Vidiripi
"Nem a tanúk találták ki, hanem ahogyan a többi gondolat is ihletés által bekerült a Szent írásba."
Csakhogy a "Jehova" az nem ihletés alatt került a Szent Írásba.
1. Amikor leírták ezeket akkor még nem is létezett a "Jehova".
2. Nem az Írásokba került bele hanem a fordításokba.
Ha megtehetnéd hogy átnézed az összes kéziratot a világon azokban egyikben sem találnád meg ezt a szót hogy "Jehova"!
Igazából ez nem is egy név hanem egy mozaik szó amely összevonás során keletkezett!
"Ha ez Istennek annyira ellene lenne, valószínű, hogy tudott volna tenni ellene."
Ha Istennek annyira ellene lett volna akkor a zsidók nem kezdik el nem használni a nevét! Sőt Jézus egyik alaptanításai közé tartozna az isteni név, de nem így van!
"Vagy akkor dobjuk ki az egész Bibliát, ha Isten annyira sem képes, hogy a saját nevét tudassa velünk."
Te nyugodtan kidobhatod a Bibliádat ha ez a szíved vágya. De az eszedbe sem jut hogy Isten egészen mást akar tudatni velünk?
"Kevés egyháznak van ennyire konkrét tanítása."
Hogy mi van? Pont hogy Jehova tanúi sérelmezik mindig azt hogy más egyházak nem igazítják ki a tantételeiket! Akkor honnét is szeded azt hogy kevés ilyen egyház van?
"Az, hogy vannak kiigazítások nem értem miért baj."
Nem a kiigazítással van a baj. A baj azzal van hogy azt mondjátok az igazságban vagytok. Aztán az "igazságról" kiderül hogy még sem volt igazság mert változtatni kell rajta. Ha valamin változtatni kell akkor az nem volt igazság, mert ami igaz azon nem kell változtatni. Csak a hazugságot, félrevezetés, tévedést kell kiigazítani. És még mindig nem lenne különösebb baj hogy kivan igazítva az igazság. De amikor ugyan annak az igeszakasznak már a 8. értelmezését nevezik igazságnak, na azzal már tényleg baj van.
Vidiripi
"...nem a tanúk fordították Jehovának."
De igen az Őrtorony szervezet is Jehovának fordította! Felhívnám a figyelmedet az Ú.V.F.-ra!
"Nem értem miért kell ez ellen ennyire harcolni, mikor egyik bibliai nevet sem úgy használunk, ahogy azt az adott régióban, időben tették."
Akkor áruld el nekem hogy miért kell annyira az Őrtorony szervezetnek ragaszkodnia a "Jehovához"? A kérdés az költői!
Egyébként meg nem harcról van szó hanem tájékoztatásról. Tájékoztatás arról hogy ez egy összevonásból kreált szó és valójában nem is név! De ennek csak azok számára van jelentősége akiket érdekelnek a részletek is és nem felszínesek!
"Mintha az a szó, hogy Jehova valami mumus lenne...vajon kiakarja azt, hogy ennyire utálják ezt a szót? nekem van egy tippem."
Na akkor áruld hogy kire gondolsz!
"A Jahve is teljesen jó egyébként, Mivel Károli is Jehovaként adja vissza a JHVH_t miért nem őt kritizáljátok, miért a tanúkat?"
Add meg az elérhetőségét és majd tudatom vele hogy van egy kis probléma.
De ettől függetlenül a tanúk miért foglalkoznak ezzel? Ahogyan korábban írtam Isten nem koppintott a zsidók orrára amiért azok a neve helyett azt használták hogy Adonáj!
https://www.youtube.com/watch?v=clt8BoHb0JE
"Még egy kiírást sem láttam azzal kapcsolatban, hogy mennyire szektás volt Károli, amiért több helyen is Jehovának nevezi az Atyát, vagy Kámory, mivel ő több ezerszer így írja le"
Ilyesmit nem is fogsz látni mivel hogy őket nem is tartják szektásnak! De ha azt hiszed hogy a Jehova miatt tartják a tanúkat szektásoknak akkor nagyon nagy tévedésben vagy mert nem ez az oka! Tedd fel a kérdést hogy miért is tartják a tanúkat szektásoknak, garantálom hogy nem fog a lista elején szerepelni a Jehova!
Micsoda kérdés: "Miben hisznek a Jehova tanúi?"
A Saját fordítású Bibliájukban!
Vidiripi
"Jézus azt mondta,üldözni fognak titeket,és gyûlölet célpontjai lesztek az én nevem miatt.Véletlen egybeesés lenne?Nem hiszem."
Kedves Niki! Jehova tanúinak nevezitek magatokat! Te pedig azt írtad hogy Jézus!
Figyelmedbe ajánlom ezt a kérdést!
https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallaskr..
És még szeretném megjegyezni hogy engem is nem egy ember piszkált már a hitem miatt. Tehát jó lenne ha Jehova tanúi nem gondolnák és hinnék azt hogy csak őket üldözik a hitük miatt. Niki nem vagytok egyedül nem csak titeket üldöznek nem csak Jehova tanúi kerülnek börtönbe vagy ölik meg őket!
Ez egy elitista gondolkodás de ez is egy hibás gondolkozás. Idézd csak fel a konkolyról és a búzáról szóló bibliai részt!
"Sok ember,ha meghallja a Jehova Tanui nevet,egybôl támadásnak indul.Pedig semmit nem tud a szervezetrôl,vagy Ami fontosabb a Bibliáról."
Nem gondolkoztál még el azon hogy ez miért is van? Megjegyzem én amíg semmit nem tudtam a Szervezetről nem is foglalkoztam vele de aztán egyre többet megtudtam róla és ez arra ösztökélt hogy mindenkit felvilágosítsak erről a szervezetről.
Ami azt illeti Jehova tanúi látszólagos ismerete a Bibliáról sem jobb mint az hogy valaki nem nagyon ismeri a Bibliát.
Azért látszólagos mert folyton kiigazításra szorulnak a tantételek!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!