Honnan lehet azt tudni, hogy Máriát nem egy incubus termékenyítette meg, hanem isten?

#9, #10 A 10 csapással egyértelműen azt akarja közölni az író, hogy az Úr közbelép a híveiért és nem kerülhetik el az Isteni ítéletet akik sanyargatják az ő híveit.

Vagy amikor Ábrahám fel akarja áldozni a fiát de az Úr angyala közbelép, annak a történetnek nem az a tanulsága, hogy Ábrahám micsoda nagy jampi, hogy ezt is megtenné Istenért, itt az író ezt akarja közölni: mi is úgy hiszünk az Úrban mint a pogányok a saját isteneikben, de a mi Urunk nem vár el tőlünk ilyen áldozatot, mert ő nem olyan Isten.

Az, hogy a Szentírás isteni ihletésű azt nem úgy kell értelmezni, hogy Isten ilyen tollbamondás szerűen leíratta velük a szavakat, hanem azt, hogy az adott szerző korának és képességének javát öntötte szavakba, és testálta az utókorra.

Az írók korában uralkodó társadalmi sajátosságok, valamint a minden korban megnyilvánuló emberi gyarlóság felismerhető egyes elbeszélésekben, ezért nem szabadna 21. századi normákat visszavetítve számon kérni az írókat, hogy ugyan miért ilyen módszerekkel akartak teológiai állításokat tenni.

Asszem a kérdés kissé átcsapott teologizálásba.

Dee ettől még a kérdésre a válsz végtelenül egyszerű: Egy inkubusz gyermekének nincs akkora hatalma, mint amekkora Mária gyermekének volt/van.

Valaki tudna küldeni egy tanulmányt a szukubuszokról és inkubuszukról?

Csak mert sokan nyilatkoztak a képeségeikről. De én még eggyel sem találkoztam így nem tudom milyen képeségeik vannak valójában.

Érdekelne hogy mások honnan informálódtak.

@ "Honnan lehet azt tudni, hogy Máriát nem egy incubus termékenyítette meg, hanem isten?"

Természetesense a Bibliából, más forrásunk ugyanis nincs erre vonatkozólag.

@ "Illetve mi a különbség?"

A bibliai Isten és az incubus elképzelések között nagyon-nagyon sok különbség van.

@ "Az incubus nőket ejt teherbe,"

Látod például ez is egy nagy különbség. A bibliai Isten az incubusokkal ellentétben nem folytat szexuális tevékenységet, s főleg nem erőszakol meg nőket. Mária teherbeesése sem szexuális módon történt, s nem is a beleegyezése nélkül.

@ "a keresztény világban démon, de a démonok többsége a pogány világban isten volt, csak lefokozták őket a monoteizmus miatt."

Abban tökéletesen igazad van, hogy a keresztény és a pogány elképzelések nem egyeztethetők össze.

@ "Viszont honnan lehet tudni, hogy az ószövetség istene az apa, amikor inkább egy incubusra jellemző az, hogy nőket ejt teherbe?"

Hol van itt a logika? Egy egyszerű példát említve: azért mert sok olyan hülye van, mint te, abból még egyáltalán nem következik, hogy Isten is az. Így az állítólagos perverz démonok szokásából nem következik, hogy Isten Fia sem testesülhet meg egy asszony által.

@ "A bibliai istenre egészen addig, sem utána nem jellemző, de az incubusnak meg ez az egyik ismérve. Akkor honnan a bizonyosság?

Szíved joga, hogy a pogány elképzeléseket többre tartsd, mint a Bibliát. Ha nem haragszol azért én mégis maradnék a kereszténységnél.

Az engedetlen, anyagi testet öltött angyalok nemi kapcsolatot létesítettek a nőkkel, ezeknek a nőknek pedig gyermekeik születtek tőlük. De ezek nem mindennapi gyermekek voltak, hanem nefílek, vagyis félig emberek, félig angyalok. A bibliai beszámoló ezt mondja: „Az óriások [nefílek, NW] valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak” (1Mózes 6:4).

A héber „nefíl” szó azt jelenti szó szerint, hogy ’elbuktató’, olyan, aki erőszakos tetteivel elbuktat másokat. Így nem meglepő, hogy a bibliai beszámoló így folytatja: „megtelék a föld erőszakoskodással” (1Mózes 6:11). A mitológiai félistenek, mint például Héraklész, és a babiloni hős, Gilgames, igen hasonlítanak ezekre a nefílekre.

Megfigyelhetjük, hogy a nefíleket „hatalmasoknak” és „híres-neves embereknek” is nevezték. Az igazságos Noéval ellentétben, aki velük egy időben élt, a nefíleket nem érdekelte Jehova hírneve. Csak a saját hírnevük és dicsőségük érdekelte őket. Hatalmas tettekkel, köztük kétségkívül erőszakkal és vérontással hírnevet követeltek és szereztek is maguknak az őket körülvevő istentelen világ előtt. Koruk szuperhősei voltak, félték, tisztelték őket, és legyőzhetetlennek tűntek.

