Elmagyaráznátok nekem mit jelent az, hogy Jézus magára vette az emberek bűnét?

Szia!

Sokféle szabadító ígéretben és személyben hittek az emberek a történelem folyamán. Jézus Krisztus személyéhez azonban olyan szabadításnak az ígérete kapcsolódik, amit rajta kívül senki más nem kínált fel embereknek. Ez pedig a bűn lelki betegségéből való szabadítás, amely a Biblia szerint az egyetemes emberi nyomorúságnak és minden rossznak a gyökere, mind az egyes ember, mind pedig az emberi közösségek és a történelem esetében.

Jézus pedig így szólt küldetéséről földi életében:

"Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki a bűnt cselekszi, szolgája a bűnnek. Azért ha a Fiú (önmagára utalt ezzel a megjelöléssel, mint Isten Fiára) megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek"

"Isten ráébreszti az embert, hogy alaptulajdonsága az önszeretet, amely vesztébe sodorja, és ebből egyedül Ő tudja kigyógyítani. Jézus Krisztus tulajdonképpen csak arra tanította az embereket, hogy önmagukat szeretik, hogy rabszolgák és hogy neki kellett őket megszabadítania" (B. Pascal: Gondolatok, 544–545. töredék)

Vajon hogyan lehet megszabadítani az embert a bűn, vagyis az önzés a világban mindenütt jelenlevő és az ember egész lényét átható betegségétől? Kivihetetlennek, felfoghatatlanul nehéz vállalkozásnak tűnik ez az emberi értelem számára. És az ember számára valóban az is. A Biblia szerint egyedül csak Isten "végéremehetetlen" bölcsessége és szeretete tudta ezt megoldani. A Biblia legmélyebb eszméi a Krisztus megváltó munkájáról szóló tanításban tárulnak fel.

Mit fed legelőször is a megváltás fogalma? Az ókorban ismerős dolog volt a rabszolgák váltságdíjért való kiváltása. A Biblia szól arról, hogy Jézus is "váltságdíjat" fizet az ember megszabadításáért, mégpedig sohasem hallott, soha senki által nem fizetett, döbbenetes váltságdíjat: "Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Jézusén". Hallomásból ismerős a kereszténység környezetében élő, nem vallásos embereknek is, hogy a kereszténység fő tanítása Jézus Krisztus "keresztáldozata, váltsághalála". Egy egész sereg kérdés vár azonban megválaszolásra ezzel kapcsolatban.: Miért volt szükség ilyen hallatlan "váltságdíjra"? Ki fizet és kinek váltságdíjat?

A Biblia szerint az ember a bűn ösztöneinek és elvakultságának, valamint a bűn szerzőjének, Sátánnak fogságában van a bűneset óta. A következő okokból kellett "váltságdíjat" fizetni az ember szabadításáért:

Isten nem adhat bűnbocsánatot az embernek úgy, hogy bűnei büntetlenül maradjanak, mert ez nem a megmentését eredményezné, hanem a bűnben való megkeményedését. Azt a csodálatos megoldást választotta ezért Isten, hogy az ember bűneit nem hagyja büntetlenül, de a büntetést maga veszi magára. Ő maga szenvedi el azt a vétkes ember helyett. Úgy marad igazságos, hogy közben ingyen bocsánatot is ad. Krisztusnak, aki – mint Isten Fia és az ember Teremtője – ezt a helyettesítést vállalta, olyan kínhalált kellett elszenvednie a földön, amely a legbűnösebb ember büntetésének is megfelel, amely teljesen kielégíti a bűn igazságos megbüntetését kívánó jogosság követelményét. Így Isten megerősíti az igazság érvényességét, miközben kegyelmet gyakorol.

Isten meg akarta győzni az embert a maga változhatatlan szeretetéről, amely az ember elesése, lázadása ellenére is létezik és vágyakozik az elveszett teremtmények megmentésére. Isten jellemének a felfoghatatlan nagysága nyilatkozik meg abban, hogy Ő a kezdeményező, Ő igyekszik "megbékéltetni magával" az embert, aki ellene fordult és vétkezett Teremtője és Gondviselője ellen. Krisztus áldozata által egyszerre látja meg az ember a bűn borzalmát, Isten erkölcsi ítéletét rá nézve, valamint Isten igazságának és szeretetének szépségét. Jézus tehát nem a rabszolgatartónak fizet váltságdíjat. Nem száll vitába és nem alkudozik Sátánnal. Az ember miatt kell "váltságdíjat" fizetni. Ára van annak, hogy megtörjön az ember lelkében a bűn elvakultsága és hatalma.

