Tulajdonképpen mi is a Szenthagyomány?

Van egy kis félreértés a kérdésed mögött. Nem mi "emeljük a hagyomány részévé", hanem a korai keresztények tették. Például Szent kelemen és Ignác leveleit ugyan úgy olvasták a korai gyülekezetek, mint Szent Pál leveleit. Ezekben részben olyan írások vannak, amiket az apostolok szóban tanítottak nekik, illetve a szent írók írásainak értelmezése.

Akkor hiteles, ha nem mond ellent a Szentírás tanításának. Ezek csupán azért nem kerültek be a kánonba, mert nem közvetlenül az apostolokhoz köthető írások.

A Szenthagyomány egy vallás organikus mivoltjának megnyilvánulása. Tehát annak, hogy az adott vallás a történelemben létezik, működik, hatást gyakorol, ezáltal gyarapszik, kultúrát alkot és integrál önmagába elemeket. A Szenthagyomány a vallás alaptanításainak lecsapódása a történelemben és a társadalomban.

A protestantizmus megpróbálta lehasítani eme organikus megnyilvánulás egy részét (a Bibliát, a legfontosabb részt) és ezzel egy térben és időben lezárt vallást teremteni. A kísérlet egyébként elbukott, minden protestáns felekezetnek megvan a maga hagyománya, máskülönben képtelenek lennének hatni a világra és integrálni a kultúrát, gondolkodásmódot. Ugyanis (protestáns szemszögből) minden hagyomány, ami nem a Biblia. (Tehát a Bibliából úgymond levezetett vagy kikövetkeztetett dolgok is.) Ha ez nem így volna, nem létezne protestáns teológia. Az interpretáció ugyanis maga a hagyomány. Az interpretáció a Krisztus-jelenségre való egyéni vagy közösségi reflexió.

Nincs olyan, hogy "szent" hagyomány. Az ún. szenthagyomány minden, csak nem szent. Emberi rendelések, amelyek sok esetben szembemennek a Biblia kinyilatkoztatásával. Ez eretnekség bárhogy nevezik. Nem véletlen, hogy a középkorban el kellett dugni a Bibliát, ahogy az sem véletlen, hogy amikor mégiscsak előkerült a poros könyvtárak mélyéről, az beindította a reformációt, ami gyakorlatilag a Biblia újra felfedezése volt, azaz, amikor a kinyilatkoztatásról elkezdték leporolni a szentnek aposztrofált hagyományokat.

Jézusnak ez volt a véleménye a korabeli szenthagyományokról:

"Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván: Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem. Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, amelyek embereknek parancsolatai." (Mt 15,7-9)

"Nincs olyan, hogy "szent" hagyomány. Az ún. szenthagyomány minden, csak nem szent. Emberi rendelések, amelyek sok esetben szembemennek a Biblia kinyilatkoztatásával."

Szegény Római Szent Kelemen, Szent Polikárp, Antiochiai Szent Ignác.. A Szent Hagyomány többek között az ő műveik nyomán maradt fenn. Ezeknek az "eretnek" gondolatoknak a szerzői mind vértanú halált haltak Krisztusért. Erre te is képes lennél, vagy csak kritizálni tudsz? :))

"Nem véletlen, hogy a középkorban el kellett dugni a Bibliát, ahogy az sem véletlen, hogy amikor mégiscsak előkerült a poros könyvtárak mélyéről, az beindította a reformációt, ami gyakorlatilag a Biblia újra felfedezése volt, azaz, amikor a kinyilatkoztatásról elkezdték leporolni a szentnek aposztrofált hagyományokat."

Mi van, beindult a történelmi közhelyek, mítoszok, leegyszerűsítések félórája? Ha művelődne, tudná, hogy az ilyen kijelentések a legendáriumba, nem pedig történelemkönyvekbe való.

#5

Csak tudnám, hogy melyik szektában találják ki és terjesztik ezeket. Közröhej kategóriába tartozó kijelentésekkel jönnek folyton. Egyébként érdekes, mert mindig ugyan azokkal a szófordulatokkal fogalmazzák meg.

