Malakiás jövendöléséhez mit szóltok?
Mivel nem tartozik a Bibliához, ez a Malakiás nevű ember ugyan olyan hamis próféta mint a többi.
Persze lehet, hogy néha bejönnek a látomásai de azok nem Istentől Jönnek.
Van e világnak Istene aki nagyon jól mozgatja a vallásokat is, mert az Ő kezébe nem csak a politika a korrupt kereskedelem, de a vallások is hozzátartoznak a megtévesztés kedvéért.
ezért ne foglalkozz vele. Inkább avval foglalkozz, hogy elfogadható legyél Isten előtt azon a napon, mert senki nem mentheti meg az ember társát mindenki magáért felel.
Nem tudom pontosan, hogy milyen nézőpontból teszed fel a kérdést, de annyit tudok mondani, hogy ha bibliai elvek szerint mérlegeljük, akkor a következőképpen kell eljárni (nem hivatkozok le mindent pontos igével, mert hosszú lenne):
- A Biblia szerint a hamis és az igaz próféták megkülönböztetése a jövendölésük beteljesülése alapján lehetséges.
- A Biblia leszögezi, hogy nem az isteni kijelentés az egyetlen lehetséges forrása a jövőre vonatkozó pontos ismeretnek. Lehetnek a gonosz szándékai is amögött, ha valaki eredményesen tud jósolni. Vagyis a hamis prófétának is lehetnek beteljesült jövendölései. (Az viszont igaz, hogy a gonosz ismerete a jövőről korlátozott, Istené korlátlan.)
- Akkor végül is mi a megkülönböztetés alapja?
"5Móz 18:20 De az a próféta, aki olyat mer szólani az én nevemben, amit én nem parancsoltam neki szólani, és aki idegen istenek nevében szól: haljon meg az a próféta.
5Móz 18:21 Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképpen ismerhetjük meg az igét, amelyet nem mondott az Úr?
5Móz 18:22 Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, amelyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!"
"(...)mikor beteljesedik a próféta beszéde, [akkor] ismertetik meg a próféta, ha az Úr küldötte-e azt valóban?" (Jer. 28:9)
"Mi köze a szalmának a tiszta búzához? - így szól az Úr. Nem olyan-e az én igém, mint a tűz - így szól az Úr -, vagy mint a sziklazúzó pöröly?" (Jer. 23:29)
Tehát az igaz próféta jellemzői:
- Az Úr nevében szól
- A jövendölései beteljesednek
- Minden egyes próféciája beteljesedik, egy tévedés sem fér bele! (Ld. utolsó ige: mert Isten Igéje tűz és sziklazúzó pöröly, a beteljesedése is ilyen! Ha egy sok mindent jól megjósoló próféta jövendölései között van néhány be nem teljesedett is, az azt jelenti, hogy a szalma keveredik a búzával!)
Igaz-e ez Malakiásra?
Valószínűleg nem. Egyrészt, mert van a jövendölései között olyan, amelyik nem teljesedett be (Anglia visszatérése 300 évvel VIII. Henrik után a katolikus hitre, s ebben Írország szerepe), másrészt a "beteljesedettekről" (pápák) is nehéz megállapítani, hogy objektív mércével annak lehet-e őket tekinteni vagy nem. Ld. pl.: [link]
Továbbá fontos még megemlíteni, hogy Malakiásnál, bár az életéről viszonylag keveset tudunk, felmerülnek okkult kapcsolatok lehetőségei is, valamint a jóslatával kapcsolatban vannak feltűnően Biblia-idegen részletek is. Például, hogy a jóslatban nem hivatkozik az Úrra, hogy tőle jött volna az üzenet. A másik pedig, hogy a feljegyzések szerint a pápától akart engedélyt kérni arra, hogy elmondja a látomását, de mivel ő nem adta meg, ezért 450 évre elrejtették az azt tartalmazó dokumentumot. Na most az Úr prófétáira egyrészt az nem jellemző, hogy emberektől kelljen engedélyt kérniük a szólásra - ha az Úr próféciát ad egy próféta szájába, azt jó okkal teszi, és azért, hogy a próféta mintegy szócsőként továbbítsa az üzenetet az embereknek. A homályba, a titkolózásba, a tudás elrejtésébe burkolózás nem Istenre, hanem az okkultra jellemző. Hasonlót lehet mondani a jóslat megfogalmazásáról is: Isten prófétáinak szavaira az egyértelműség jellemző, akkor is, amikor sokan allegóriákat akarnak látni mögötte (pl. a Jelenések könyve), valójában szó szerinti jelentésük van bibliai keretek között. A Biblia mindig önmagát magyarázza, a próféciákban lévő jelképeknek nem kell keresgélni a jelentését, mert benne van a könyvben. Ezzel szemben Malakiás jövendölése egy nagyon elnagyolt, nagyon homályos, többértelmű lista, aminek a jelképeit nem lehet bibliai jelképekhez kötni.
