Ha Isten mindig is létezett, örök időktől fogva, akkor miért várt egy örökkévalóságón át a Föld megteremtéséig?

Nem, én fordítva gondolom: változás nélkül nincs idő. Az idő a származtatott fogalom, és a változás az alapvető.

A teremtés aktusa éppen az, hogy a semmiből (formátlanság) lesz valami (rendszer). Ugyanígy lesz a változatlanságból változás, és az időtlenségből idő.

Iréneusz, az eretnekek ellen, 2. Könyv, 28. Fejezet

2. Ha bár nem is vagyunk képesek felfedezni a magyarázatot az Írásokban levő összes dologra, amik a vizsgálat tárgyai lettek, ne keressünk emiatt bármilyen másik Istent rajta kívül, aki valóban létezik. Mert ez a legeslegnagyobb istentelenség. Az ilyen természetű dolgokat Istenre kell hagynunk, aki alkotott minket, a legalaposabban biztosítva, hogy az Írások valóban tökéletesek, mert az Isten Beszéde és Szelleme által lettek szólva; de mivel mi alsóbbrendűek és a létezésben későbbiek vagyunk, mint az Isten Igéje és az Ő Szelleme, [pontosan] emiatt vagyunk szűkölködőek a titkainak ismeretében. És nincs ok csodálkozni, ha ez a helyzet velünk a mennyei és szellemi dolgokat illetően, és mint így, szükség van rá, hogy kijelentés által legyenek felfedve számunkra, mert még azok a dolgok is, amik pont a lábaink előtt hevernek – úgy értem e világhoz tartoznak, amivel foglalkozunk, és látunk, és amivel közeli kapcsolatunk van – meghaladják az ismereteinket, úgy, hogy ezeket is Istenre kell hagynunk. Mert alkalmas Őhozzá, hogy túltegyen Ő [az ismeretben] mindenen. [...]

3. Ha tehát még a teremtésre nézve is van néhány [tudásbeli] dolog, ami egyedül Istenre tartozik, és mások [is], amik [már] a mi ismereteink terjedelmén belül van, mi alapja van panaszkodni, azokkal kapcsolatban, amiket az Írásokban vizsgálunk (amelyek mindvégig szellemiek)? Némelyeket ezekből Isten kegyelméből képesek vagyunk megmagyarázni, míg másokat Isten kezeiben kell hagynunk, és ezt nem csak a jelen világban, hanem abban is, ami eljön, hogy Isten örökké taníthasson, és az ember örökké tanulhassa azokat, amiket Isten tanít neki. Ahogy az apostol is szólt erről, hogy amikor a többi dolog elmúlik, akkor ez a három: „hit, remény és könyörület meg fog maradni.” Mert a hit, tisztelettel a Mesterünkre, megmarad változatlanul, biztosítva minket, hogy nincs, csak egy igaz Isten, és hogy Igazán szeressük Őt mindörökké, megértve, hogy Ő egyedül a mi Apánk; mindamellett folyton reménykedünk, hogy többet és többet kapunk Istentől, és tanulhatunk Tőle, mert Ő jó, és határtalan gazdagság birtokában van, egy királyságnak, ami soha nem ér véget, és tanításnak, ami soha nem fogyhat ki. Ha tehát, az a szabály szerint, amit megállapítottam, néhány kérdést Isten kezeiben hagyunk, egyaránt megőrizzük sértetlenül a mi hitünket, és veszély nélkül folytathatjuk [az utunkat]; és minden Írás, amit Isten adott nekünk, tökéletesen következetes lesz számunkra; és a példázatok összhangban lesznek azokkal a részekkel, amik tökéletesen egyszerűek; és azok az állítások, amiknek világos az értelmük, elmagyarázzák majd a példázatokat; és a sok különböző kifejezésen keresztül hallani fogunk egy harmonikus melódiát magunkban, himnuszokban dicsőítve, hogy Isten alkotta a mindenséget. Ha például bárki is kérdezné: „Mit csinált Isten, mielőtt megalkotta a világot?” azt válaszoljuk, hogy az ilyen kérdésekre a válasz Istenben van. Mert ez a világ, [ami] tökéletesre lett alkotva Isten által, kezdetett kapott az időben, [ahogy] az Írások tanítanak minket; de egy Írás sem fedi fel nekünk, mivel foglalkozott Isten ez a történés előtt. Erre a kérdésre a válasz Istennél marad, és nem helyes, ha bolond, meggondolatlan és istenkáromló feltevéseket akarunk [a megválaszolásukra]. Így, ha valaki azt képzeli, hogy felfedezte az anyag eredetét, a valóságban félreteszi Istent, aki mindeneket megalkotott.