Kedves kerdezo irok en is peldat a Bibliabol ami szobeli uton terjedt, es jol peldazza azt, hogy vannak fals hagyomanyok amelyek tavol vannak az igazsagtol:

Ján 21:23 Kiméne azért e beszéd az atyafiak közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta neki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez megmaradjon, amíg eljövök, mi közöd hozzá?

Katolikus hagyomanyok nagy resze ilyen sajnos.

A colibatustol kezdve a papasagig, stb, minden ami nem a Szentirason alapszik, vagy szembemegy vele, vagy tortenelmileg nem bizonyithato.

Részlet Kulcsár Árpád, Csapdák Istent keresőknek című cikkéből, az Új Exodus 2002 májusi számából:

"Indexen a Szentírás

Már az első nagy ébredés, a valdens mozgalom 1100-as évek végi kibontakozása a bibliai ismeretek széles körű elterjedését eredményezte, az emberek maguk is összevethették a Szentírást a "szenthagyománnyal", s így széles tömegek számára vált nyilvánvalóvá a tradíció döntő részének tarthatatlansága. A klérus azonban mindenek fölött védelmezni kívánta a tradíciót, s ezért már az 1229-es toulouse-i zsinaton kimondták: "Megtiltjuk, hogy a laikusoknak megengedjék akár az Ószövetség, akár az Újszövetség egyes könyveinek birtoklását… Megparancsoljuk, akiket rajtakapnak azon, hogy Szentírás van tulajdonukban, azoknak házai, vagy akár nyomorúságos kunyhói, vagy földalatti rejtekhelyei romboltassanak le. Ezeket a személyeket üldözni kell, még ha az erdőkben vagy a barlangokban bujdosnak is, és szigorúan meg kell büntetni, úgyszintén azokat is, akik az ilyeneknek menedéket nyújtanak."

A határozatok gyakorlatba ültetéséről is igyekeztek gondoskodni. A 14. századi nagy angol ébredés megindítójának, John Wycliffe-nek a bibliafordítása is heves üldözést váltott ki a katolikus egyház részéről. Az angol katolikus egyház feje, Arundel canterburyi érsek szigorú tiltó rendeletet bocsátott ki: "Megparancsoljuk és elrendeljük, hogy a jövőben senki ne fordítsa le angol vagy bármely más nyelvre önhatalmúlag a Szentírás egyetlen szövegét se… A súlyosabb exkommunikáció terhe alatt senki ne olvasson efféle könyvet, füzetet vagy értekezést." A bibliafordítások elleni harc jegyében számos Wycliffe-féle Bibliát máglyán égettek el.

A bibliafordítások üldözése különös erővel lángolt fel a reformáció idején. A lutheri hitújítás ugyanis Európa-szerte a Biblia olvasása, tanulmányozása iránt soha korábban nem látott igényt támasztott, amely az európai népek többségénél új fordítások sorát eredményezte. A klérus a katolikus egyházra nézve rendkívül veszedelmesnek minősítette ezt a folyamatot, és minden szinten igyekezett harcolni ellene. Ez a buzgalom eredményezte azt az igencsak abszurd intézkedést, hogy a katolikus egyház magát a Bibliát is indexre tette, azaz felvette a tiltott könyvek listájára. A spanyol inkvizíciónak már az 1551-es, első nyomtatott indexe betiltott minden anyanyelvű bibliafordítást, majd arra hivatkozva, hogy e fordításokból "bizonyos nemkívánatos következmények származtak", elrendelték valamennyi Biblia beszolgáltatását a Szent Hivatalnak. Az ellenreformáció elveit és gyakorlatát rögzítő nevezetes tridenti zsinat (1545–1563) egyházi átok terhe alatt tiltotta meg minden olyan bibliafordítás kinyomtatását, melyet nem hagyott jóvá a katolikus egyház. A zsinat megbízásából IV. Pius által 1564-ben kibocsátott pápai index pedig minden katolikus hívőre kiterjesztette a bibliaolvasás tilalmát. Csak külön püspöki engedéllyel olvashatták laikusok anyanyelvükön az Ószövetséget és az Újszövetséget, amennyiben gyóntatójuk vagy papjuk szerint ez "hasznukra válna". "

*****

Kulcsár Árpád, a cikk szerzője történész, nem pedig fantasztikus regényíró, ha már említésre került a történelem könyv. Akinek a fenti leírással problémái vannak, annak a tényekkel vannak problémái. Változtassa meg őket, ha tudja. Javasoltatik az időgép feltalálása, visszautazás az említett korszakokba, és az aktuális döntéshozóknak a lelkére beszélni, hogy ne blamálják már a huszonegyedik századi katolikusokat ilyen kényelmetlen tények kreálásával.

