Mi a különbség a katolikus kereszténység és a hetednapi adventizmus között?





A hetednapi adventisták alapvetően protestánsok, de vannak a következő szabályok is:
Vasárnap helyett szombat megünneplése.
Nem esznek húst, továbbá olyat sem, amiben tartósítószer van.
Az úrvacsora szertartását kovásztalan kenyérrel és szőlőlével mutatják be, és hozzá kapcsolódóan lábmosás szertartást is végeznek.





Nos, azt hiszem erről tudok beszélni, mert mindkét vallást ismerem (mindkettőben jelen is vagyok még papíron, de egyik felekezetbe sem járok)
Néhány különbség:
1. A katolikusok elfogadják az apostoli szenthagyományt, az adventisták azonban a Sola Scriptura (egyedül a Szentírás) elvet vallják.
2. A katolikusoknál a vasárnap az Úr napja, amelyen Krisztus feltámadt, az adventistáknál a szombat, mint a teremtés emlékünnepe.
3. A próféciamagyarázat a Katolikus Egyházban nem valami népszerű, az adventistáknál azonban igen, előadássorozatokat is szerveznek.
4. A Katolikus Egyházban nincsenek olyan egészségügyi szabályok (tudomásom szerint) mint az adventistáknál: tisztátalan ételek fogyasztásának, alkoholfogyasztásának a tilalma. Továbbá az adventisták ajánlják a vegetáriánus életmódot, a katolikusoknál nem tudok erről.
5. Eszkatológiai (=végidei) témakörben is különbségek vannak: a katolikusok például hisznek a lélek halhatatlanságában, az adventisták nem. Viszont mindkét felekezet hisz a feltámadásban.
6. A katolikusok Szentírásában több könyv található, ezeket deuterokanonikus könyveknek nevezzük. Az adventisták ezeket nem fogadják el Szentírásnak, bár ez az egész protestantizmusra jellemző.
7. A katolikusok az evolúció kérdéséhez másként viszonyulnak, mint az adventisták. A katolikus gondolkodásban jelen lehet az evolúció, elfogadják. Az adventisták nem fogadják el azt, bár találkoztam már olyan adventista magyarázattal, ami a teremtéstörténetet úgy értelmezte, hogy azok képek, bár ez egyedi eset volt.
8. A Katolikus Egyházban van gyónás. Ez nem feltétlenül azonban nem azt jelenti, amit terjesztenek, hogy kifaggatnak a bűnökről és mindent el kell mondani. Akivel én beszéltem katolikus pap, ő azt mondta, hogy a gyónásnál azt mondja el az, akit gyóntat, hogy melyik parancsolat ellen vétett Pl. "vétkeztem a 7. parancsolat ellen (na persze ott kicsit más a parancsolatok számozása). Hogy ez miként történt meg, azt már a gyónóra van bízva, hogy elmondja-e, vagy sem. Szóval nem olyan stresszes! :-) Az adventista egyházban ilyen nincs.
9. A Katolikus Egyházban létezik a szentek közbenjárása. Az adventisták ezt elutasítják, több okból kifolyólag.
10. Az adventistáknál az Úrvacsorán van lábmosás, a katolikusoknál (amit ők inkább "eucharisztia"-nak hívnak, ha jól vettem észre) nincs. Bár a Pápa ezt gyakorolja, ha jól tudom. Az eucharisztia még annyiban is különbözik, hogy a katolikusoknál ha jól tudom Jézus Krisztus valóságos teste és vére a kenyér és a bor, az adventistáknál csupán jelképnek van minősítve. Egyébként még annyit, hogy az adventistáknál a bor igazából must. A katolikusoknál gondolom nem, de ezt nem tudom, mert nem voltam első áldozó, így én nem vettem eucharisztia-t a katolikusoknál, de a húgom igen.
Remélem, sikerült összefoglalnom néhány különbséget olyan módon, hogy egyik felekezet tagjai se sértődjenek meg. :-)





"adventistáknál csupán jelképnek van minősítve"
Ha jelkép, akkor nem kell hozzá cirkuszi mutatvány, hanem meg kellene érteni, hogy mit jelent.





"Az adventistáknál az Úrvacsorán van lábmosás, a katolikusoknál (amit ők inkább "eucharisztia"-nak hívnak, ha jól vettem észre) nincs. Bár a Pápa ezt gyakorolja, ha jól tudom."
Ehhez tennék egy kiegészítést. A lábmosás az utolsó vacsorára való emlékezésképpen a nagycsütörtöki liturgia része a katolikusoknál. Nem csak a pápa végzi, hanem minden pap - bár nem kötelező. Egyébként a bencés szerzetességben már nagyon korán kialakult ez a szokás.





Szia,
Nagyon köszönöm az eddigi kommentelőknek a korrekt és alapos válaszokat, szinte minden leírásra került, de azért néhány kiegészítést hadd tegyek.
A Római katolikus vallás gyakorlatilag a IV. századtól létezik, amikor a kereszténység államvallássá lett. Nagyon sok mindent megváltoztattak az eredeti bibliai tanításokhoz képest és ez ellen léptek fel a reformátorok.
Az első legismertebb Luther - az evangélikus felekezet megalapítója - aki azelőtt buzgó katolikus volt, így nem szakított olyan radikálisan a római istentiszteleti formákkal, mint a legtöbb későbbi reformátor, például Kálvin, aki a református egyház megalapítója volt. Egy adventista imaház leginkább egy református templomhoz hasonlítható, nincs benne oltár, feszület, papi ruhák, gyertyák, és nincs keresztvetés sem, amelyeket a legtöbb protestáns egyház elvetett, mint túl katolikus dolgokat. Aztán megjelentek a baptisták, akik a felnőttkeresztséget vallják, az adventisták is ebben hisznek, nálunk a kisbabákat csak bemutatják a gyülekezetben és közösen áldást kérnek rájuk. Hadd illusztráljam az eddigieket:
https://www.youtube.com/watch?v=rdgV08IJpWY
Az utóreformációs mozgalmak nyomán létrejött felekezeteknek is sokat köszönhet a hetednapi adventizmus. Gondolok itt a pietizmusra és a metodizmusra ("great awakening"), ezek nyomán alakult ki az adventisták keresztény életmódja. Maga az adventizmus a "second awakening" a XIX. századi európai és észak-amerikai ébredési mozgalmak nyomán alakult. Kevesen tudják, hogy a XIX. század közepén ez volt a legnagyobb ébredési mozgalom Amerikában, amelynek nyomán aztán egy kis magból alakult meg a század második felében a Hetednapi Adventista Egyház, mely a több mint 20 milliós tagságával a legnagyobb adventista felekezet a világon.
Üdv. Péter





A legfőbb különbség hogy az adventista tanítás tagadja Krisztust (tanításuk lényegében...)a katolicizmus pedig nem...
Amennyiben helyesen értenék Krisztus keresztáldozatát akkor a törvény és a Shabbat is világos lenne előttük...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!