Az ítélkező protestánsoknak miért baj ha valakinek úgy erős a hite ha szentetek imád, illetve képeket? Miért baj ha valaki így érzi magát jól?
Illetve miért baj nektek ha valaki hisz a purgatoriumban, a gyónásban?
János 20:21-23: „Amint engem küldött az Atya, én is elküldelek titeket. [...] Akiknek megbocsátjátok bűneit, azoknak megbocsáttatnak; akiknek megtartjátok, azoknak megtartatnak.”
Jakab 5:16: „Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok.
Kedves Kérdező
Őszintén sajnálom, hogy nem érted Isten szavának lényegét, és nem érdekel az amit tőled kér.
Nem a protestánsoknak, vagy nekünk baj, hanem azoknak akik azzal a módszerrel akarják a hitüket erősíteni, amiért Isten törvénye szerint halál jár.
Gondolod Isten unatkozásból irta le, hogy mit ne tegyél?
(Ézsaiás 42:8) . . .Senki másnak nem adom dicsőségemet, sem dicséretemet a faragott bálványoknak.
Isten nem osztozkodik sem a szentekkel, sem bálványokkal. Téged szemmel láthatóan ez nem érdekel. Azt állítod, hogy az Istennel való tiszteletlenséged erősíti a hitedet....
(2Mózes 34:14) . . .ő olyan Isten, aki kizárólagos odaadást vár el.
Még Jézus is, és a tanítványok is ezt tanították, nem kezdtek el Isten elleni módszerekkel "hitet erősíteni".
Sőt Isten hátat fordít az ilyen személyeknek.
(Máté 4:10) . . .te Istenedet imádd, és egyedül neki végezz szent szolgálatot.«”
Sem szenteket, sem szobrokat nem imád az aki keresztény.
Mond csak, hogyan rajzolod le Istent, amikor soha életedben nem láttad?
Sőt soha nem is fogod látni.
Vajon mihez hasonlíthatnád?
Mert nem emberi állati, növényi, alakja nincs.
Ha lerajzolod, az nem bűn, de mondjuk kérdés, hogy mi alapján rajzolod?
De ha a rajzot imádod, az már bűn.
#4
Dániel könyvében olvashatjuk, hogy ő milyennek látta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!