Keresztények, ti hogyan kezeltétek azt a kellemetlen helyzetet, amikor egy családtagotokat paráznaságon kaptatok rajta?

*meg hogy mi jár nekik ezért, majd ő megítéli, ha netán esetleg mégis járna valami,de amúgy szerintem Isten örül, ha a gyermekei jólérzik magukat.

Meg pl a részei vagyunk, állítólag Isten előtt nem volt semmi, meg körülötte se, ezért úgy kezdett el teremteni, csak úgy tudott, hogy önmagát kezdte el felosztani.

És ha magát büntetné, akkor saját magát ítélné meg; -ha mi a részei vagyunk;

és "Nem lakozik Isten kézzel csinált templomokban, bennetek van"

És "Mind istenek vagytok a fennségesnek fiai/gyermekei mindahányan"

Annyira meglepődtem, mikor a néhány év óta férjnél lévő édesanyám lazán benyögte, hogy a mi talink után megy a szomszéd utcába egy férfival találkozni, hogy hidd el, semmi nem jutott eszembe hirtelen.

Utána meg azon örültem, hogy előnye is van annak, hogy nem beszélek műfaterral. :)

Azóta már anyámmal sem. Ha már egész gyerekkoromat azzal töltöttem, hogy az ő viselt dolgai miatt szégyenkeztem, meg hja(!) hányszor tett engem bűnrészessé paráznaságban, házasságtörésben és egyéb dolgokban, hálát adok az Úrnak, hogy minél kevesebb inger ér tőle - így könnyebb nem vétkezni a "tiszteld apádat és anyádat..."-ban. :/

Én azt gondolom,egy olyan helyzetet nem lehet úgy lerendezni,mint egy tüsszentését.

Nyilván hatalmas különbség,ha a tettenért valaki szülő, nagyszülő,testvér,vagy egyéb rokon.

Bármelyik esetről van szó,nem tiszted az ítélkezés,de szükséges megbeszélni a történteket azzal a lelkiséggel,hogy mindentől függetlenül szereted és szeretnéd őt megérteni.