[…]

6. De, mivel saját bölcsességetekkel értelmet meghaladóan felfuvalkodtatok, önhitten azt állítjátok, hogy megszereztétek Isten kibeszélhetetlen titkait; pedig még az Úr, maga az Isten Fia, járult hozzá ahoz, hogy egyedül csak az Apa tudja az ítélet igazi napját és óráját, amikor egyszerűen közli: „De arról a napról és az óráról nem tud senki, sem a Fiú, hanem az Apa egyedül.” Ha tehát a Fiú maga sem szégyellte annak a napnak az ismeretét egyedül az Apának tulajdonítani, hanem kijelentette, mi az igazság ebben a dologban, egyikünk se szégyellje Istenre hagyni azokat a nagyobb kérdéseket, amik előfordulhatnak nálunk. Mert egy ember sem feljebbvaló a mesterénél. Ezért hát, ha valaki azt mondja nekünk: „Mi módon lett a Fiú az Istentől teremtve?” azt válaszoljuk neki, hogy az ember nem érti meg ezt a teremtést, vagy nemzést, vagy előhívást, vagy láthatóvá tételt, bárhogy is nevezze az ember a születését. Ami összességében leírhatatlan. Sem Valentinusz, sem Markion, sem Szaturninusz, sem Bazilidész, sem angyalok, sem arkangyalok, sem fejedelemségek, sem erők [nem rendelkeznek ezzel az ismerettel], hanem egyedül az Apa, aki [őt] létrehozta és a Fiú, aki nemződött. És mivel az ő létrehozása elmondhatatlan, azok, akik arra törekszenek, hogy létrehozásokat és teremtéseket fejtegessenek, nem lehetnek épeszűek, amennyiben azt vállalják fel, hogy leírják a leírhatatlan dolgokat. Mert azt, hogy egy szó ki lett mondva a gondolatok és az elme kötelékében, minden ember jól megérti. Azok tehát, akik a kibocsájtás [elméletét] kigondolták, nem fedeztek fel semmi nagy dolgot, vagy fedtek fel egy nehezen érthető misztériumot, amikor egyszerűen átmásolták azt, amit mindenki megértett az egyszülött Isten Igéjéről; de [míg] őt kimondhatatlannak és megnevezhetetlennek címezik, ennek ellenére előadják a teremtését és megformálását az ő első generálásának, mintha maguk segédkeztek volna a születésénél, így olyanná hasonlítva őt, mint az ember szava, amit kibocsájt.

7. De nem fogunk tévedni, ha ugyanezeket megerősítjük az anyag lényegéről is, hogy Isten teremtette. Mert megtanultuk az Írásokból, hogy Istennek fennhatósága van mindenek fölött. De, hogy honnan, vagy mi módon teremtette, nem írja le az Írás sehol, és találgatni sem tudunk, így se ne készítsünk végtelen feltételezéseket a véleményeink alapján Istennel kapcsolatban, hanem hagyjuk meg az ilyen ismereteket Isten kezeiben. Hasonló módon meg kell hagynunk [Nála] annak okát, hogy miért van az, hogy, bár minden dolgot Isten teremtett, bizonyos teremtményei vétkeztek és fellázadtak az Istennek való alávetettségükből, míg mások, valóban, a nagy többség kitartott mellette, [Istennek való] alávetettségben, aki alkotta őket, és hogy milyen fajtából (természetből) vannak azok, akik vétkeztek, és milyen fajtából (természetből) azok, akik megmaradtak. [Hagyjuk ezeket a dolgokat] Istenre és az Ő Igéjére, akinek egyedül mondta ezt: „Ülj a jobb kezem felől, amíg ellenségeidet lábaid zsámolyává teszem.” Ránk nézve mi pedig még mindig a földön lakunk, és még nem ültünk le az Ő trónjára. Mert bár a Megmentőben lévő szellem „mindeneket kutat, még az Isten mélységeit is,” nálunk viszont „különböző ajándékok, különböző szolgálatok, különböző működések”; és mi úgy vagyunk, ahogy Pál is leírja: „rész szerint van az ismeret, rész szerint a prófécia.” Így, mivel nem ismerünk, csak rész szerint, illendő hogy mindenfajta [bonyolult] kérdést annak a kezeiben hagyjunk, aki adott mértékben kegyelmet adományoz nekünk.

„Ha Isten időn kívül létezik, akkor mi oka lett volna megteremteni az időt? Hiszen idő nélkül is tökéletesen működik a világ, erre maga Isten a legjobb példa.”