Egy újabb ok, hogy a római katolikus egyháznak a történelmi pályafutása enyhén szólva is kérdésessé teszi a besorolását bibliai szemszögből. Magyarul nehezen képzelhető el Isten üldözött népeként, hiszen a történelem során túlnyomórészt ő maga volt Isten szent embereinek, számos ártatlan keresztény hívőnek az üldözője (akiket többnyire eretnekeknek hívott). Tudom, ez katolikusokat rosszul érintő, és radikális nézőpontnak tűnik, de ez a történelmi igazság.
Ami ebből a szempontból egy nagyon érdekes részlet, az a jóslat vége, ahol a hét dombra épített várost és annak megsemmisülését említi, ami alatt ugye Rómát érti, és érdekes, hogy végül is nem teszi világossá, hogy miért a római Péter az utolsó pápa, vajon azért-e, mert ő és az egyháza megsemmisül ebben a bizonyos "utolsó üldöztetésben" Rómával együtt, vagy mert amikor a "félelmetes bíró" eljön, akkor ő úgymond "visszaveszi" a helyét a pápa helyett?
Ez azért fontos, mert a hét domb egy, a Jelenések könyvében is megtalálható bibliai képet is felidéz, amely esetében ugyan vitatott a hét hegy jelentése (én speciel nem hiszem, hogy ez Rómát jelenti a Jelenésekben, de van, aki szerint igen), viszont az biztos, hogy a Jelenések könyvében azon a hét hegyen "a nagy parázna", egy nagyon negatívan beállított női alak ül, aki Babilont, a Bibliában a hamis vallási rendszerek megtestesítőjét jelképezi. A vörös szín uralkodik ezeken a képeken, amely a Bibliában a bűnt jelképező szín.
Nézzük a jellemzőit és sorsát:
"Jel 17:1 És jöve egy a hét angyal közül, akinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nekem: Jövel, és megmutatom neked a nagy paráznának kárhoztatását, aki a sok vizen ül;
Jel 17:2 Akivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.
Jel 17:3 És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, amely teljes vala káromlásnak neveivel, amelynek hét feje és tíz szarva vala.
Jel 17:4 Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala arannyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele utálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával,
Jel 17:5 És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja.
Jel 17:6 És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől(...)"
"17:9 (...) A hét fő a hét hegy, amelyen az asszony ül..."
s végül:
"Jel 17:15 És monda nekem: A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna ül, népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek.
Jel 17:16 És a tíz szarv, amelyet láttál a fenevadon, ezek meggyűlölik a paráznát, és kifosztják és mezítelenné teszik, és eszik annak húsát, és megégetik őt tűzzel."
"Jel 17:18 És az asszony, amelyet láttál, ama nagy város, amelynek királysága van a földnek királyain."
Vagyis, bárhogy is értelmezzük a hét hegyen ülő parázna nőt, Babilont, az biztos, hogy egy sok népre kiterjedő hamis, bűnös vallási rendszert és emellett egy várost is jelent, és az idők végén a tíz szarv (tíz király, akik a Fenevadnak a szolgálatában állnak) ellene fordul és kifosztja, megsemmisíti.
Ezután a Jelenések könyvében az asszony kifosztása és megölése után közvetlenül, a 18. fejezetben a "nagy város" pusztulásának részletezése következik, aminek két fő jellemzője van: egyetlen nap alatt pusztul el, és tűz által:
"Jel 18:8 Ennek okáért egy nap jőnek ő reá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, aki megbünteti őt."
Majd ezután következik a 19. fejezetben az ítélet napja, amikor a hű és igaz bíró visszatér a földre.
