Szerintem nagy pofára esés lesz nekunk keresztényknek.Mit gondoltok a zsidóknak van igazuk és Őket jelölte ki isten a népének?
Pontosan ahogy írod.
Eddig nem gondoltam volna, de ahogy megmagyaráztad annyira zseni és annyira megérintett, hogy most kételkedem mindenben amit eddig hittem Istenről.
Miben sikeresek a zsidók?
2000 évig haza nélkül kóboroltak és mindenki elverte őket. 80 éve majdnem kiirtották a zsidókat. A bankszektorban sikeresek magyarul a kamatból szedték meg magukat ami a saját vallásuk szerint is tilos. A zsidó nép kiválasztottsága amúgy is a zsidók hazugsága. Isten nem rasszista hogy etnikai alapon válaszon népet.
Nem vagy hívő kersztény ha abban is kételkedsz, hogy Jézus egyáltalán próféta volt-e...
Egyébként az egyház és az arisztokrácia hibája, hogy a zsidók ilyen sikeresek az anyagi dolgokban. Tudni illik, a középkorban a zsidók nem lehettek földtulajdonosok, az egyház azt remélte, hogy majd inkább megtérnek emiatt.
De nem hogy nem tértek meg, találtak módot, hogy földtulajdon nélkül is megéljenek, vagy szerinted miért volt olyan sok zsidó a bankárok, a jogászok, a klasszikus zeneszerzők, és az írók között? Hát azért, hogy földtulajdon nélkül is vigyék valamire. Most pedig az eddig felhalmozott vagyonukból felvásárolnak mindent amit tudnak, amihez azok a korrupt, kapzsi politikusok aszisztálnak, akiket megszavaznak az emberek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!