Na ez látod egy nagyon jó kérdés, sőt, továbbmegyek, a fizika egyik központi, máig nem teljesen tisztázott kérdése az idő mibenléte és "látszólagos" iránya.

Az az érdekes, hogy a fizika alapegyenleteinek mindegyike invariáns az idő irányára.

Ha mondjuk az alap Newtoni mechanikát vesszük (de ugyanez igaz a kvantum- és a relativisztikus mechanikára), ha az idő irányát a megfordítod a mozgásegyenletekben, tökéletesen ugyanazt a megoldást kapod, vagyis fizikai értelemben semmi különbség a két megoldás között. Úgy képzeld el, hogy gurul egy labda sík, vízszintes felületen egyenletesen, és felveszed videóval, ahogy gurul. Majd egy embert leültetsz a videó elé, és lejátszod, akkor az illető nem tudja eldönteni, hogy a videót előre játszod, vagy visszafelé, hisz mindkettő egyaránt érvényes lehet.

Vagy klasszikus hajítási példa, kilősz egy ágyúgolyót, és lefilmezed a pályáját. A becsapódás pillanatában tökéletes pontossággal megméred a beérkezési sebességét és a beesési szögét. majd ellentétes irányban, azonos szögben és sebességgel kilövöd, akkor tökéletesen ugyanazt a pályát kell, hogy kövesse, aminek a végén visszaesik az ágyúcsőbe.

Persze fontos, hogy mindez mindennemű disszipatív hatástól (súrlódás, közegellenállás, hőleadás) mentes legyen, és itt jön képbe az egyetlen olyan alapvetőnek tűnő törvény, amiben az idő irányának szerepe van, ez pedig a termodinamika II. főtétele. Egyedül ez tételezi fel azt, hogy a spontán folyamatok egy irányban játszódnak le, mindig a nagyobb rendezetlenség felé haladva. Vagyis a guruló labdáról készült felvételen csak az utalhat az időre, hogy súrlódás miatt lassul, és szembemegy a tapasztalattal, hogy a labda spontán gyorsulni kezdene egy sík, vízszintes felületen.

Bizonyos fizikai kutatások arra engednek következtetni, hogy az idő valójában nem egy alapvető komponense a fizikai folyamatoknak, hanem a fizikai kölcsönhatások emberi léptékkel tapasztalt másodjelensége. Abból a különleges, speciális szemléletünkből adódik, hogy amikor a körülöttünk lévő világot érzékeljük, rengeteg információt veszítünk a különböző szűrők által. Például nem érzékeljük az elemi részecskék egyéni mozgását, csupán statisztikai átlagokat, amiből kialakul például a hőérzet, vagy a nyomásérzet. Ezen statisztikai elmosást a z entrópia mennyisége foglalja magába, és az idő irányának fizikailag csak ott van szerepe, ahol statisztikai átlagokkal dolgozunk. Ezen termodinamikai és statisztikai szempontok okozzák azt, hogy például a dolgoknak emlékezete van, hogy egy adott változás irreverzibilis. Az emlékeink ebből az általunk érzékelt irreverzibilitásból fakadnak, ezért emlékszünk a múltra, és nem emlékszünk a jövőre. Ha tökéletes információval bírnánk a tíz a huszonharmadikon részecske pontos pályáját, és volna kapacitásunk megoldani a mozgásegyenleteket, eltűnne a múlt és a jövő közötti különbség, hiszen az adott mozgásállapot (kölcsönhatás-állapot) ismeretében pontosan tisztágban lennénk tetszőleges múltbéli vagy jövőbeli állapottal is, csak tovább kell számolnunk, hogyan mozognak (hatnak kölcsön) az elemi részek egymással. Az adott pillanatra vonatkozó információ magában hordozza az összes múltbeli és összes jövőbeli pillanat információját is, vagyis a jövő többé nem megannyi potenciális megvalósulási lehetőség, hanem ugyanannak az egyetlen megvalósulásnak a folytatása, ami már volt.

Visszatérve az eredeti kérdésre, hogy minek teremtett Isten időt, ha hozzá hasonlóan létezhetne az örökkévalóságban is, ez ekvivalens azzal, hogy minek teremtett véges teret, ha ugyanúgy létezhetne a teremtés a maga végtelenségében is. A tér és idő az emberi léptékkel való szemlélet különös összhatása.

Ezt a gondolatot legnagyobbrészt Carlo Rovelli olasz fizikus Az idő rendje című könyvéből vettem, ami engem nagyon megfogott. Nem állítom, hogy biztosan így van, de szerintem érdemes lehet gondolkodni ezen.

[link]