Mi értelme van a személyiségnek, emlékeknek és emberi kapcsolatoknak, vagy bármilyen tehetségnek ha a mennyországban úgyis elvesznek tőlünk mindent?

"Azzal a hülyeségel ne gyertek, hogy egyek vagyunk. Józan ésszel látom, hogy nem magammal beszélgetek."

Nem hülyeség ez, mivel ha van bennünk valamilyen halhatatlan isteni lényeg, akkor az nyilvánvalóan közös mindannyiunkban, hiszen a végső valóság az egységes, osztatlan és abszolút Lét, ezt hordozzuk magunkban, legalábbis a keleti vallások tanítása szerint. Azt jól látod, hogy nem magaddal beszélgetsz, hiszen pont azért van szükség beszélgetésre, mert a közös isteni lényeget elfedik azok a tényezők, amikre pl. azt mondod, hogy "ez az én személyiségem". Eszerint a kérdésednek sincs értelme, illetve magában hordozza a választ, hiszen a "mennyországba" csak úgy juthatsz, vagyis csak úgy találhatsz rá az isteni önvalódra, ha lebontod az azt elfedő, gátló tényezőket, pl. a "személyiségedet". Ez egy elég egyszerű és világos tanítás, és nyilván nem szimpatikus sokaknak, mivel nagy árat kell fizetni a "mennyországért": mindent föl kell adni, amit az anyagi világban önmagadnak és sajátodnak tartasz.

De ilyen szempontból a kereszténység sem tanít mást alapvetően. Aki meg akarja menteni az életét, az elveszíti azt, aki azonban elveszíti életét a Krisztusért, az megmenti. Ha igazán komolyan veszed a keresztény tanítást, abban is az egó kőkemény feladása a belépő a Mennybe. Az üdvözítő hit nem azt jelenti, hogy elhiszem, hogy üdvözülhetek, és hogy Jézus Krisztus megváltott. Ez csak az első lépés, de az úton végig kell menni, és el kell jutni odáig, hogy mindent képes vagy feladni a Krisztusért. Legfőképpen a személyiségedet.

Úgyhogy én emiatt (bár a Biblia nem fejti ki, hogy milyen lesz a mennybéli létmód) úgy gondolom, hogy csak az anyagi világ meghatározottságai, kötődései nélkül képzelhető ez el, és ha esetleg lesz is ott valamilyen "személyiségünk", az nem a jelenlegi személyiségünk folytatása lesz, hanem legfeljebb valami olyasmiből fog kifejlődni, ami jelenleg csak csíraként van meg bennünk.

Ez ilyen démonikus tanítás, ami a testet, az anyagot stb alávalónak tartja. Nem kell ilyenekben hinni.

Ha tegyük fel az isten jó, akkor a mennyben, vagy az új földön ugyanolyan illetve jobb harmóniaban lesznek a lények őnmagukkal, az anyaggal, a környezettel, a tulajdonukkal mint most.

A második eset, ha esetleg mégsem jó, akkor úgyis mindegy, akkor csak egy megoldás van, ami ugy hangzik hogy fuçk you holy spirit.

"Ha én nem lehet én, akkor ki vagyok?

Mi értelme másnak lenni, mint a valódi lényegünk?"

Ezek nagyon jó kérdések, a keleti vallások pont ezekből a kérdésekből kiindulva fejtik ki a tanításaikat. Tisztázni kell, hogy mit tartunk "én"-nek, hogy kik vagyunk valójában, hogy mi a valódi lényegünk. Ezen vallások tanítása szerint neked nincs miért aggódnod, hiszen ha ragaszkodsz az anyagi világban való léthez, akkor a további reinkarnációid során abba fogsz visszakerülni, mindaddig, amíg nem merül fel benned az anyaghoz kötött lét meghaladásának igénye.

Nem hiszem, hogy ezek démoni tanítások lennének, mivel a kereszténység is lényegében alsóbbrendűnek tartja az anyagi létet. A "menny" vagy "új föld", bármit is takarjanak ezek a fogalmak, biztosan nem a jelenlegi anyagi világhoz hasonló létmódot jelentenek.

A jelenések könyve szerint (is) az uj föld es a menny is kézzelfogható ha tetszik materiális valóság.

Az az erő pedig, amely éket akar verni az ember szellemi és materiális dimenziója közé, mindenképpen démonikus.