A keresztények egy része miért fikázza le a pogányokat, ezoterikusokat, spirituális sátánistákat?

A keresztény filozófiában az embernek Istentől független, szabad akarata van afelett, hogy akarja-e saját lényegének hivatását betölteni vagy sem. Ezt, mivel Isten adta, nincs jogunk befolyásolni.

Azonban az ember nemcsak ember, hanem mindegyik egy fajközösségbe tartozik, akiket elsősorban a vér köt össze. Ez a közösségnek, mivel az ember részben állat, önfenntartásához szükséges dolgokat kell beszereznie, fenn kell tartani az emberiséget; ezenkívül az ember, aki az angyalon kívül az egyetlen olyan teremtmény, aki saját létéről tudomása van, és értelemmel rendelkezik, el kezdi keresni a dolgok okait. Az emberi értelem ezeket a kérdéseket megfejti, így a szellemi termékeket elsősorban az emberiség állati jellegű fenntartására használja fel, de ezzel még nem elégszik, keresi létének az okait, ill. saját feladatát. Bármi, amely eléri saját célját, tökéletes. Próbálja az akadályokat felfedni, hogy miért nem tud egyről a kettőre menni.

Ez az egész a Teremtés könyvéből kiolvasható, a pogányok rengeteg minden érdemi, szellemi alapelvet felfedeztek tévedésekkel, amelyeket maga Pál is ismer és elismer, sőt pont erre hivatkozik, hogy hogyan voltak képesek emellett önmagukat megalázva erkölcstelenségekkel (Róm 1, 18-32).

A fent említett problémák az ember lényegét érintik, tehát mindig fenn fog maradni egészen az ítéletszóig.

Ezeknek a problémáknak olyan gyökere van, amelyek eltaszítja az embert céljától: ez pedig a teremtésével létrejött áteredő bűn (Zsolt 50, 6; Sir 25,24; Bölcs 2,23; 1Kor 15,21), amely megrontotta az ember tisztán látását. Ez pedig irgalmatlan veszélyes, ugyanis az ember ha rosszat akar, azt Isten nem tudja igazságosságából kifolyólag megváltoztatni, ahogyan nincsen háromszög alakú kör. Az ember nem rendeltetésszerűen él, ezért fölborítja Isten alkotását. Az ember díja a halál, Isten örökös nem látása (seol).

Ezért Isten saját, végtelen irgalmából eldöntötte, hogy őmaga fogja ezt a bűnt túlcsordulóan helyrehozni, úgy, hogy beletestesült az emberbe, felvette mindamazt, amely szükséges az emberi léthez (Fil 2,6-8) a bűnt leszámítva, ami nem tartozik az emberhez. Isten személye, méghozzá a második felöltötte magára az emberséget testestül, lelkestül. Egy személy, két természet, tehát két akarat, mely egymásban egyesül. Máriától szerezte azt az emberi természetet, amit miértünk örökös áldozatként felajánl. Ezért tiszteljük, mi katolikusok, Máriát, mint a legelső keresztényt és az Újszövetség frigyládáját (Jel 11,19-12,1).

A csodák, a szociális kérdések, amiket Jézus hangoztatott értelmetlenek lennének, ugyanis az ember azt Őnélküle még kis fokára se érhetné el. Ezért hazugok azok a kávéházi, liberális keresztények, akik a jézusi tanítást olyan tanításnak vallják, amihez nem kell az embert előkészíteni. Dehogyisnem!

Ő lett a Főpap, az oltár, az áldozat. Bemutatta nemcsak a természetfeletti embert, aki hősiesen kitart kijelölt célja mellett páratlanul az egész világtörténelemben. És minden embernek őt kell magára öltenie, hogy új teremtménnyé váljon, új szívvel, új akarattal és szent céllal minden ember számára, önmagát teljesen nekünk ajánlva, minket keresve, oly talán elsőre érthetetlen szeretettel, amely azt jelenti, hogy Isten az embert önmagánál is jobban szereti. Ezért az apostoloknak hatalmat adott, hogy azoknak az eszközöknek működtetőjük legyen, mely ezeket konkrét időben megvalósítsa.

Sajnos ennyi "blablát" kell az embernek mondania, hogy a felebaráti szeretet megértsük: Krisztus szeretete akkor valósul meg, ha Krisztus minden mindenben, mi benne, ő mibennünk, ugyanis ha ez így van, Isten minket is felfogadott, hogy az ő örömhírét bármi áron hirdetni tudjuk az embereknek. Aki ezért bármilyen áldozatra képes, az szereti úgy felebarátját, mint önmagát.

A kereszténység, ha jobban megvizsgáljuk, túl mutat a vallás kategóriáján. Az ember szabad akaratát senki sem uralhatja, csak őmaga, tehát jogi eljárás bármilyen más nem-keresztény ellen csak akkor lehetséges, ha az a többi ember javát megakadályozza. Ilyet csak a közösség által felhatalmazott, legitim, törvényes úton eljáró bíróság szankcionálhat.

Az Egyház azért nem határozhat meg konkrét pozitív, büntetési szankciókat, mert bármilyen embernek minden bűnét bármikor meg tudná bocsátani, ami krisztusi parancs. De akarta ellenére nem. Ez pedig a Szentlélek elleni bűn, ami se itt se a másvilágon nem nyer bocsánatot (Mt 12,32).

Előzőhez hozzászólva.

A primitiv mentalitás szüleménye az ártó vagyis a rossz szándék meg minden ami rossz.

Ha kicsit intelligensebbek lennének az emberek észrevenének egymást ...akkor ha elégé szélesen látnának és a legfontosabb a ha tisztelni mindenki a másikat!

Albert Einstein egyik idézetében is benne van hogy békét nem lehet erőszakos eszközökkel fent tartani hanem megértéssel és szeretettel... hát igen ...

Szerintem az alapítója az egész vallásnak tényleg jót akart az emberiségnek csak idők során nagyot változott és sok más mentalitással megáldott egyén irányította az egész vallást ... Vagyis az egész már réges rég el lett rontva.