami a Biblia) és nem azt kéri számon az emberen?"
Nem azt feltételezem, hogy nem ad hitelesítő eszközt! Azt látom a világban, az emberekben, az egyházakban, hogy a Biblia nem hitelesítő eszköz. Miért feltételezed, hogy Isten olyan eszközt ad, amit bárki kénye-kedve szerint saját elképzelései, értelmezései alátámasztására tud használni. Ilyen pancsernek tartod Istent? Ennyivel ügyesebbnek, intelligensebbnek tartod Sátánt?
Minek testesült az Isten, és hozott fényt a sötétségbe, ha áttételes eszközökkel el tudja érni az embert? Krisztus már nem él? Csak 2000 éve szólt hozzánk?
Elnézést, javítanám előző mondatomat.
Ehelyett:
" Naivság azt feltételezni Istenről, hogy haszontalan, eredménytelen dolgokat tesz? "
Természetesen úgy értettem, hogy:
Naivság azt feltételezni Istenről, hogy nem tesz haszontalan, eredménytelen dolgokat?
"A gond az, hogy a Bibliát emberek értelmezik, mégpedig nyilvánvalóan elég sokféleképpen. Hová lesz így az "etalon"?"
Ez a szomorú! Pedig Isten olyan csodálatosan íratta le a prófétáival a Bibliát, hogy nem kell külön kitalálni mi, mit jelent, mert BENNE VAN A BIBLIÁBAN AZ ÉRTELMEZÉS IS!
"Te ismered a módját, miként lehet abszolút igaz döntést hozni és megtalálni a helyes Biblia értelmezést?"
IGEN! Az előbbiekben leírtam.
"Na hajrá... a világ vallásos emberei és egyházai régóta várják a bölcsességet!"
Az a szomorú, hogy mindenki az emberektől várja a "bölcsességet" maguk akarják kitalálni az "okosságot" (vagy okoskodást) és nem hagyják magukat Isten általa tanítattni.
"(bár én inkább arról vagyok meggyőződve, hogy az egyes úgynevezett "egyházaknak" nem áll érdekében, hogy fényre kerüljön az igazság)"
Én is így gondolom. Szerinted miért volt évszázadokon át elzárva a Biblia az egyszerű emberektől, megspékelve némi félelem keltéssel (purgatórium, pokol). Nehogy rájöjjenek, hogy hazugságokat tanítanak nekik.
"Jézus a keresztényeket is megfeddte előre?"
Pontosan így van.
"Mi a helyzet a te "hagyományoddal"?... mert érezhetően konkrét egyház (felekezet) teológiáját vallod. Ha sokáig fennmarad, eszméit az utókorra hagyja... azaz nevezhető hagyománynak."
Nálunk csak az számít mit mond a Biblia, mit tanított Jézus és főleg mit cselekedett Jézus a példaképünk.
Attól pedig nem tartok, hogy már sokáig fenn marad (nem csak a miénk), mert Jézus hamarosan vissza jön.
"Az ige kezdettől fogva vala, azaz Jézus nem az egyetlen kinyilatkoztatása Krisztusnak.
Meg vagy győződve különlegességedről? Kizárod, hogy Krisztus kinyilatkozása az emberi történelem során bárhol, bármikor hiteles hagyomány formájában már működött/működik? Mi alapján?"
Bár itt nemtudom mire gondolsz, de az tény, hogy Jézus teremtett mindnet (a láthatókat és a láthatatlanokat). A Földet és mindent ami rajta van. Ő formálta Ádámot és Évát. Ő adta a parancsolatokat a Sínai hegyen Ő látogatta meg Ábrahámot Sodoma és Gomora elpusztítása előtt stb. stb. stb.
"Mert az elmúlt 2000 évben már Jézus adta tanításokkal gazdagabbak vagyunk. Naivság azt feltételezni Istenről, hogy haszontalan, eredménytelen dolgokat tesz?"
Nem csak az elmult 2000 évben tanította az embereket Jézus, hanem mint említettem az Ószövetségben is.
És bár Isten változhatatlan az ember egyre csak romlik.
Nemtudom mit értesz gazdagságnak, lehet a technikai fejlődést, a tudományt, de sajnos erkölcsileg inkább közeledik a lenullázás felé.
"Ezek szerint Jézus kísérlete, hogy javítson az emberiségen kudarcot vallott?"
Jézus kísérlete, hogy tökéletes embert alkosson kudarcot vallott (Ádám)! IGEN!
Ugye tudod miért? Ma sincs ez másként.
"Biztos, hogy te Jézus követő vagy? Miért követsz olyat, aki Isten létére nem tudja keresztül vinni akaratát?"
Köszönöm én sátánt nem követem, mert az akarja mindenárom keresztül vinni akaratát.
Isten csak türelemmel kérlel és vár, hogy az ember végre jól dötsön, jól használja a szabadakaratát.
"Miért feltételezed, hogy Isten olyan eszközt ad, amit bárki kénye-kedve szerint saját elképzelései, értelmezései alátámasztására tud használni."
Isten törkéletes eszközt adott. Nem Ő tehet arról, hogy az inkvizíció milliókat pusztított el, nem a Biblia tehet arról, hogy félre magyarázzák (ezért a francia forradalom idején égették halomszám a Bibliákat és egyéb vallási könyveket.
ÉN HISZEM, HA AZ ISTEN MEG TUDTA IHLETNI AZOKAT AKIKKEL LEÍRATTA A BIBLIÁT AZ ALÁZATOS BIBLIA OLVASÓT IS MEG IHLETI, HOGY MEGÉRTSE.
"Ilyen pancsernek tartod Istent? Ennyivel ügyesebbnek, intelligensebbnek tartod Sátánt?"
Ezt a mondatot remélem sejted ki íratta le veled? Az aki azt is mondtatta "Ha Isten Fia vagy szálj le a kersztről!"
ISTEN SOHA NEM PROVOKÁLNA SENKIT!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!