Mit tudtok Jézus evangéliumáról? (bővebben lent)
Szia!
Maga a Biblia jelenti ki, hogy a világi emberek szemében a keresztény vallásnak semmi értelme nincsen, sőt Pál apostól egyenesen "bolondságnak" nevezi Jézus evangéliumát, vagyis azt az örömhírt, amit Jézus hírdetett és életével, valamint halálával megvalósított.
A Bibliában egyébként az is benne van, hogy "nincs Isten" - igaz hozzáteszi a zsoltáros, hogy "gondolja a bolond az ő szívében". Jézus Krisztus valóban élt, ez történelmi tény. Az is tény, hogy a II. századtól, amikor a 4 evangélium már közkézen forgott születtek más - un. pszeudoepigráf iratok, amelyekről hamar kiderült, hogy álírások, hamisítványok, a IX. században Phótiosznak 280-ról volt tudomása! Ezek között nagyon valószínű, hogy volt olyan, amit Jézusnak akart tulajdonítani a szerzője.
Én egyről tudok - aminek a címe fennmaradt - és amit Jézusnak igyekeztek tulajdonítani, ez pedig Jézus levele Mezopotámia királyához.
Üdv. Péter
A teremto az letezik, Jezus tanitasairol szol az evangelium, s itt nem azon van a hangsuly, hogy az O eletevel foglalkozzunk,
hanem a tanitasait kellene megertenunk es gyakorolnunk!
Krisztus Apostolai halála után bekövetkezett az igaz keresztény egyházban a hitehagyás (ez azt jelenti, hogy az igaz keresztény gyülekezet tanításai közé bekerültek bizonyos görög és római filozófiák - pl. lélek halhatatlanságának tantétele, szentháromság, stb.). Ez a hitehagyás a II. században szivárgott be a keresztény egyházba. Lásd! Konstantin államvallásá teszi a kereszténységet.
Ha visszavezetjük az eredeti kronológiát, tanuljuk a Bibliát tüzetesen, láthatjuk, hogy melyek azok az iratok, amelyek az eredeti iratokban nem szerepelnek (pl. Judith könyve, Makkabeusok könyve), mivel ezek később keletkeztek. Ezeket a könyveket hívjuk Apokrif iratoknak. A Jézus Evangéliuma is ezek közé tartozik.
Jézus Krisztus valóban élt, bár sokat vitatják a létezését. Viszont az akkori kortársai, pl. Jozefus Flavius történetíró - aki nem volt keresztény - is ír Jézus létezéséről tanításáról, bár Ő nem fogadta el, hogy Jézus a Messiás vagy Megváltó.
A Jézus név egyébként általános volt a zsidóknál. Tehát Jézus számtalan lehetett. De Jézus Krisztus, aki az emberiség igazi megváltója, csak egy volt, és Ő nem írt evangéliumot.
Jézus nem írt könyvet, de a tanítványai följegyezték a beszédeit, amiket evbangéliumoknak (örömhírnek) neveztek. Sajnos az üldöztetések miatt elrejtették az írásokat, és a régészek csak az utóbbi évtizedekben kezdik megtalálni ezeket. Amiket Krisztus után kb. 300-ig megtaláltak, azokból válogatták össze a Szent Könyvet, és ezt a korábbi zsidó (héber) írásokkal összefűzve alkották a Bibliát. Most már a Biblia alapján kialakított vallásoknak olyan erőteljes hatása van a hívőkre, hogy sokan semmiképpen nem tudnak nyitottak lenni az utóbb megtalált, eredeti, legrégibb írásokra.
Lehet, hogy magának a keresztény egyháznak nem lenne értelme, de hogy Isten nem létezésére utalna bármilyen evangélium, az nem igaz. Engem érdekel a téma, és olvastam a Bibliánál régebbi evangéliumokat, de semmi olyasmit, ami Isten nem létére utalna. Hiszen az egész tanításnak a lényege az Atya, akivel egyek vagyunk, vagy legalábbis arra kellene törekednünk, hogy "visszakapcsolódjunk" Hozzá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!