Ha Jézus az "út az igazság" és csak rajta keresztül van üdvözülés, miért térnek el mások mégis ettől?
A Bibliában világosan írva van, hogy Jézus az út az üdvözüléshez. A tanítványok Jézus nevében cselekedték meg a csodákat, hogy van mégis az, hogy vannak, akik például Jehova tanúi, nem őt teszik az első helyre?
Kérem a kedves tanúkat, ne kezdjék el a megszokott válaszaikat megírni, kb 5 éve foglalkozok valláskutatással, számtalan gyülekezetet megjártam, rengeteg belső információra tettem szert, és rengeteg külső forrásokból is, bizonyított információkat szereztem, szóval ismerem az összes válaszaitok, és annak motivációját is.
A kérdés adott, ettől ne legyen eltérés, ez természetesen a tanúkhoz szól.





Valamit félre értesz kedves Kérdező. Soha egyetlen Tanú sem állította, sem nem oktattja, hogy nem Jézus az út, és az igazság, sőt az élet. Mi több kimondottan pont egy olyan könyvet tanulmányozunk, aminek ez a címe, és Jézus teljes életével foglalkozik aprólékosan.
Akkor tud valaki keresztény életet élni Jézus példája alapján, ha az életét átolvassa, elmélkedik rajta és igyekszik alkalmazni a mindennapi életében, hiszen ettől lesz valaki Keresztény, az az Krisztust utánzó, vagy követő.










Szia
Úgy van, ahogyan följebb írták: csak és kizárólag Krisztuson keresztül juthatunk el Jehovához, ő az út hozzá, ő mondta el az igazságot róla. Krisztus a tanítónk, a főpapunk, a királyunk, és ezt azért ismerjük el, mert Jehova nevezte ki ezekbe a poziciókba. Minden parancsának teljes szívünkből szeretnénk, vágyunk rá, hogy teljesíthessük szívből :-)
Mi komolyan vesszük:" Tiszteljétek(szó szerint"csókoljátok") a fiút, különben kihívjátok Isten haragját, és ki lesztek irtva, mert gyorsan fellángol haragja. Boldogok mindazok, akik nála keresnek menedéket." Zsoltárok 2:12
"...Jehova tanúi, nem őt teszik az első helyre?" - én elismerem Krisztust, mint Jehova által kinevezett Királyt, és így tekintek rá. És te? minek tekinted krisztust?
Annak, aminek János látta a jelenések 10:10-ben?
"Hallottam, hogy egy hang ezt mondja hangosan az égben: „Isten most hozta el a megmentést, ereje diadalmaskodott, a királysága létrejött, és Krisztus hatalomra jutott, mert ledobták testvéreink vádlóját, aki éjjel-nappal vádolja őket a mi Istenünk előtt."
Ezért tekintjük Krisztust Királyunknak, és természetes a számunkra az is, amivel a vers befejeződik. Prófécia teljesül.










"Kérem a kedves tanúkat, ne kezdjék el a megszokott válaszaikat megírni, kb 5 éve foglalkozok valláskutatással, számtalan gyülekezetet megjártam, rengeteg belső információra tettem szert, és rengeteg külső forrásokból is, bizonyított információkat szereztem, szóval ismerem az összes válaszaitok, és annak motivációját is."
Te aztán már vitted valamire. Valláskutatás, számtalan gyülekezet, BELSŐ információk!!! Huh, beleborzongok a tudásodba mester!





Az Evangélium szerint pontosabban: „Én vagyok az út az igazság és az élet, ...” Jézus saját személyéről beszélve a nagyon találó „ember fia” kifejezést használta, mikor isteni kilétéről beszélt, akkor pedig az „Én vagyok...” módon szólalt, tudva hogy a Krisztus több mint Názáreti Jézus, hogy a Krisztus minden ember isteni kiléte, aki által minden ember üdvözülhet.
Jézus, az emberek, a népek ön-tudatának felemelését látta feladatának, az pedig nem fér össze egy szemilyi kultusszal, mint amit ez a helytelen értelmezés létrehozott. A keresztények egy elérhetetlen magaslatra helyezték Jézust és imádják őt mint Istent, ez nem az ő szándéka volt.





A jehovistáknak üzenem, hogy nincs bibliai példa arra, hogy az apostolokat, vagy általában a korai keresztényeket a JHVH név bármely változata miatt üldözték volna. Az üzenetük középpontjában ugyanis mindig a Názáreti Jézus Krisztus neve állt. Betiltani sem a JHVH név bármely változatát akarták a főpapok, hanem a Jézus név használatát, mivel Jézus Krisztus nevében történtek a csodák, gyógyultak meg a betegek, mentek ki a démonok a emberekből, és változott meg az életük. Amikor Fülöp lement Szamária városába, Krisztust prédikálta (ApCsel 8,5), a gázai úton pedig Jézust (ApCsel 8,35). Amikor a keresztség feltételeként a hitet említette, az etióp kincstárnok Jézus Krisztusban vallotta meg a hitét, amit Fülöp elégségesnek talált. Mellesleg a Róma 10,9-10 is a Jézusban való hitet állítja elénk a megmenekülés feltételeként, amit a szánk megvallása emel jogerőre. Pál apostol azt mondja a korinthusiaknak, hogy mielőtt hozzájuk ment, elhatározta, hogy nem él az ékesszólással és emberi bölcsességgel, csakis a megfeszített Jézusról akar tudni közöttük, ami a görögök számára bolondság volt, a zsidóknak pedig botrány. Amit a Jehova névvel csináltok, az minden bibliai példát figyelmen kívül hagy. Pedig Péter szerint a Názáreti Jézus Krisztus nevén kívül nem adatott más név az emberiségnek, amely által meg lehetne menekülni (ApCsel 4,12). Mindezek miatt mondom, hogy volna mit átgondolnotok. Én ahányszor találkoztam veletek, minden alkalommal a Jehova nevet hirdettétek, Jézus nevét csak elvétve, és mellékesen mondtátok ki. Ez majdnem ugyanolyan meghamisítása az evangéliumnak, ahogyan mások Mária nevét hirdetik, és csak érintőlegesen csúszik ki a szájukon Jézus neve. Ez az Újszövetség keletkezésekor nem így volt. Éppen az volt a botrány, hogy Jézus Krisztust Isten Fiának nevezték, mivel az akkori zsidók veletek ellentétben értették, hogy Isten Fia maga is Isten, az istenség minden ismérvével: Örökkévaló, Önmagában Létező, Változhatatlan, Mindenható.
Örökkévaló: "Ámde a Fiúról így (szól) : A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálcája a te országodnak pálcája. Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett." (Zsid 1,8-9)
Önmagában létező:"Mert amiként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában" (Jn 5,26)
Változhatatlan: "Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz." (Zsid 13,8)
Mindenható: "Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fentartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban, Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál." (Zsid 1,3-4)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!