Nem is értem egyesek motivációit. A történelmi tények tagadása nem szembenézés a múlttal. Az ősök szégyenletes dolgait nem tagadni kellene, hanem beismerni a tényt, hogy megtörtént, és elhatárolódni tőle, nem mint ténytől, hanem mint követendő iránytól. Ám itt, ezen az oldalon is beszéltem olyan katolikusokkal, akik szerint egy laikus nem jogosult a Biblia értelmezésére, csakis az apostolinak nevezett egyház, azaz még ma is tetten érhető a fentebbi tények mögött húzódó ok. Fiacskám, te túl kicsi vagy a nagypolitikához, neked nem kell fárasztanod magadat a Bibliával, én már mindent átgondoltam helyetted, csak edd nagy kanállal, amit tálalok neked, és ne félj semmitől. Hát köszönöm, de a Teremtő nem azért látott el értelemmel és ítélő képességgel, hogy másokra bízzam a gondolkodás és ítélettétel tevékenységét a saját életemmel kapcsolatban. Az ember felelős az életéért, a döntéseiért, és bolondság ezt a felelősséget más embereknek vagy testületnek átengedni, ilyet a Biblia sehol nem vár el, mindenhol arra szólítja fel az olvasóit, hogy emlékezzen, elmélkedjen, gondolkodjon, sehol nem mondja, hogy higgyen vakon. A naiv juhokat megeszi a farkas. Valaki azt mondta, hogy Maugli története nem az eredeti történet. Az eredeti az volt, hogy Mauglit megették a farkasok, csak az túl realista lett volna az európai romantikusoknak. Azért adatott a Biblia, hogy általa megújítsa az ember a gondolkodását, és kijelentéseket vegyen Istentől. Aki ezt a jogot elvitatja a hívőktől, az nem Istent, hanem az Isten ellenségét szolgálja, bárhogy nevezzék is az emberek.

Mint minden szervezetnek az Egyháznak is megvannak a maga hagyományai. Minél nagyobb és régibb egy szervezet, annál több a hagyománya. Természetesen nem minden hagyomány örökéletű és egyformán fontos, hanem többé-kevésbé változnak a dolgok, s újabb és újabb hagyományok keletkeznek.

A Szenthagyomány a hagyomány azon része, amely szent, vagyis Istentől való, s az Egyháznak örök időkre ragaszkodnia kell hozzá. A Szenthagyomány a hagyományból kristályosodik ki fokozatosan. Az Egyház vezetősége, a Tanítóhivatal az, amely megállapítja, hogy egy-egy hagyomány mennyire fontos az Egyház életében, melyik az, ami még módosítható, s melyik az ami már nem. A legfontosabb hagyományokat az Egyház teljes és tévedhetetlen tekintélyével dogmatizálja, de a többi hagyományát is különféle mértékben súlyozza: vannak nagyon valószínű, valószínű, lehetséges, nem valószínű, stb. súlyú tanítási hagyományok.

A Szentírás természetesen maga is hagyomány, az Egyház legtekintélyesebb hagyományai közé tartozik. Az egyházatyák írásai is ugye mind-mind hagyomány, de csak annyira szent, amennyire azt az Egyház annak tartja. Nem minden egyházatya nem minden kijelentése tévedhetetlen, ők maguk sem gondolták, hogy minden szavuk kinyilatkoztatás. Amit viszont az egyházatyák közösen és erőteljesen állítottak az óriási tekintéllyel bír az Egyházban, szinte valamenyit dogmatizálták is.