A keresztény fundamentalizmusnak lényegében mi a baja a földönkívüli intelligens civilizációval?
Az átlag kereszténynek semmi baja nem lenne velük, Isten teremtményeiként köszöntené őket. A Biblia nem írja, hogy Isten csak két teremtményi rendet, a földi élőlényeket és az angyalokat teremtette volna. A tudomány sem cáfolta a földönkívüli intelligens civilizáció létezését.
Ha hívő szemszögből nézzük: miért kellene azt hinni, hogy az egész Univerzumot Isten az emberek miatt teremtette, és egyedül vagyunk. Van olyan vélemény is, miszerint más univerzumok(!) is vannak.
Hatalmas a világmindenség, ki állítja akkor, hogy csak Földön van intelligencia az anyagi világban?
Üdv. egy agnosztikus ateista
Tudod amikor elhatározta, hogy életet hoz létre, akkor két életformának látott neki. Az egyik az, ami az Ő életközege is, a másik pedig a Földre tartozók életközege. Azt tudjuk, hogy a szándéka az volt, és maradt is, hogy a földet élőlények töltsék be, aminek a fejlettebb ága az ember, akinek a földet kell birtokba véve rendben tartani, és az állatokat szeretettel vezetni. A Hetedik napon pedig lezárta a Teremtést, nem teremtett tovább. Más teremtésbe nem kezdett neki, mivel egyenlőre a Földet hozta olyan környezetbe, ami életet tud biztositani a lakóinak.
A szaporodás még el sem kezdődött az ember esetében, amikor lázadás tört ki. Ezért megoldást kellett találni arra, hogy miként lehet a szándékát helyre állitani. Mely szerint egy békés emberi társadalom éljen a földön.
Az tény, hogy nem tudjuk, hogy későbbiekben, ha a föld benépesült volna Isten szándéka szerint, nem adott volna lehetőséget további életkörülményeknek. Ő nem olyan mint az emberi Politikusok, hogy nem oldanak meg gyökeresen egy problémát, de már egy másik dolgot kezdenek el létre hozni.
Óriási különbség van az ember és Isten gondolkodása között.
A kérdésed is arra utal, mennyire másként lát egy ember dolgokat, mint az Életadó. S megpróbálja a kis gondolatvilágába belepréselni a Teremtő személyiségét.
#2-es
Több szerénységet...
Én ugyan ateista vagyok, de úgy tűnik te tényleg hiszel ezekben a dolgokban. Ha Istent egy végtelenül intelligens lénynek tartod akkor mondd el nekem honnan a bánatból tudod pont te, hogy milyen helyzetben milyen döntést hozna?
Miért éppen a te véleményed lenne releváns.
Javaslom az "így van és kész" jellegű állításaid helyett az "én úgy gondolom hogy..." stílusra korlátozódj.
A barátaid az elvetemült képzelgéseiket legalább a bibliai idézeteikkel alá szokták támasztani. Te még ezt sem tetted meg.
3
"honnan a bánatból tudod pont te, hogy milyen helyzetben milyen döntést hozna"
Bocsánat, hogy nem idéztem Isten szavából, de Onnan tudom, hogy milyen döntést hozott. Ezért nem irtam feltételes módban, mivel maga a Teremtő közli az emberekkel.
(1Mózes 2:2) 2 A hetedik napra Isten végzett a munkájával, és miután elvégezte minden munkáját, a hetedik napon megpihent.
Igy nem a szerénytelenségemet tükrözőm, hanem a szavának a hitelességét veszem komolyan.
Aki ismeri a szent irást az tudja, hogy az általam leirtak benne vannak a Bibliában.
Érdekes, hogy máskor amikor Biblia idézetet is irok, akkor sem fogadják el különbözó okokra hivatkozva.
Isten minden munkájától megpihent, vagy is befejezte a teremtést.
Emberre válogatja....
8:
Fordítva, épp az az egoizmus, ha azt gondoljuk, hogy csak mi vagyunk, vagy ha azt feltételezzük, hogy ha vannak mások is, akkor a mi megváltásunkkal a világot váltotta meg.
#9
Igen, erre gondoltam én is. Lehet félreérthetően fogalmaztam, ezért elnézést.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!