Egyet értetek az oroszokkal,hogy a pedofil papoknak életfogytig börtön járjon?
A közhiedelemmel ellentétben az állam büntetőjoga nem tesz különbséget az elkövető foglalkozása szerint a bűncselekmények között, tehát egy papra is ugyanúgy vonatkoznak az állami törvények. Az más kérdés, hogy pedofília pont egy olyan bűn, ami X év után elévül, tehát ha egy tanárt/papot/orvost/akárkit ezzel meggyanúsítanak, de az eset ezelőtt 20-30 éve volt (nem tudom pontosan az elévülési időt), akkor teljesen mindegy, hogy igaz-e vagy sem, nem fogják elítélni.
Tehát a kérdés az, hogy járjon-e életfogytiglan pedofíliáért vagy mondjuk ne évüljön el. Jó kérdés, nem tudom, hogy lenne-e visszatartó ereje a törvénynek. Én inkább a megelőzésre helyeznék nagyobb hangsúlyt. Itt a városunkban tudok olyan régebbi esetet, hogy iskolában a gyerekek próbáltak szólni, hogy az egyik tanár nem okés, de semmi nem történt.
#10 egyfajta képmutatásnak tartom az életfogytiglant, a tényleges életfogytiglant főleg. Most akkor vagy
1) álljunk bele a talio-elvbe, és legyen halálbüntetés, az igazságos volna,
2) állítsuk vissza a rabszolgaságot a bűnösöknek, hogy így a társadalom is hasznát láthassa a büntetésüknek
3) álljunk bele a könyörületbe, és próbáljuk meg rehabilitálni az ilyeneket minden erőnkkel.
Szerintem bármelyik a három közül erkölcsileg elfogadható és következetes, és természetesen mindháromnak megvan a maga árnyoldala. De az életfogytiglan két (három) szék között a pad alá esik. Nem jelent igazságtételt, mert többek között a sértett által befizetett adóból biztosítanak ellátást az elkövetőknek, és különösebben nem is állít helyre semmit. Úgy érzem, az egész sokkal inkább arról szól, hogy nem akarjuk összevérezni magunk, de annyit azért nem is akarunk foglalkozni a könyörület felelősségével. Ezért berendezünk és fenntartunk ilyen földi poklokat, hogy minket ne érhessen vád, hogy embertelenek vagyunk, és kényelmesen megfeledkezhetünk a problémáról.
Könyörület egy frászt!
Jogos önvédelem az, ha nem engedjük bárányok közé a farkasokat, szó sincs itt bosszúról, az egy frappáns bűnmegelőzés, hogy soha többé nem engedjük meg, hogy megtehesse a szörnyűséget.
A halálbüntetést én sem preferálom, mert ha senkinek nincs joga hozzá, akkor az államnak sincs, de az elzáráshoz van jogalap.
Az más kérdés, hogy milyen a büntetésvégrehajtás fokozata, ezt döntsék el a jogászok, hogy melyik bűn a súlyosabb, kinek jár a fogház, a börtön, vagy a fegyház fokozata, meg egyéb retorziók.
#14
Titus Pullo, érdekes dolgokat mondasz.
Tehát szerinted azokat, akik például előre eltervetett gyilkosságot követtek el különös kegyetlenséggel, az általad vázolt valamelyikével kellene büntetni?
(ha jól tudom, ezért a bűncselekményért, amit említettem, életfogytiglan jár)
Nem értem az összefüggést.
Ha pedofil, akkor zárjiluk be?
Ha valaki embereket zár be és nem engedi ki őket, akkor menjen börtönbe, de ha másokat bánt, akkor hogy tanulná meg azt, hogy ez rossz, és nem akarja ezt csinálni abból ha bezárjuk?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!