A fő kérdés tehát itt az, hogy miért van Malakiás jövendölésében annyi hasonlóság a római egyház végének leírásában a Jelenések könyvének a hét hegyen ülő nagy paráznáról, Babilon pusztulásáról szóló leírásával? Malakiásnak ismernie kellett a Jelenések könyvét, mégis ez a részlet több kérdést is felvet:
Mit értett Malakiás a római egyház végső/utolsó üldöztetésén? Kik által lesz üldöztetve, és mi lesz a sorsa az egyháznak/pápának? (Ez azért vetődik fel, mivel Róma, az egyház székhelye a jóslata szerint megsemmisül közvetlenül a bíró visszatérése előtt.) Miért használt ennyire hasonló képet a katolicizmusról a Jelenésekhez, ha tudta, hogy ott milyen összefüggésben ír a szöveg a hét hegyről, a nagy városról és a benne működő vallási rendszerről?
De ami szerintem a legfontosabb kérdés: ha nem Istentől származik a jóslat, akkor mi a pontos célja? Mert a fő célját akkor ismerjük, hiszen ha a jóslat a gonosz műve, akkor a fő célja mindig az emberek félrevezetése. El tudjuk képzelni, mit indíthat be az, ha a jóslat látszólag ezúttal is pontosnak bizonyul, és a következő pápát Péternek hívják majd (akár eredeti, akár felvett névként)? (hamarosan megtudjuk)
Ennek azért lenne többek között óriási jelentősége, mert bár a legtöbb bibliai-alapú protestáns felekezet elutasítja annak lehetőségét, hogy az Úr visszajövetelének dátumát pontosan ismerni lehessen, de körülbelüli időszakokról nagyon sok szó esik, és azok gyakorlatilag mind nagyon közelre, 1-2 évtizeden belülre várják. (Nem megyek bele részletesen, hogy mi alapján, de elég annyi, hogy van rá alapjuk - és több, mint a korábbi világvége-dátumoknak.) Egyszóval a keresztény hívő világ gyakorlatilag soha nem volt még ennyire kész elhinni, hogy már olyan "közel járunk", hogy az utolsó pápa jön, és erre itt van egy kétes eredetű jóslat, ami úgy tűnik, pontosan megmond valamit a végről, vagy annak idejéről... Nekem furcsa érzéseim vannak ezzel kapcsolatban. A Biblia sok helyen int tőle, hogy óvakodjunk a rejtett tudástól, az olyat, amit Isten nem akart a rendelkezésünkre bocsátani, ne törekedjünk kideríteni, mert azzal csak a gonosz felé sodródunk, egy ajtót nyitunk arra, hogy megtévesszen bennünket.
Egyszóval én nagyon fogom figyelni az eseményeket, úgy mint eddig, de egyúttal nagyon óvatosságra intenék minden hívőt ezzel az "utolsó pápa"-dologgal kapcsolatban. Jelenleg több esélyt látok arra, hogy ez az egész a Sátán ravasz trükkje, amit évszázadokkal előre kitervelt, mint arra, hogy Isten így akart volna nekünk jelezni valamit.
Minden tiszteletem azé, aki végigolvasta. :)
Volt kollégám végig izzadta a 2012-es évet.:)
"-Van benne valami tuti...Mindenki erről beszél..."
Hülyéket be lehet szívatni,csak elég sokszor kell elmondani ugyanazt és elhiszik.
Az utolsó 9 huszadik századi pápáról szóló megjegyzései egyenként is ráillenek, de lehet ez csak belemagyarázás vagy véletlenek. Viszont, hogy igaz-e jövendölése hamarosan kiderül, hiszen nevén nevezi az utolsó pápát(Petrus Romanus) vagyis Római Péter nevét kell fel vegye...
Malakiás jövendölésének utolsó sorai:
"In psecutione extrema S.R.E. sedebit Petrus Romanus, qui pascet oues in multis tribulationibus: quibus transactis ciuitas septicollis diruetur, & Iudex tremêdus iudicabit populum suum. Finis."
magyarul:
A Szent Római Egyház végső üldözésekor Petrus Romanus [Római Péter] fog [trónra] ülni, aki sok nyomorúság közepette fogja a juhokat legeltetni; ezek után a hétdombú város [Róma] leromboltatik, és a [vagy: egy] félelmetes Bíró fogja ítélni az ő népét. Vége. (fordította: Grüll Tibor)
A félelmetes Bíró pedig Jézus.
SzaLontának!
