Mivel magyarázzák a hívők a vallási ünnepeken történő halálos kimenetelű eseményeket?

"ha igaz lenne,akkor nem lett volna sokáig uralkodó az emberközpontú világkép"

Ááá, csak az emberek közt, a mezei poloskáknak mezei poloskaközpontú világképe van.

Az hogy az ember: ember és ezzel kapcsolatban feladatai vannak - annak semmi köze a torz dologhoz, mint pl. rasszizmus, mások bántása, gyengébbek alázása. Azzal nehéz, küzdelmes teendői vannak, nem a másik letaposása, nem a természet kizsigerelése, hanem egész más - ha már eszébe jutott, hogy van olyan, hogy Abszolútum.

Peruban a főtemplom szentélye mögött rejtett kert volt. Magas falakkal vették körül, a kapun csak a király, a főpap és néhány beavatott léphetett be. A kertben minden aranyból volt. Aranyból voltak a fák, a fák ágai, s az ágak levelei; aranyból volt a fű, az utakat szegélyező fűkocka; a földet aranyporral szórták be. Aranyból voltak a virágok, a lépcsők, a pillangók, a fákon ülő madarak, az állatok, amelyek ott hűsöltek az aranyfák tövében, vagy az arany pázsiton napoztak; aranyból volt a kert közepén álló ház, és annak minden része: a kilincs, a küszöb, a padló, a tető és benne a bútorok, a székek, az asztalok, az ágyak és az edények.

Az aranykert nem a királyé volt, nem a főpapé, nem a papságé vagy az egyházé. Mint ahogy az arany Peruban nem lehetett senki ember tulajdona, a kert sem volt az. A szent kert a világnak az az állapota és képe, amilyen a világ eredetileg volt, s amilyen végül is lesz. A világ képe akkor, amikor a Teremtő kezéből kikerült, és amikor az ember a Teremtőnek visszaadja. Az újszülött világ, az első világ, és az utolsó világ, a megdicsőült világ. Az ősi aranykor, amit Isten teremtett, és a végső aranykor, amit az ember teremt. És a világ magja: a tulajdonképpeni és a valóságos világ. Az a világ, amelynek a kerten kívül fekvő alakja lehet bármilyen sötét, romlott, mulandó, gonosz, örökké változó - lehet bármennyire magántulajdonná, millió darabra tépve és szaggatva, lehet hideg, fagyos, állhatatlan, cseppfolyós, az aranykert változatlanul ragyog belül a dolgokban, az emberekben, az időben, ott van romláson, mulandóságon túl és kívül és felül. Az aranykert a világ ősképe, amely a világban elmúlhatatlanul él.

A szent kert úgy terül el a főtemplom mögött rejtve, csak a beavatottak által ismerten, ahogy a világ mélyén nyugszik a szent kert: aranykert, paradicsom, elízium, az öröklét azok számára, akik tudják: ez volt a világ, az ember, és ezzé kell lennie.

Ember, a világot ezzé kell tenned! Te voltál az, aki ezt az aranyvilágot porrá és homokká, kővé, sárrá, mulandó és értéktelen, otromba anyaggá, feloszló hússá és halandó életté tetted! Ne felejtsd el, ember, hogy vétkedet jóvá kell tenned és a világot vissza kell vinned oda, ahonnan lerántottad! A világot újra aranykertté kell tenned!

(Hamvas Béla)