Bár a nefílek és a lealacsonyodott angyali apáik talán híresek voltak kortársaik szemében, Isten szemében azonban egyáltalán nem volt jó hírük. Megvetésre méltó életet éltek. Isten tehát fellépett a bukott angyalok ellen. Péter apostol ezt írta: „nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre; és ha a régi világnak sem kedvezett, de Nóét az igazság hirdetőjét, nyolczad magával megőrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát” (2Péter 2:4, 5).

A világméretű Özönvízkor a lázadó angyalok elhagyták anyagi testüket, és kegyvesztetten tértek vissza a szellembirodalomba. Isten azzal büntette őket, hogy megakadályozta, hogy újra emberi testet ölthessenek. A nefílek, vagyis az engedetlen angyalok emberfölötti leszármazottai mind elpusztultak. Csak Noé és kis családja élte túl a Vízözönt.

#6 Amikor a fáraó kihívóan azt kérdezte, hogy kicsoda Jehova, nem látta előre, milyen következményeket fog átélni. Jehova maga válaszolt azzal, hogy tíz csapást mért Egyiptomra. Azok a csapások nemcsak a nemzet elleni csapások voltak, hanem Egyiptom istenei elleni csapások is.

A csapások Jehova felsőbbrendűségét bizonyították be Egyiptom istenségei felett (2Mózes 12:12; 4Mózes 33:4). Képzeld el azt a kiabálást, amikor Jehova a Nílus folyót és Egyiptom minden vizét vérré változtatta! Ebből a csodából a fáraó és népe megtudta, hogy Jehova felsőbbrendű, mint Hápi, a Nílus-isten. A Nílus halainak döghalála szintén csapás volt az egyiptomi vallásra, mivel bizonyos fajta halakat hódolatban részesítettek (2Mózes 7:19–21).

Ezt követően Jehova békák formájában mért csapást Egyiptomra. Ez az egyiptomi béka-istennő, Heket tekintélyét rontotta (2Mózes 8:5–14). A harmadik csapás a varázslást gyakorló papokat hökkentette meg, akik képtelenek voltak megismételni Jehova csodáját, midőn a port szúnyoggá változtatta. „Az Isten ujja ez” — kiáltották (2Mózes 8:16–19). Az egyiptomi Thot isten, akinek a varázslással kapcsolatos művészetek feltalálását tulajdonították, képtelen volt segíteni azoknak a sarlatánoknak.

A fáraó megtudta, hogy ki Jehova. Jehova az az Isten volt, aki Mózes által bejelentette a szándékát, azután természetfeletti csapásokat mérve az egyiptomiakra, véghezvitte azt. Jehova az akaratától függően el tudta kezdeni a csapásokat, és véget is tudott vetni azoknak. A fáraót még ennek ismerete sem indította arra, hogy alávesse magát Jehovának. Egyiptom dölyfös uralkodója ehelyett továbbra is makacsul ellenállt Jehovának.

A negyedik csapás alatt bögölyök tették tönkre az országot, behatoltak a házakba, és valószínűleg nagy tömegben rajzottak a levegőben, amely önmagában véve is imádat tárgya volt Su isten személyében vagy Ízisz istennő, az ég királynője személyében. A héber rovar szót „bögölyök”-nek, „kutya-kullancslégy”-nek és „bogár”-nak fordítják (Ökumenikus; Katolikus; Septuaginta; Károli). Ha ez a bogár a galacsinhajtó bogár volt, akkor [Jehova] az egyiptomiakat olyan rovarokkal sújtotta, amelyeket szentnek tekintettek, és az emberek nem tudtak lépni anélkül, hogy el ne tapossák azokat. Mindenesetre ez a csapás valami újat tanított meg a fáraónak Jehováról. Egyiptom istenségei nem tudták megóvni imádóikat a bögölyöktől, Jehova viszont meg tudta védeni a népét. Ez, valamint az ezt követő csapások csak az egyiptomiakat sújtották, az izraelitákat nem (2Mózes 8:20–24).

Az ötödik csapás az egyiptomi állatállományt érintő járvány volt. Ez a csapás szégyenbe hozta Hathort, Ápiszt és a tehénként ábrázolt égistennőt, Nutot (2Mózes 9:1–7). A hatodik csapás kelésekkel sújtotta az embereket és az állatokat, megalázva ezzel Thot, Ízisz és Ptah istenségeket, akiknek helytelenül a gyógyítás képességét tulajdonították (2Mózes 9:8–11).

A hetedik csapás heves jégeső volt, és tűz remegett a jégdarabok között. Ez a csapás Respu istenre, a villámlás feltételezett urára, valamint Thotra, az eső és a mennydörgés állítólagos irányítójára hozott szégyent (2Mózes 9:22–26). A nyolcadik csapás, a sáskajárás bemutatta Jehova felsőbbrendűségét a termékenység istene, Min felett, akiről azt feltételezték, hogy a termés védelmezője (2Mózes 10:12–15). A kilencedik csapás, a háromnapos sötétség Egyiptom felett, megvetés tárgyává tette az olyan istenségeket, mint Rá és Hórusz napistenek (2Mózes 10:21–23).