A magyar bibliafordítások engesztelő áldozatnak mondják Krisztusnak az emberért való helyettes szenvedését a golgotai kereszten. Az "engesztelés" szó azonban nem szerencsés visszaadása az eredeti bibliai kifejezéseknek, amelyekben az "elfedezés vagy befedezés" (az ószövetségi szavaknál) és az "irgalmasság és könyörület" (az újszövetségi szavaknál) foglaltatik benne. Istent nem lehet "engesztelni" – azaz érzelmi alapon engedékenységre bírni – a bűnnel szemben, mert ismeri a bűn gonosz természetét. Éppen ezért engesztelhetetlen a bűngyűlölete, nemcsak igazsága, hanem szeretete révén is. A bűnös emberrel és emberiséggel szemben pedig nem kell engesztelni, mert az Atya és a Fiú egyaránt meg akarja menteni az embert. Krisztus helyettes halála tehát befedezi az embert a törvény igazságos ítéletével szemben, és meg nem érdemelt szeretetet fejez ki az ember iránt, mind az Atya, mind a Fiú részéről.

Krisztus engesztelő áldozatára nem azért volt szükség, hogy az Atyát szeretni kényszerítse, mintha egyébként gyűlölte volna az embert. Nem az volt a rendeltetése, hogy korábban még nem létező szeretetet fakasszon. Az engesztelés éppen annak a szeretetnek a kifejezése, amely már ott rejlett Isten szívében. Isten nem a nagy engesztelő áldozat következtében szeret bennünket, hanem ellenkezőleg: azért hozta ezt az áldozatot, mert szeret bennünket: "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen"

Sokan megfoghatatlannak tartják Jézus halálát, amit józan értelemmel nem lehet komolyan venni. Így érvelnek: Isten nem tud szenvedni. Ha Jézus Isten Fia volt, nem is halt meg és nem is szenvedett valóságosan. Az a kijelentés, hogy Isten nem tud szenvedni, emberi filozofálás. Aki szeret és szereti a bűnösöket is, az nagyon is ismeri a szenvedést. A Szentírás világosan és megindítóan szól Istennek az emberrel való együttszenvedéséről: "mert minden szenvedésüket ő is szenvedte."

Világos az Szentírásból az is, hogy Jézus "megüresítette magát" az isteni hatalomtól és a halhatatlan isteni élettől földi élete idejére. Bármikor visszavehette volna ezeket, de ő "megalázta magát egészen a keresztfa haláláig", tehát önként alávetette magát az erőtelen és halandó emberi életformának. Ebből következik, hogy nem istenként, hanem emberként élte át a halált! Bizonyság rá legutolsó megszólalása a kereszten: "Atyám, a te kezedbe teszem le az én lelkemet". Életét Atyja hűségére bízta, ugyanúgy, ahogy minden hívő ember teszi halálakor.

Sőt, Jézus halála kifejezhetetlenül súlyosabb volt, mint más halandóé. Míg az igaz emberek és mártírok vigasztalást és reménységet nyertek Isten jelenlétében a halállal szemben, neki ezzel éppen ellenkező tapasztalaton kellett átmennie. Az Atya valóságosan elhagyta őt. Szembe kellett néznie a semmivel, a "külső sötétséggel", az Istentől való elítéltség és magárahagyatottság állapotában: Jézus a kárhozat félelmét és szenvedéseit, az ún. második halál lelki gyötrelmét szenvedte el az ember helyett.

Üdv. Péter

Szerintem igenis magára vette a bűneinket.

Elmondom, hogy szerintem miért.

Onnantól kezdve, hogy megszületsz ebbe a világba, nem tudsz úgy felnőni, hogy ne vétkeznél. Ez egyszerűen ennek a világnak a törvénye. Vagyis eredendően bűnösök vagyunk - ami nem azt jelenti, hogy már egy csecsemő is gonosz v ilyesmi, hanem azt, hogy olyan világba és családba születik bele, ami nem tökéletes, ahol nem kap tökéletes szeretetet, mindenképp sérülni fog a lelke, és ezért ő is sérteni fog másokat.

Isten viszont tökéletes. És tökéletesen szeret minket. És minden elkövetett bűnünk fáj neki, mert látja hogyan távolodunk el a bűnök miatt másoktól, magunktól és tőle. Ha például belehazudok anyám szemébe - ez egy bűn, mert olyasmit teszek, ami hosszú távon árt - mindenkinek.

Isten viszont amellett, hogy szeret, igazságos is. Azt mondja: fiaim, nem kóser ez, hogy feszt csak ártotok egymásnak, magatoknak, a természetnek. Ez nem maradhat büntetlenül, mert akkor sérül az igazság.

De a bűneink száma végtelen - és elviselhetetlen súlyú. Ha Isten behajtaná rajtunk ezek árát, akkor kampó lenne - mindenkinek.

Ezért Isten fogta magát, felvette az emberi létformát, sorsközösséget vállalt velünk a nehéz emberi létben, és aztán a bűneinket magára véve meghalt, azért, hogy ne nekünk kelljen. Vagyis elvitte helyettünk a balhét.

Így tudja Isten egyszerre érvényre-juttatni a szeretet és az igazság elvét is. Ő maga kapta meg a büntetést a mi bűneinkért. Durva, mi?

Szerintem ez frankó dolog volt tőle.