Mi lesz azzal aki nem tud megbocsájtani?

Amit példának felhoztál az nem megbocsájtás kérdése, hanem elveké.

Szerintem, aki nem tud megbocsájtani az valamennyire magának tesz rosszat, mert benne marad a tüske. Sőt, nem is a megbocsájtást használnám erre inkább, hanem az elengedést.

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy becsukod a szemed és elfogadod a bűnt. ÉS azt sem, hogy hagyod magad kihasználni (tehát hülyét csinálni magadból).

A megbocsátás azzal jár, hogy nem állsz bosszút és elfogadod, hogy a másik valóban megváltozott. Ilyesmi.

Szia

Aki nem tud megbocsátani, annak Isten sem bocsát meg. Ezt maga Kriszus így fogalmazta meg a mintaimában:"És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeznek" Máté 6:12

persze megbocsátani azoknak lehet, akik megbánták azt, amit elkövettek ellenünk.

De a nők bántalmazása az szerinted milyen kategória a megbocsátással kapcsolatosan? A nők bántalmazása az nem szándékos, megfontolt "bűn"?

A válasz benne van a Bibliában. Jézus nem sorolta be a hibákat, kisebb, vagy nagyobb csoportba. Nem mondta, hogy ezt meg kell, azt már nem lehet.

(Máté 6:12) 12 és bocsásd meg bűneinket, miként mi is megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek. . .

Isten úgy fog megbocsátani ahogy kérjük is az imában, ahogy mi is megbocsátunk.

(Márk 11:25) 25 És amikor megálltok imádkozni, bocsássatok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy égi Atyátok is megbocsássa nektek vétségeiteket.”

Egy szemléltetést alkalmazott:

A király elengedte a 60.000 dénáros tartozást. akinek elengedte, az nem volt ennyire kegyes az adósával, aki 100 dénárral tartozott.

(Máté 18:35) 35 Hasonlóképpen fog bánni az én égi Atyám is veletek, ha ki-ki közületek meg nem bocsát szívéből a testvérének.”

Mi sokkal nagyobb bűnöket követünk el Isten ellen, mint egymás ellen.

Nem lesz semmi, mindössze annyi, hogy annak az embernek fejlődni kell még a lelkiekben, ha úgy látja ezt jónak, és nem akar megmaradni abban az állapotban.

Szent Pál ezt mondja:

"Boldog, aki nem ítéli el önmagát azzal, amit helyesnek tart." (Rm 14,22)

Ha ugyanis megbocsátasz, de utálod magad miatta, az nagyon lélekromboló tud lenni, hiszen nem azért teszel jót, mert te helyesnek tartod, hanem egy vallási előírás miatt.

"persze megbocsátani azoknak lehet, akik megbánták azt, amit elkövettek ellenünk."

Tovább folytatva akkor az előbb elkezdett gondolatmenetemet, Kzitus kommentjére reagálva:

Mint utaltam rá, a megbocsátáshoz kell egy bizonyos lelki szint, mert ha az nincs meg, akkor fából vaskarika az egész. A magas lelki szinten lévő keresztény ember azonban annak is meg tud bocsátani, aki nem bánta meg azt a bűnt, amit elkövetett ellenünk.

István diakónus a halála előtt így imádkozott az ellenségeiért:

"Amikor megkövezték, István így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” Ezt mondva elszenderült." (Ap.Csel 7,59-60)

István szívében nem volt indulat azok ellen, akit követ ragadtak ellene. Pedig azokban az emberekben akkor gyilkos indulat volt, ezért is ölték meg őt. István azonban imádkozott azokért az emberekért, meg tudott nekik bocsátani.

Hangsúlyozom azonban, hogy neki ez azért sikerült, mert ő olyan magas lelki szinten volt. Az átlag keresztényre, ez nem minden esetben igaz.

Jól mondják, hogy azt kérjük Istentől a Mi Atyánkban, hogy úgy bocsássa meg a vétkeinket, mint ahogy mi megbocsátunk másoknak. Más kérdés, hogy Istent ez köti, és bármit megbocsáthat, ugyanakkor lehet, hogy a meg nem bocsátó ember saját magát alkalmatlanná teszi az üdvösségre.

Gondolj úgy a mennyország kapujára, mint egy szűk ajtócskára, a bűneidre pedig úgy, mint valami nagy-nagy táskákra, amiket magaddal hordasz. Ha nem teszed le őket a kapu előtt, nem férsz be az ajtón, akármennyire is várna tárt karokkal Isten. (Egyébként hasonló jelentése van a "tű foka" kifejezésnek is, ha találkozol vele.)

