Az emberek miért félnek a haláltól?

Te teljesen hülye vagy és meg is magyarázom, hogy miért. Az, hogy találsz egy tudóst, aki faszs_ágot mond, nem lesz igaz. Ráadásul egy fizikus véleménye nem releváns az evolúció kapcsán.

De mondok én neked biokémikust, aki nem fogadja el az evolúciót Michael Behe, egyetemi tanár. De nincs igaza és az egyetem is elhatárolódik a kijelentéseitől. És itt nem az van, hogy ők az árral szemben úsznak. Az evolúciónak sziklaszilárd bizonyítékai vannak. Ha nem lennének kövületek, akkor is 100%-ig biztosak lennénk benne, hogy működik, mivel a molekuláris biológiai kutatások alátámasztják ezt. Ha középiskolás biológiát megtanulnád sokat segítene. És ha nem csak a szenny, agymosó jw.org-ról tájékozódnál.

Zárójelben tudósok, akik fa_szságot mondanak: Volt egy Nobel-díjas fickó, aki szerint a víznek van memóriája.

Szia!

Nem akarok mindenki nevében írni, szóval magamra utalom.

Elfogadom, hogy a halál ugyanolyan természetes, mint a születés. Persze, senki nem szeretne meghalni úgy, hogy fájdalmai vannak stb. De nekem mégsem az az ijesztő az egészben, hogy többé nem lélegzem, nem érzek semmit. Hanem hogy utána mi lesz a szeretteimmel. Na itt már a legtöbb emberről beszélek, nem magamról. Sokan nem azért félnek a haláltól, mert nem tudják mi lesz utána velük, hanem a szeretteik miatt aggódnakk. Hogy mennyire keserednek el, vagy hogy ha szükség van rá, majd ki fog nekik segíteni,ha mi már nem leszünk. Én hiszek Istenben, éppen ezért tudjuk, hogy a halál után is van élet. De nem tudjuk miben más, mint az eddigi. Szóval nem maga a halál rémiszti meg az emberek sokaságát, hanem az elválás. Ami nem tudjuk mennyire viseli meg barátainkat, családunkat.

Kedves Kérdező!

Több dolog miatt félnek az emberek a haláltól, már aki fél tőle. Én most azt mondom neked, hogy nem félek, mert hívő keresztényként hiszek a feltámadásban, abban, hogy Jézus a második eljövetelekor megítél mindenkit, és én ebből jól kerülök ki (minden elkövetett bűnöm ellenére). Ugyanakkor ha most azt mondanák nekem, hogy 3 hónapom van hátra, biztosan kétségbeesnék. Mégis úgy vélem nyugodt vagyok, hiszek Jézusban és hogy találkozom majd vele.

Ez tehát az első válaszom, azért félnek sokan, mert nem hisznek Istenben.

Aztán azért félnek, mert mindannyian félünk/tartunk a bizonytalanságtól, attól, hogy nem tudjuk mi vár ránk. Egy hívőnél ez persze másképpen van, de ugye nem mindenki hívő. Az ismeretlen mindig megfoghatatlan valamilyen szinten, és ez félelmet ébreszt sokakban.

A halál természetes dolog., így van. A magam részéről nem tartom magam gyávának, ahogy te írod, mert nem azért vagyok hívő, mert félek a haláltól, hanem pont fordítva, azért nem félek a haláltól, mert hívő vagyok. Felnőttként tértem meg (a római levél hatására), tudom miről beszélek. Te is fel fogsz támadni, a halálkor nem kell félni pokoltól és más köztes állapotoktól (purgatórium vagy bordó, ahogy a buddhisták nevezik).

Egyébként a témát tanítják az egyetemen, thanatológiának hívják, én magam is tanultam egy félévet. Szakirodalma elég nagy, magyar nyelven viszonylag csekély. Egykori tanárom, Csejtei Dezső ebből írta a nagydoktoriját, keress rá, ha jobban érdekel, megjelent könyv formájában is. Ő fordította Kierkegaard híres A sírnál c. dolgozatát, elég nehezen olvasható írás, de sok mindent megtalálsz benne, ha bele akarsz merülni a témába.

Hirtelen ennyi.

kapernaumi

Hy!

Nem olvastam el az előző válaszokat, bocsánat. Kicsit késő van már.

Bár nem vagyok hívő, véleményem szerint az egy nyers és pontatlan egyszerűsítés, ha azt mondjuk, hogy a hit a halálfélelemből születik.

Az emberek a tetteiknek is értelmet akarnak adni, nem csak a létezésüknek. Jó dolog jót cselekedni, ezt nem kell sokat boncolgatni, de aszerint élni már nehezebb, mindig elágazásokhoz érkezünk. A vallások, istenek, vagy a hitetleneknek a társadalmakba és ideológiákba (vagy csak simán önmagukba) fektetett bizalmuk, az életüket végigkísérő irányelvüket hivatott megtámasztani, miszerint necsak akkor tégy jót, mikor azt jónak látod, hanem mindig. Mindig, mégha nem is látod eredményét, vagy ha nem látod rá méltónak az embert/ügyet stb.

Ez nem azt jelenti, hogy ezek nélkül (hitünk tárgyai nélkül) ne lennénk képesek az általunk vélt jóra, csak azt, hogy jobbára az identitásunkhoz tartozik valamilyen irányelv is, és ez ösztönöz annak betartására.

Hogy most ki mennyire rugalmas a saját elveivel és mennyire ragaszkodik, hogy értelmet adjon a saját életének az megint más kérdés. Ahogyan az is más kérdés, ha annyira kegyetlen az emberrel a valóság, hogy valamiben mégiscsak vigaszt akar találni (szerintem ez nem gyávaság, hanem létfenntartó reménykedés).