A Bibliában benne van, hogy a Föld milyen formájú, hogy a világegyetem központja-e, vagy a naprendszerünk központja-e, ha igen melyik rész az?
Én hívő vagyok, de nem a fundamentalista fajta, és közöm is van a természettudományokhoz. A Biblia embere sok mindent máshogy látott a Földről, és Isten ihletése alatt sem erre helyeződött a hangsúly. Itt egy link igékkel alátámasztva hogyan is nézett ki a bibliai kozmológia. Egy hitgyüliből kitért ember szedte össze:
Bár ez a kinyilatkoztatás érvényességét nem kérdőjelezi meg, viszont bizonyíték rá, hogy ne fundi módon- szószerint értelmezzük a leírtakat.
"Ebben a válasz nem teljesen pontos. A középkorban hitték, hogy a föld lapos."
Amia zt illeti, a középkorban sem hitték, hogy a Föld lapos. Elég elbandukolni az Országházba, és megtekinteni az Országalmát, ami Krisztus uralkodását jelképezi a gömbölyű Föld felett.
Vagy tessék elolvasni Dante Isteni színjátékát. Ott a történet szerint, amikor Lucifert levetették a mennyből, ahol a Földbe csapódott, abban a gödörben jött létre a Pokol, míg a Föld túloldalán létrejött egy hegy, ami pedig a Purgatórium.
Szia!
Én hívő vagyok, de tudok racionálisan és nem elfogultan vizsgálódni és gondolkodni a Bibliáról.
A Bibliában az van benne, hogy a Föld gömbölyű:
"Fölfüggesztette a Földet a semmiség fölé."(Jób 26:7)
Jób több mint 3500 évvel ezelőtt jegyezte le ezt a tényt, ami pedig huszadik századi fizika. A Newton által felfedezett gravitáció törvényei nem tesznek hozzá semmit ahhoz, amit Jób mondott, csupán elmagyarázzák, hogyan "függesztette föl Isten a Földet a semmiség fölé"! A századfordulón a tudósok azt hittek, hogy létezik egy "éter" nevű anyag, amely kitőlti az űrt, és valahogyan segíti a Földet a helyén tartani. Ezt mára azonban megcáfolták, és a legtudományosabb állítás még mindig az, hogy Isten "fölfüggesztette a Földet a semmiség fölé."
"Ki ül a Föld kereksége fölött..." (Ézs 40:22) Ézsaiás körülbelül Kr.e. 700-ban jegyezte le ezt a bámulatos tényt. A "kerekség" szó jelentése az eredeti nyelven az, hogy "gömb alakú".
Több mint kétezer évvel Ézsaiás után, Kr.u. 1519-ben Magellan, a híres utazó körülvitorlázta a Földet, hogy megcáfolja azt a nézetet, miszerint a Föld lapos, és bebizonyította azt, ami több mint 2000 éve ott állt a Bibliában, éspedig, hogy a Föld gömbölyű. Szintén egy gömbölyű Földet sejtet Lukács evangéliumának 17. része, amelyben az Úr Jézus ezekkel a szavakkal írja le saját visszatérését: "aznap" (31. v.), illetve "azon az éjszakán." (34. v.) Ez arra enged következtetni, hogy egyidejűleg lesz világosság a Földgömb egyik oldalán, és sötétség a másikon. "Aznap, aki a háztetőn lesz, és az ő holmija a házban, ne szálljon le, hogy elvigye... Mondom néktek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, és a másik ott hagyatik." (Lk 17:3,34)
A Szentírás szerint a világegyetem központja Isten kormányzásának a székhelye, ami nem a Föld, hanem a menny. Jelenések könyve 21. fejezet szerint az Isten az Új Földre fog költözni, akkor lesz a Föld a világegyetem központja.
