Az igaz, hogy a hatalmi egyház tette tönkre, csorbította el a 10 Parancsolatot?
"Csak az van az ilyen idézetekkel, hogy akkor az első fele alapján lehúzhatjuk a klotyón a festészetet a szobrászattal együtt - a második fele alapján viszont elég, ha nem imádjuk a festményeket meg a szobrokat. Vagyis értelmezés, magyarázat nélkül mindenki azt olvas ki belőle, amit akar..."
De azért épeszű emberek tudják értelmezni is, s így akkor mindjárt egyszerű lesz. Tehát a Biblia azt tiltja, hogy imádat céljából készítsünk ilyet, lásd arany borjú. Hiszen a zsidók is pont Isten parancsára díszítették a templomot, illetve már a szent sátrat is, hatalmas aranyozott kerub szobrokkal különféle élőlényeket ábrázoló domborművekkel, fali szőttesekkel.
"De azért épeszű emberek tudják értelmezni is"
Persze, de ahányan vannak, annyiféleképpen.
"Tehát a Biblia azt tiltja, hogy imádat céljából készítsünk ilyet"
Valószínűleg azok is épeszű embernek definiálják saját magukat, akik szerint semmiféle képet és szobrot se készíts, hiszen úgy szól az írás, hogy
"Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt."
Vagyis semmiről.
És akkor ki dönti el, hogy melyikük az igazán épeszű?...
na találtam egy ilyen kérdést, ebben vannak érdekes válaszok
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__..
A második parancsolat hiányzik, ami a bálványimádásról szólna, és, hogy pótolják a hiányosságot az utolsó parancsolatot kettészedték.
#2 Az ilyen "egyszerűsítésekkel" csak az a baj, hogy így több fontos és lényeges információt tudnak elrejteni, így könnyebben tudják félremagyarázni is majd a maguk kedvére.
Gondold végig " Az úr napját szenteld még." Semmi konkrét nincs írva az úr napjáról, csak annyi, hogy szenteld meg, innentől pedig kikiáltják, hogy a vasárnap az úr napja, és már kész is az agymosás. Aligha tudják a katolikusok, hogy a szombat az úr napja, és nem a vasárnap, pont az ilyen "egyszerűsítések" miatt.
Az tudod ugye, hogy a katolikus Bibliában is pontosan ugyanúgy szerepel az eredeti szövegezésben, mint máshol? És azt tudtad, hogy az eltérő felosztás nem mástól származik, mint Luther Mártontól? A katolikusok csak átvették ezt, egészen a XVI. századig ők is a bibliai felosztásban tanították, szóval köze nincs a kérdésnek a bálványimádásról alkotott teológiai nézetekhez.
"Aligha tudják a katolikusok, hogy a szombat az úr napja, és nem a vasárnap, pont az ilyen "egyszerűsítések" miatt."
Az Újszövetség már vasárnapra is hivatkozik az Úr napjaként, lásd amikor János apostol elragadtatásba esett. Tehát valószínűleg a katolikusok nálad sokkal jobban tudják :)
"Aligha tudják a katolikusok, hogy a szombat az úr napja, és nem a vasárnap"
Akkor világosítsd fel őket, alig várják...
Miért nem tökmindegy neked, hogy a katolikusok mit hogyan gondolnak, ha úgyse vagy katolikus?
"de az vagyok:D"
Ha annak kereszteltek, akkor az vagy.
Viszont ha agymosásnak nevezed a tanításukat, akkor azért itt valami mégsem stimmel, nem?...
"nem én írtam"
Ha nem derogálna írásjeleket használni, akkor egyértelmű lenne...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!