Miért vagy Te abban ennyire biztos hogy ez a Malakiás nevezetű ír szerzetes a sátán szolgája lett volna? A 12. században élt, amikor is a katolikus egyház sem volt ilyen szellemi és morális válságban mint manapság.
Kedves eric_one (és elnézést kérek SzaLontától, hogy látszólag a "helyében" válaszolok)!
Most a katolikus egyház akkori erkölcsi állapotaiba mélyebben nem belemenve (szvsz csak annyiban van igazad, hogy nem pont _ilyen_ morális válságban volt, mint most, de azért volt ott bőven erkölcsi probléma már akkor is, pl. addigra már volt kötelező papi nőtlenség, ami épp egy nagy, minimum a püspököket érintő morális válság Ige-ellenes kezelési kísérlete volt; nem sokkal később bevezették a hivatalos inkvizíciót - aminek az előzményei, eretnekek irtása, máglyahalál stb. már addigra is megjelentek; keresztes hadjáratok - aminek keretében a sokszor nőket és gyerekeket is válogatás nélkül legyilkoló katonáknak teljes bűnbocsánatot hirdetett az egyház Isten nevében; stb.), több olyan információ is van Malakiásról (némelyik biztos, némelyik tán csak találgatás), amelyek arra engednek következtetni, hogy a látomásai legalábbis megkérdőjelezhető forrásból származtak, azaz nem tekinthetők Istentől származó igaz próféciáknak, csak jóslatoknak, jövendőmondásnak. Előző válaszomban a jóslatait leginkább tartalmilag vizsgáltam, a személyét annyira nem, de mérlegelni kell az alábbi körülményeket is:
- kapcsolat a templomos lovagrenddel,
- ennek keretében mély érdeklődés a Szent Grál-féle sztorik iránt (a templomos lovagrendnek, és a hozzájuk erősen kapcsolódó Szent Grál-mondakörnek az okkultizmussal való kapcsolatát talán nem kell bővebben kifejtenem),
- esetleg (forrás kétséges) gyógyítás és/vagy levitációs technikák gyakorlása...
Számomra mindezekfelett szinte döntő körülmény, amit előző hozzászólásomban leírtam, de most kifejtem bővebben, hogy Malakiás jóslata nem hozható összhangba a Szentírással az Istentől származó igaz próféciákra vonatkozó kritériumok alapján. A helyzet az, hogy a Szentírás arról tanúskodik: Isten SOHA nem adott a prófétáinak olyan tudást, amihez egy földi hatalomtól (pápa) engedélyt kellett volna kérniük, hogy a nagyközönség elé tárhatják-e, és ha a válasz nemleges volt, akkor 450 évre el kellett volna rejteniük valami levéltárba (és azután is csak véletlenül került volna elő). Ha Isten azt akarta, hogy egy próféta szóljon, akkor a világ minden hatalmával szemben szólnia kellett, ellenkező esetben tehetett egy ingyenes háromnapos kirándulást a Seol torkában (ld. Jónás 2:3). :)
Ezzel szemben a prófétákat Isten minden esetben azzal a céllal küldte, hogy a népét figyelmeztessék valamire, vagy hogy az embereket ellássa azokkal az információkkal, amelyek a jövőben elkövetkező események megértését, az azokra való felkészülést, a jelenbeli döntéseik következményeinek mérlegelését stb. segítették. Az előfordult, hogy egy szellemi természetű "pecsétet" helyezett a látomásokra (ld. Dániel 8:26, 12:4), hogy amíg nincs itt az ideje, az emberek előtt a szöveg valós tartalma rejtve maradjon, de a prófécia szövege akkor is nyilvános volt, hozzáférhető már kb. 2500 éve - pedig a pecsét, szerintem, még mindig rajta van, bár már „tudakozzák sokan, és nagyobb lesz a tudás”. Olyan is volt, hogy engedett valamit látni egy szolgájának, de megparancsolta, hogy azt ne írja le és ne mondja el senkinek (ld. Jel. 10:4 és 2Kor. 12:4). De ekkor sem tett olyat, hogy csak egy megkülönböztetett papi rendnek adott volna át egy titkos tudást a jövőről. Az is közös elem volt továbbá ezekben a próféciákban, hogy Isten minden esetben kinyilatkoztatta saját magát a prófécia adójaként, az Ő nevében szóltak a próféták, "az Ő neve alatt futott" minden. Ez biztosította a tekintélyt a beszédeknek, melyeknek minden esetben, minden részletében be kellett teljesedniük (ebből adódott Jónás dilemmája is!), mert Isten Igéje nem egy körülbelüli, többértelmű tudást ad a dolgokról, hanem olyan, mint a "sziklazúzó pöröly", Isten tekintélyét, teremtő erejét és mindenható akaratát fejezi ki! Ha mégis egy dolognak többféle kimenetele is lehet, akkor Isten rendelkezésünkre bocsátotta a pontos feltételeket is (lásd 5Móz. 28-30. Izrael népének többezer éves sorsára vonatkozóan).