Utoljára pedig néhány gondolat a csillagászattal kapcsolatosan. A Bibliában ezt olvassuk: "... az ég serege meg nem számlálható." (Jer 33:22)
A csillagászat területén további példák találhatók Isten Igéjének hitelességére. Századokon keresztül kísérleteztek, hogy megszámlálják a csillagokat. Ptolemaiosz 1056, Brahe 777, Kepler pedig 1005 csillagot számlált. Ez a szám állandóan növekedett, manapság viszont közismert tény, hogy csak a mi galaxisunkban jóval több, mint 100 milliárd csillag van, és valószínűleg körülbelül 100 milliárd további galaxis létezik! Mégis több ezer évvel ezelőtt Jeremiás ezt írta: "Az ég serege meg nem számlálható." Még bámulatosabbak a 147. zsoltár szavai: "Elrendeli a csillagok számát, és mindnyájukat nevéről nevezi. Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, s bölcsességének nincsen határa." (4-5. v.) A következő versek arról szólnak, hogy ugyanaz az Isten, aki "a csillagokat is teremtette" mindenkiről külön-külön gondoskodik.
Üdv. Péter
Nézzünk pár ellentmondást:
Tudomány: A Föld mozgásokat végez: kering (a naprendszerrel együtt a tejút középpontja körül is!!!)és forog.
Biblia: „Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.” Zsoltárok 104:5
Tudomány: A Föld a nap és más bolygók gravitációs hatása miatt enyhén imbolyog. Ld.: Nutáció és precesszió.
Biblia: Rettegjen az egész föld az ő orczájától; a föld kereksége is megerősíttetik, hogy ne ingadozzék.” (1. Krónika 16:30)
A Föld kereksége többször előkerült, de máshol azt mondja a Biblia, hogy lapos és négy széle van:
„Ezek után láték négy angyalt állani a földnek négy szegletén, a földnek négy szélét tartva, hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára.” (Jel. 7:1)
Sziasztok!
A próféciák jelképrendszerében a “szél” háborút, felkelést,
politikai forrongást jelent. (lásd Jer. 25,32. Dán. 7,2).
“A föld négy szeglete” - a föld négy égtája. Lásd: Ésa. 11,12. Ezék. 7,2. 42,16-20. A Biblia ezen meghatározás alatt azt érti, hogy semmilyen irányból, vagyis egyáltalán ne fújjon a szél, ne legyenek háborúk. A szeleket visszatartó angyalok száma szintén jelképes. A föld négy égtáján állva azt érzékeltetik, hogy a megbízott mennyei lények az egész földre kihatóan munkálkodnak a szelek visszatartásán. Valószínű, hogy nemcsak négy angyal van ezzel a munkával megbízva, hanem mindig az adott szükségleteknek megfelelően szólítja munkába őket Isten. Isten nem szolgáltatja ki a világot az anarchia erőinek. Ha szükséges, akkor maga Jézus Krisztus is küzdelembe veti magát
népe érdekében. Lásd. Dán. 10,12-13. 20. 4. Egy bizonyos időben az angyalok elkezdik elengedni a háborúk és a politikai forrongások szeleit.
Mikor azonban az angyalok kezdték elengedni a szeleket, határozott
utasítást kaptak, hogy még tartsák vissza, hogy az Isten szolgáinak
elpecsételése megtörténhessen.
Üdv. Péter
#14-es:
Az általad idézettek közül az első egy költemény, a második egy dicshimnusz, harmadik pedig egy látomás. Nem látok benne ellentmondást, ha az anyagi világtól kissé elrugaszkodva fogalmaznak. Egyiknek sem az a célja, hogy leírja, hogyan néz ki a Föld.
"Akkor ezek szerint nem kell szó szerint venni, mert dicshimnusz, prófécia stb. De ha nem veszem szó szerint a akkor a fundik szerint nem is vagyok hívő."
Ezért is írtam egyes szám első személyben. Én magam sem értek egyet a fundamentalistákkal.
A fundik egy csoport akik nem feltétlenül vannak többségben és nem feltétlenül van mindig igazuk. Sem a zsidók, sem a katolikusok és még jónéhány protestáns felekezetnél sem szokás egy dicshimnuszt vagy egy látomást szó szerint venni.
Az ilyen kirángatott idézeteknek akkor sincs értelme, ha az ember valami teológiai dolgot akar bizonyítani, meg akkor sem ha tudományosat.
Hívő vagyok, elfogulatlan, racionális.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!