A fáraó a kilenc megsemmisítő csapás ellenére visszautasította, hogy elengedje az izraelitákat. Keményszívűségéért nagy árat fizetett Egyiptom, amikor Isten rájuk mérte a tizedik, utolsó csapást: emberek és állatok elsőszülöttjeinek halálát. Még a fáraó elsőszülött fia is elpusztult, noha istennek tekintették őt. Így ’tartott Jehova ítéletet Egyiptom minden istene felett’ (2Mózes 12:12, 29).

A fáraó akkor odahívta Mózest és Áront majd ezt mondta: „Keljetek fel, menjetek ki az én népem közűl, mind ti, mind Izráel fiai és menjetek, szolgáljatok az Úrnak [Jehovának, NW], a mint mondátok. Juhaitokat is, barmaitokat is vegyétek, a mint mondátok és menjetek el és áldjatok engem is” (2Mózes 12:31, 32).

#8 Hogy lehetne ugyan az mint Jézus Atyja?

Az Ézsaiás 9:6 felsorolja azokat az ismertetőjegyeket, amelyek kiváló Uralkodóként azonosítják Jézust, olyan személyként, aki meg tud szabadítani bennünket a félelmektől. Például ’Örökkévaló Atyának’, ’Csodálatos Tanácsadónak’ és ’Béke Fejedelmének’ nevezi őt.

Figyeld meg azt a szívmelengető kifejezést, hogy „Örökkévaló Atya”. Jézusnak mint ilyen „Atyának” hatalma és joga van ahhoz – ami egyébként hő kívánsága is –, hogy a váltságáldozata révén megadja az engedelmes embereknek a földi örök élet kilátását. Ez azt jelenti, hogy végül meg fognak szabadulni a bűntől és a tökéletlenségtől, amelyet vétkező ősatyjuktól, Ádámtól örököltek (Máté 20:28; Róma 5:12; 6:23). Krisztus az Istentől kapott hatalmát arra is fel fogja használni, hogy visszahozzon sok halottat az életbe (János 11:25, 26).

#13 Valaki tudna küldeni egy tanulmányt a szukubuszokról és inkubuszukról?Nincs ilyen a tanulmányt szukubuszokról és inkubuszukról, kitalált!

Isten nem teremtett démonokat. Az első, aki azzá tette magát, Sátán, az Ördög volt; uralkodójává vált Isten azon angyalfiainak, akik szintén démonokká tették magukat (Mt 12:24, 26). Noé napjaiban az engedetlen angyalok anyagi testet öltöttek, megnősültek, és hibrid utódokat nemzettek, akik nefilekként ismeretesek majd az özönvíz idején levetették anyagi testüket (1Mó 6:1–4). Visszatérve a szellembirodalomba viszont már nem kapták meg korábbi kiemelkedő pozíciójukat, hiszen a Júdás 6 ezt írja: „Az angyalokat pedig, akik nem őrizték meg eredeti állásukat, hanem elhagyták a maguk megfelelő lakóhelyét, örök bilincsekben, sűrű sötétségben tartja fenn a nagy nap ítéletére” (1Pt 3:19, 20). Most tehát ebben a sűrű szellemi sötétségben kénytelenek ténykedni (2Pt 2:4). Bár nyilvánvaló, hogy már nem ölthetnek anyagi testet, mégis nagy hatalmuk van az emberek fölött, és erőteljes befolyást gyakorolnak az elméjükre és az életükre, sőt még arra is képesek, hogy belemenjenek emberekbe és állatokba, illetve rendelkezzenek felettük. A tények azt mutatják, hogy még élettelen dolgokat, például házakat, fétiseket és talizmánokat is felhasználnak (Mt 12:43–45; Lk 8:27–33).

#11

Képzelj magad elé egy idős férfit, aki egy hegyre bandukol felfelé. Minden bizonnyal ez élete legnehezebb útja, de nem a kora miatt. Ábrahám úgy 125 éves lehet, de még mindig jó erőben van. Egy jóval fiatalabb férfi, a fia, Izsák követi, aki körülbelül 25 éves. Ő tűzifát cipel, Ábrahámnál pedig kés és tűzgyújtó eszköz van. Jehova Isten arra kérte Ábrahámot, hogy áldozza fel a fiát (1Móz 22:1–8). Ábrahámra alighanem a legnagyobb hitpróbája várt. Némelyek szerint kegyetlenség volt Istentől ez a kérés, és azt mondják, Ábrahám vakon, érzések nélkül engedelmeskedett. Azért gondolják így, mert nincs hitük, és nem is értik, hogy mit foglal magában a hit (1Kor 2:14–16). Ábrahám egyáltalán nem vakon engedelmeskedett Istennek. Éppen azért tett így, mert „látott”. Valódi hite volt, így tisztán látta, hogy égi Atyja, Jehova Isten soha nem kér olyat a hűséges szolgáitól, ami maradandó kárt okozna nekik. Ábrahám tudta, hogy ha szót fogad Jehovának, Isten meg fogja áldani őt is, és a fiát is.