A szeplőtelen fogantatás biblikus?
9-es: a Biblia Isten szava, a hagyományok pedig emberi művek, ezért hisznek a protestánsok inkább a Bibliának.
10-es: ő Tanú, ők nem fogadják el a Szentháromságot.
@ 9-es válaszadó
Köszi a válaszodat, érdekes álláspont.
Engedd meg hogy reagáljak néhány mondatban.
Szóval, ezt írod: "A katolikus és egyébként nem csak a latin, hanem a keleti ortodoxia a szeplőtlen fogantatás kifejezést nem Jézus fogantatására, hanem Mária megfoganására érti."
> Így van, de a SzentÍrás alapján (ami ugyebár Isten kedves akaratának, beszédének a kinyilatkozása) KIZÁRÓLAG Jézus az, aki bűntelenül születhetett, és aki a későbbiekben is tiszta maradt. Ha mindezek tudatában (hiszen a Róma-levélben nyilvánvaló hogy ez van) más valakinek is tulajdonítjuk ezt a tant, az nem más, mint Isten Igéjének nyílt semmibevétele.
------------
Ezt írod: "Az, hogy Mária szűz volt Jézus fogantatásakor, az benne van több helyen a Szentírásban, tehát biblikus."
> Pontosan így van. Viszont ez az egyetlen tana a Katolikus Egyháznak Máriával kapcsolatban, ami összeegyeztethető a SzentÍrással.
------------
Ezt írod: "Az Egyház nem teljesen azzal érvel, hogy Jézus bűnös emberbe nem foganhatott bele, és ezért kellett, hogy már Mária szeplőtlenül fogantasson."
> Nem??? Hát ez érdekes! Tudniillik John A. Hardon, S.J.: "Katolikus Katekizmus" könyvében ezt a magyarázatot lehet olvasni, és nem mellesleg IX.Pius pápa tette közzé, 1854.dec.8-án.
----------------
Ami az "Ineffabilis Deus" kezdetű bullát illeti: először is: olyan ószövetségi prófécia NINCS, hogy Máriától kellene megszületnie a Megváltónak. "Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immanuelnek" (Ésaiás 7/14).
Szűztől kellett tehát születnie, de hogy ki ez a szűz, arról nem ír az Ige. (Immanuel: azt jelenti, hogy velünk az Isten).
------
"...és (Mária) Jézus megváltó érdemei miatt vált Mária erre érdemessé."
> Súlyos tévedés. Ugyanis a SzentÍrás egyáltalán nem ad Máriának semmilyen Messiáshoz hasonló titulust, sőt az Ésaiás 42/8-ban Isten kijelenti, hogy senkinek sem ad sem a nevéből, sem pedig a dicsőségéből.
Egyébként ki írta ezt a bullát? És főleg hogy milyen szellemből? Mert sajnos kétszeresen mond ellent a SzentÍrásnak...
----------
Ezt írod: "Ezt (mármint a "Ineffabilis Deus" kezdetű bullát) megerősíti a későbbi, XIII. Leó pápa által kiadott Octobri mense enciklika..."
> Hát nekem nem úgy tűnik, hogy megerősítené. Inkább ellentmond annak, ami nem baj. Nagyon nem baj, mivel az nem állja meg a helyét a SzentÍrásban.
-----------
Azt írod (vagyis írja az a bizonyos enciklika), hogy "Jézus igazából nem szorult rá Mária igenjére, hanem meghívta erre a feladatra"
> Ez igaz. Maga a Megváltás az Atya eleve elrendeléséből és Jézus engedelmességéből történt, FÜGGETLENÜL bárki más akaratától. (Zsidó 10/7-10)
Vagyis: Máriának nem lett volna kötelessége elvállalni (hiszen nincs arra vonatkozóan múltbeli prófécia, hogy Jézus anyját Máriának kellett hívni), szóval bárki másra is eshetett volna Isten felkérése (lényeg, hogy szűz legyen (az Ésaiás 7/14 alapján), és persze a hit is lényeges).
-----------
Ezt írod: "(Mária és Jézus között) egyedülálló köztük a kapcsolat"
> Igen?? Merthogy a SzentÍrás nem ír semmiféle megkülönböztetett kapcsolatot közöttük, bár Jézus, mint maga a szeretet, kétségtelenül szerette az anyját.
Viszont Jézus sohase hívta az anyját "anyámnak", hanem asszonynak. (lásd: János 2/4: itt Jézus nem az anyja és közte levő kapcsolatot hangsúlyozza: nem a biológiai kapcsolatot tartja fontosnak).
----------
Ezt írod: "Ezért vallja az Egyház Máriáról már 2000 éve, hogy ő a 'kegyelemmel teljes', tehát Isten kegyelméből teljesen részesül".
> A SzentÍrás állásfoglalása az, hogy a Krisztusban valósult meg az, minket eleve a maga fiaivá fogad az Ő kegyelmének dicsőséges magasztalása révén (Efézus 1/5-6).
Vagyis mindazok, akik hittel befogadják szívükbe Krisztus Engesztelő Áldozatát, a kegyelem teljességébe kerülnek.
-------------
Azt írod, hogy Mária ezt mondta: "mostantól boldognak hirdet engem minden nemzedék, mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas."
> Valóban így van, ez a Lukács 1/48-49-ben van megírva.
De a "boldog" kifejezés nagyon gyakori: a Bibliában nem kevesebb, mint 118 Igehelyen szerepel, de Máriára vonatkozóan csak egyszer!
--------
Így folytatod: "A kérdéshez még annyit, hogy..."
Nézd, azzal nincs is gond, hogy a Katolikus Egyház hangsúlyozottan követ hagyományokat.
A probléma gyökere abban áll, hogy olyan hagyományokat ismer el szentnek, amik szöges ellentétben vannak a SzentÍrás kinyilatkozásasival.
Jézus sohasem ment szembe Isten Igéjével: kizárólag a SzentÍrás mellett állt ki, és sohasem buzdított semmi másnak a követésére. Számára Isten Igéje mint abszolút tekintély létezett.
Olyan se fordult elő soha, hogy - az Ige követését illetően - Jézus szabad rendelkezési jogot adott volna az egyháznak.
Erre azért gondolj, és még valamit:
Isten nem beszél összevissza: ha a Róma-levél egyértelműen kiáll az eredendő bűn és a megváltás szükségessége mellett, akkor mirefel mondaná az ellenkezőjét máshol, más tanításban?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!