Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! <--- ha ez egy utasítás miért voltak a keresztes hadjáratok?
Sziasztok!
Számomra minden ember felebarát, hiszen az emberek testvérei egymásnak, mert ugyanaz az Isten teremtett minket.
Tudomásul kell azonban venni, hogy vannak gonosz emberek, akik másokat bántanak teljesen mindegy, hogy milyen indokkal.
Ha valaki engem jól pofáncsap, akkor nem tudok mást csinálni, én is jól pofánvágom, mert azt soha senki nem mondta, hogyha bántanak, akkor ne védd meg magad.
Minden normális ember megvédi magát, ha bántják. Ha szavakkal bánt valaki, azt megpróbálom leszerelni, de ha valaki elkezdene verni, akkor én kénytelen lennék megpofozni az illetőt.
Ha egy ország ellen valamely másik állam háborút indít, bármennyire is fáj az nekünk, meg kell védenie magát az adott országnak, az már más kérdés, hogy egy honvédő/önvédelmi háborúban be kell tartani alapvető szabályokat, nem szabad szándékosan civileket ölni, nem szabad tönkretenni az ellenséges ország polgári lakosságának élelmiszerraktárait, vízkészletét, nem szabad tömegpusztító fegyvert használni, stb.
A keresztes hadjáratok embertelenek voltak, ilyesmit nem szabadott volna csinálni.
Ha egy felebarátod megbánt téged, véd meg magad, de imádkozzál érte, hogy Isten megvilágosítsa a szívét az illetőnek, hogy többet ne tegye azt veled.
Bosszút állni nem szabad, ez nem kedves Isten szemében.
Ha mindenki gyakorolná a felebaráti szeretet parancsát, akkor béke lenne a Földön.
Üdv: Annazara
Az utolsónak megy a pont. Látszik, hogy tiszta szívű keresztény vagy. Becsülendő, sajnos nagyon sok ellenpéldával találkoztam már. Tisztellek ezért!
Egy ateista :)
Kérdező: "akkor ki a felebarát?"
A rablók által kifosztott, megsebesített és ott hagyott ember számára - "...Az, aki könyörült rajta" (Lk. 10:37) (irgalmasnak lenni = eleos)
Az az ember a TE felebarátod, aki a te nyomorult állapotodban is irgalmas lesz irántad! "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot" (Mt. 9:13)
F.B.
Kedves Kérdező!
Ideje van a háborúnak és ideje van a mártíromságnak is. A keresztes háborúkat azért indították, hogy azokat a keleti keresztény testvéreinket, kik azokon a provinciákon éltek, melyek az iszlám kalifátusok Bizánctól elfoglaltak, megvédjék a későbbi gyilkolászástól. Ezért hívták össze a keresztes seregeket, melyeket akár a mi magyar királyunk, Szent László is vezethette volna!
"A 996-1021 között uralkodó Hakem kalifa uralma alatt keresztény- és zsidóüldözés kezdődött. A kalifa a keresztényeket egy fakereszt, míg a zsidókat egy fa ökörfej viselésére kötelezte. A két vallás képviselőit büntetlenül meg lehetett ölni, akár az utcán is. Az üldözések Hakem megmérgezése után véget értek, de továbbra is történtek atrocitások a keresztények ellen, valamint egyre gyakoribbá váltak a nyugati zarándokok elleni rablótámadások. (Wikipédia)
"Ideje van a háborúnak és ideje van a mártíromságnak is. A keresztes háborúkat azért indították, hogy azokat a keleti keresztény testvéreinket, kik azokon a provinciákon éltek, melyek az iszlám kalifátusok Bizánctól elfoglaltak, megvédjék a későbbi gyilkolászástól. Ezért hívták össze a keresztes seregeket, melyeket akár a mi magyar királyunk, Szent László is vezethette volna!"
Ez csak érv volt a háborúra. Olyan, mint a szerbiai merénylet az I. világháború előtt. Valójában, Európában túlnépesedés volt abban az időben. A családokban csak az első fiú örökölt. Így a többi testér általában lovag lett. Rablóbandák szerveződtek, hogy pénzhez jussanak. Így a pápa bűnbocsánatot ígért nekik, ha megvédik a Szentföldet és elhozzák a kincseket neki.
Ennyit a keresztes seregek nagyszerűségéről. Unorító banda volt:
A keresztes eszme először a pórnép körében terjedt el, tehetséges prédikátorok révén. Ilyenek voltak a francia Nincstelen Walter, valamint Remete Péter. Mindketten nagy sereget toboroztak össze a parasztok köréből. Először Nincstelen Walter serege indult a Szentföldre. Útjukat már a Német-Római Birodalomban fosztogatással kezdték, így érkeztek el Magyarország határára. Könyves Kálmán királlyal megegyeztek, hogy az országon való békés átvonulásért cserébe élelmet kapnak a lakosságtól. A szerződést kezdetben mindkét fél tiszteletben tartotta, de a déli határhoz közeledve a keresztesek lerohantak egy közeli falut, a lakosság nagy részét lemészárolták, a falut kifosztották és lerombolták. A környéken állomásozó magyar katonák emiatt rátámadtak a seregre és az utóvédet szétverték, de a sereg nagy része már átkelt a határon.
