Ti hisztek az imádság erejében, vagy csak megszokásból imádkoztok? Csak akkor imádkoztok, amikor rosszul állnak a dolgaitok?

Szervusz

Igen. Ha megszokásból imádkoznék, akkor egyhangú lenne a beszélgetésem Istennel, és nem is hinnék abban hogy meghallgat, vagy hogy teljesíti a kérésemet, vagy elfogadja a köszönetemet hálámat.

Egy gyermek is szívből beszél, ad hált, vagy mond köszönetet a szüleinek, és abban a hitben kér, hogy meg is kapja ha valóban szükséges, és kivitelezhető.

Nem, mert akkor Istenre vagy pincérként, vagy kiszolgálóként tekintenék, mint akinek kötelessége engem elhalmozni.

Hiszek az imádság erejében. De azért a hit olyan, hogy nem minden nap ugyanolyan erős, valljuk be. Viszont abban is hiszek, hogy amikor épp annyira mustármagnyira zsugorodik a hit, hogy már-már csak megszokásból imádkozunk, akkor is használ! A rendszeres imának megtartó ereje van: akkor sem hagyja, hogy elszakadjunk Istentől, a vallásos közösségünktől, amikor a leggyengébb a hitünk. Ezért jó, ha vallásos nevelést kaptunk: akkor a napi többszöri ima olyan rutinná válik, mint pl. a takarítás, amit tök jó, ha akkor is csinálunk, amikor nincs nagy kedvünk hozzá, mert így sosincs akkora kupi körülöttünk, hogy gáz legyen, ha valaki váratlanul beállít.

Nem, akkor is imádkozom, amikor nagyon is jól állnak a dolgaim! Meg akkor is, amikor velem nincs semmi különös. Másokért. Mindenkiért. A legközelebbiekkel kezdem, aztán tágítom a kört, és végül mindenkit belevonok.