Annak is igaza van, aki mondja, hogy Jézus, Isten nem igazán osztályozta a bűnöket. Ilyen értelemben biztosan nem, hogy mi az, amit meg lehetne bocsátanod, mi az amit nem.

Néha nagyon nehéz megbocsátani, de a javaslatom a következő:

A kisebb bántódásokat próbáld elfelejteni egyszerűen. (Mint ahogy angol mondja: to forgive.)

A nagyobb sérelmeket nem igazán lehet elfelejteni, legfeljebb terapeuta segítségével tudsz olyan elmeállapotot elérni,mintha meg sem történt volna. Magad amit leginkább tehetsz: felülemelkedsz. Igazából azzal nem lesz rosszabb a másiknak, ha nem bocsátasz meg, illetve ha tettlegesen bosszút állsz, attól még nem igazán fogod magad jól érezni (még ha most ezt is gondolod), és főleg nem teszed meg nem történté azt a dolgot, amivel bántottak. "Egyszerűen" tovább kell lépni. Megy az élet tovább.

Ja és még valami:

- "persze megbocsátani azoknak lehet, akik megbánták azt, amit elkövettek ellenünk." -> Ez tévedés!!! A megbocsátás mindig csak azon múlik, akinek van mit megbocsátani! A másik legfeljebb csak könnyebbé teheti ezt a bocsánatkéréssel.

Szia,

Végül meghal. Minden ember könnyen megbánt másokat, viszont ha őt bántják, akkor neheztel. A szívben dúló harag és sértődöttség jelzi, hogy letértünk a békesség útjáról. Vannak, akik évekig, évtizedekig, sőt a halálos ágyukig engesztelhetetlenek. Sokszor épp ez viszi őket a sírba, de a legnagyobb probléma, hogy ezzel a lelkülettel másokat is megbetegíthetnek.

A békesség elnyerése érdekében szükséges egyrészt mások

bűnét megbocsátani, másrészt a magunk bűnéért - amellyel mi bántottunk meg másokat - bocsánatot kérni. Csak ekkor nyerhetjük el a megbocsátást és a megigazulást, és tapasztalhatjuk meg, hogy a lelki háborúság helyén a megbékélés virágzik. Megszabadulunk a sértődékenység és a sértés tüskéitől. A megbocsátás új szívet – azaz új életfelfogást, gondolkodás- és látásmódot – teremt. Testet-lelket gyógyító ereje felmérhetetlen. Fenntartani ezt a békét, megőrizni a szív tisztaságát – küzdelembe

kerül, hiszen az önző emberi természettel szemben kell csatát vívnunk. De a szabályszerű küzdelem – amely a lelki növekedés szükségszerű velejárója – a győzelemig vezet.

Üdv. Péter

6os hszóló

Engedd meg, hogy én is tovább folytassam a saját gondolatmentemet, ezt:" "persze megbocsátani azoknak lehet, akik megbánták azt, amit elkövettek ellenünk."

Te Istvánt hoztad fel, akit megköveztek, aki így imádkozott:"„Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!” Ezt mondva elszenderült." (Ap.Csel 7,59-60)

A " ne ródd fel nekik ezt a bűnt!" szeretném kiemelni. Miért? mert a kivégzői között ott állt Saul, aki bár nem dobott rá követ, de helyeselte István megölését. Vajon jogosan imádkozott érte is István? A Biblia leírása szerint igen, mert amikor felismerte Saul mekkora vétket követett el, megbánta a bűnét, és Pál apostol "lett belőle".(de ehhez krisztus közbeavatkozására volt szüksége; nekünk is erre van szükségünk) Nem volt hiábavaló István imája a bűnösökért. Egyébként Krisztus is hasonlóan imádkozott, utolsó perceiben. Az az ima sem volt hiába való a bibliai beszámoló szerint.

Azt gondolom, a kérdező nem erről kérdezett. mert István, és Pál esetében is Isten megbocsátásáról volt szó, ő pedog arról kérdezett, mi történik azzal az emberrel, aki nem tud a felebarátjának megbocsátani.

Tehát visszatérva a kérdező kérdéséhez: ha valaki nem tud megbocsátani, az tanulja meg Istentől, és Krisztustól, hogyan kell azt csinálni. Mi, emberek egymásnak kissebb dolgokat vagyunk kénytelenek megbocsátani, és ez mindig kétoldalu: ma te bocsátasz meg nekem, holnap én szorulok az elnézésedre.

De Isten mindig egyoldaluan bocsát meg. Mindig csak mi szorulunk az Ő nagylelkű bocsánatára.