A bizánci császár nagyon megijedt a fegyelmezetlen sereg láttán és azonnal átszállította őket Ázsiába, ahol a törökök nagy részüket szétverték Kibotosz-nál. Walter is elesett.
Nem sokkal később megindult a Remete Péter vezette sereg is. Ők is Magyarországon vonultak keresztül, kezdetben szintén békésen viselkedtek a lakossággal, azonban amikor Zimonyhoz értek, meglátták a vár tornyára elrettentésképpen kitűzött keresztes hadijelvényeket, amelyeket Nincstelen Walter seregének utóvédjétől zsákmányoltak a magyar katonák. Remete Péter serege megrohanta és elfoglalta a várat és a védőket lefejeztette. Kálmán király erről értesülve azonnal megindult Zimony irányába seregével, de a keresztesek azonnal elhagyták az országot. Alexiosz császár velük is úgy bánt el, mint Walter seregével: Átszállíttatta őket Ázsiába, ahol a törökök szétverték őket. Remete Péter néhány hívével együtt megmenekült, és visszament Konstantinápolyba, ahol később csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
Nem sokkal Remete Péter seregének megindulása után, elindult egy Volkmar nevű rablólovag serege is, akik szintén Magyarországon keresztül szándékoztak a Szentföldre vonulni. Az útjukba eső falvakat azonban kifosztották és felégették, ezért Nyitránál maga a nép fordult velük szembe és szétverte a sereget.
Időközben egy újabb sereg a német Gottschalk pap vezetésével a király engedélye nélkül tört be Magyarországra és Táplány környékén tábort ütött, lemészárolva a környékbeli lakosságot. Kálmán erős sereggel vonult ellenük és őket is szétverte.
Nem sokkal ezután indult meg az Emicho von Leiningen gróf vezette keresztes sereg. Ők Németország területén lemészároltak mintegy 4000 zsidót, majd így vonultak Magyarország határához, a király azonban megtagadta számukra az átvonulást az országon. Emiatt a keresztesek ostrom alá vették Moson várát, ahol a király is tartózkodott. A magyarok azonban sikeresen védték a várat, majd egyszer kitörve a várból hatalmas veszteségeket okoztak a keresztes seregnek, akik így jobbnak látták hazatérni, de egy részük csatlakozott az I. keresztes hadjárat seregéhez.
"A középkori kódexekben nem így látjuk a dolgokat. (Gesta Francorum stb.)"
A középkori kódexek nem mindig hitelesek, ezt a történészek már régen bizonyították, tárgyi leletekkel. (Egyes királyoknak az volt az érdeke, hogy egyet és mást ferdítsenek a történetírásokban. Már akkor is létezett a politika.) Nem kell mindent elhinni ami le van írva, legyen az középkori vagy újkori. A dolgok nem változnak. Te elhiszel mindent ami az újságban van írva?
Felebarátom minden ember NEMCSAK a KERSZTÉNY! Pont ebben különbözünk a zsidóktól, mert ők csak a saját vallásukbelieket tartják felebartátnak, ami undorító sztem.
A kersztes hadjáratok okairól: 1. a szeretet nem azt jelenti, hogy végig nézem, ahogy (keresztény) embertársaimat meghurcolják és kínozzák vagy épp megölik a vallásuk miatt (bár ha önként megy a halálba vértanúként, hogy példát mutasson az más tészta), pláne nem hogy áttérjen a muszlimra, mert akkor nem jut üdvösségre.
2. A muszlimok iránti szeretet azt jelenti, hogy elfogadjuk, hogy ők ezt a vallást gyakorolják, és ettől ők nem alacsonyabbrendűek, de megpróbáljuk áttéríteni őket az igaz hitre, hogy üdvözüljenek egykor majd velünk is. Mivel az iszlám szemlélete visszanyúl azokra az ókori nézetekre, hogy, akinek az Istene erősebb, annak a hadereje is erősebb, ezért nyilván nem misszionáriusokatr fogunk oda küldeni,hogy lesuhintsák a muszlimok a fejüket hanem katonákat, akiknek Európában amúgy sincs egyéb dolguk, minthogy agressziójukat a szerencsétlen jobbágyokon, meg azok lányain töltsék ki(sajnos nem vagyunk tökéletesek mi sem, ahogy senki se).
3. Természetesen amit ezek az ún. keresztes "lovagok" elkövettek rémtetteket nincs mentség, de mint mondtam emberek vagyunk és cak hébe-hóba akad olyan hívő akiből szent lesz.
Ma már tudjuk, hogy nem a háború és az erőszak a megoldás arra, hogy nézeteinket más is ossza velünk, de akkorez nem volt olyan egyértelmű.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!