Viszont az, amit Malakiás jóslatáról elmondhatunk, ettől eltérő mintát követ.
1. Malakiás tisztázatlan forrásból kapta a látomását – kicsit humorosan, mégis nagyon komolyan azt is mondhatnánk, Isten „nem írta alá”
2. Malakiás egy világi hatalommal (mert a pápa az (is)) konzultálva úgy döntött, hogy a kinyilatkoztatott tudást elrejti
3. Az Istentől származó próféciák csak olyan mélységű konkrétságot tartalmaznak a jövőre nézve, amivel az egyes emberek jövőbeli sorsát, szabad akaratát nem korlátozzák be. Malakiás jóslatáról ez nem mondható el.
Ezekkel a következő problémák vannak:
1. Mint látjuk a Bibliából, Malakiás jóslata olyan jellemzőkkel rendelkezik, amelyek teljesen idegenek Isten módszereitől. Mindig tudjuk, hogy kinek jelentette ki a próféciát Isten és mikor, és hogy a kijelentés nem mástól, hanem Tőle származik, mert a szöveg attól kezdve kikezdhetetlen - pontosan ez adja a Szentírás erejét és tekintélyét, mert minden olyan próbát kiáll, ami a szöveg eredeti hitelességét kérdőjelezi meg (bár ezzel nem minden Biblia-kritikus értene egyet).
Viszont Malakiás jóslatának története kitűnően ráillik az okkult módszereire. Maga a szó jelentése is azt jelenti, hogy "titkos", "rejtett". Egy 450 évig elrejtett lista az összes eljövendő pápára vonatkozó valamilyen jellemző vonásról...? Azonnal támadható az egész történet, hiszen semmi nem bizonyítja, hogy a listának egyáltalán bármi köze van Malakiáshoz, és azt sem, hogy az a lista 450 éven át változatlanul hevert a vatikáni iratok között, nem nyúltak-e hozzá, „korrektúrázták” stb. Forrásaként nincs senki megjelölve, csak annyit tudunk, hogy valamiféle természetfeletti élményből származhatott a látomás. Mivel bibliai nézőpontból nézve biztos, hogy ember nem rendelkezhet ilyen tudással, ezért nyugodtan fogalmazhatunk úgy: a látomás forrása rejtve kívánt maradni. A mi Istenünk viszont a világosság Istene.
1Ján 1:5 „És ez az az üzenet, amelyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.”
Ján 3:20 „Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek;
Ján 3:21 Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”
2. Az előzőekhez kapcsolódik ez is: miért kérte a pápa véleményét Malakiás arról, hogy nyilvános legyen-e az az információ, amit a látomásából kapott, vagy sem? Ha a látomás Isten Szellemétől volt, nem mondta meg neki, hogy mihez kezdjen vele?! Ha nem volt szabad elmondani, azt biztosan tudtára adta volna. Ha el kellett mondani, akkor a pápa véleménye nem számít. Egyedül az a forgatókönyv illene ehhez, ha a Szellem azt mondja Malakiásnak, „most, hogy adtam egy listát neked a következő 112 pápáról, menj és kérdezd meg a pápát, mit csinálj vele”. Szerintem ez abszurd, bár ódzkodom attól, hogy behatároljam, hogyan dolgozhat Isten Szelleme és hogyan nem…
Isten a próféciákat azért adja szolgáinak, hogy az a népének hasznára legyen („1Kor 12:7 Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.”), az okkult jóslatokra viszont az a jellemző, hogy egy szűk (papi, rendi, szektás stb.) kör számára elrejtett, titkos tudást biztosítsanak valamiről, amit senkinek nem lenne szabad tudnia.
Egy őszinte, elfogulatlan mérlegeléssel, melyik illik rá jobban Malakiás jóslatára?
(folyt.köv.)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!