Mi a különbség a Református és a Metodizmus vallás között?

Mindkettő protestáns vallás, a református (kálvinista) kifejezetten magyar/közép európai vallás.A metodista angol, kb 200 évvel fiatalabb a kálvinistánál.

A teológiai különbségekkel igazán nem vagyok tisztában, de annak utána tudsz olvasni

A metodizmus eredetileg az anglikán egyház szektája.A methodosz, útirány, módszer görög szóból származik. A metodizmus önmagát tökéletesnek tekintõ keresztény közösség kialakítását jelenti, amit perfekcionizmusnak nevezünk. A perfekcionizmus távolabbi gyökerei az õsegyház korába vezetnek vissza. A montanisták és donatisták azt vallották, hogy az ember tökéletesen gyõzhet a bûn fölött, egyesek túlléphetnek a hívõk megszokott szintjén s a tökéletesek közösségét hozhatják létre. Az õsegyház ezt az utat -mint túlzást- elvetette.

Ugyanez a gondolat az újkor hajnalán jelentkezett ismét. Az újfajta tökéletességre-törekvés megfogalmazásához a történelmi körülmények vezettek el. Az angol vallásos életben a XVII. sz. végén általános volt a hanyatlás. A teológia túlzottan észimádó (racionalisa) volt, a mûveltebb rétegek a miszticizmusba, a szabadkõmûvességbe és azokkultizmusba menekültek.

John Wesley (1703-1791) és George White-field vállalkoztak arra, hogy új, radikális lelkiirányzatot teremtenek. Oxfordi diákkorukban néhány iskolatársukkal szövetkeztek a bensõséges, tevékeny vallásos élet "módszeres" ápolására. A metodista név elõbb gúnynevük volt, késõbb tudatosan vállalják fel. Eljutnak a tudatos megtérés gondolatáig, és a megtérést kezdik hirdetni másoknak is üdvösség és kárhozat hatalmas erejû

szembeállításával.

Az anglikán klérus bizalmatlan velük szemben, kiszorulnak a templomokból, vándorprédikátorokként, Isten szabad ege alatt hirdetik az igét. Nagy tömegeket gyüjtenek maguk köré. Kettejük közt ellentét támad a predestináció, az elõre elrendelés kérdésében (melyet Wesley nem fogad el). S bár Whitefield a hathatósabb igehirdetõ, Wesley hatása mégis maradandóbbnak bizonyul, mivel társa hamar meghal, Wesley pedig 88 éves kort ér el. A metodizmus õt tekinti szellemi atyjának. A XVIII sz. végére kiszakadt az anglikán államegyházból, a XIX. században már 8 milliós taglétszáma van. A "revivar', az ébredési hullámok egész sora indul a szekta hatására, elõbb az anglikán, majd a többi protestáns közösségben is, elõbb csak Angliában, késõbb Amerikában és Európa-szerte (vö. pünkösdisták). Nevükhöz f ûzõdik Angliában a XIX. sz. elején a biblia terjesztés, valamint a rabszolgakereskedés teljes eltörlése. A metodizmusnak része van abban is, hogy az Egyesült Államokban is sor került utóbbira.

Amerikában a metodizmus mint "hétköznapi kereszténység", hódított, jelszavai ezek voltak: tapasztalás és tökéletesség. A megtérésre szólító igehirdetést gyakran extázis, elragadottság kísérte. Elõbb New York, majd Ohio lett a metodista megszentelõdési teológia központja. Itt mûködött Charles G. Finney (1792-1875) és Asa Mahan, Finney bûnbánat és megszentelõdés eleméhez társadalomkritikai szempontot is kapcsolt. Református szerzõk úgy látják, a felrázó, ébresztõ hatáson túl a metodizmus határozott érdeme a tevékeny szociális munka.

Felfogásuk egyezik a történelmi egyházak felfogásával. Újdonságot jelent viszont a Szentlélekrõl kialakított felfogásuk. Már Wesley is vallotta, hogy a megszentelõdés a Szentlélek mûve, beszélt lélek-keresztségrõl, Finney szerint a lélek-keresztséget a Szentlélek hatalomkinyilvánításai kísérik. T .C. Upham 1843-ban a Wesley-i szellemi örökségnek azt az oldalát emelte ki, hogy a megszentelõdés misztikus értelemben Istenben való részesedés. W.E. Boardman ehelyett a reformáció megszentelõdés-tanítását idézi fel: az ember hit által válik megigazulttá.

A hit legfõbb mércéjének tekintik (sola Scriptura). Viszont hajlanak arra, hogy ne a szöveg eredeti üzenetét keressék, hanem azt, mit mond az igehirdetõnek vagy a hallgatónak épp abban a pillanatban. Így végsõ soron azt feltételezik, hogya Szentlélek nem "akkor és ott", hanem "itt és most" hozzájuk szól tévedhetetlen erõvel. Más szóval, annak ellenére, hogy nem fogadják el a tanítóhivatal létét, valójában saját szavuknak tévedhetetlenséget követelnek. Elfogadják a Szentháromságot és a nevére történõ keresztséget, ennek alapján keresztényeknek tekinthetõk.

Úgy látják, Krisztus egyháza nem lelhetõ fel benne. A többi hagyományos keresztény közösséget is elvetik. Ugyanakkor egész sor protestáns közösség, szekta kialkulásában van szerepük. Angliában, Németországban, s általában Európában a megszentelõdés - mozgalomban a Krisztusra mutató (krisztológiai) elem került elõtérbe, a szentlelkes elem rovására. A pneumatológiai (szentlelkes) vonást inkább a pünkösdista és karizmatikus mozgalmak vitték tovább. A szabadegyházak metodista hatásra alakultak ki Németországban a XIX. században. Az üdvösség kérdésében a metodizmus a hagyományos keresztény tanítást vallja, azonban nagy hangsúlyt helyez arra a gondolatra, hogy "Isten országa köztünk van... A megszentelõdést és a szociális tevékenységet egyenesen úgy tekinti, hogy az Krisztus királyságának megvalósulását jelzi.

Ez az új hangsúly Wesley megszentelõdéss-elméletébõl következik. Igazában véve ebben a kérdésben Wesley erõsen eltér a többi reformátortól. Olyan mesterekre hivatkozik, mint Bonaventura, Eckhart mester, Simeon, a Teológus, akiktõl örökli azt a gondolatot, hogy a lélek hét fokozaton át jut el Istenhez. Vallja, hogy a bûnbocsánatot megszentelõdés követi, a szentség pedig nem más számára - 2Pét 1,4 alapján-, mint az isteni természetbõl való részesedés. (Hasonló kiindulópontok alapján jutott el a keleti egyház a megistenülés gondolatáig.) A szentséget nem erkölcsi, hanem vallási tartalmúnak látja. Felfogása nagy hatást gyakorolt a XIX.-XX. századi megszentelõdési mozgalmakra.

A metodisták úgy vélik, a sugalmazás nemcsak a Szentírás szerzõire, hanem közösségük tagjainak igehirdetésére is érvényes. A Katolikus Egyház szerint csak a Szentírás és az apostolok közösségére épülõ tanítóhivatal (a püspökök testülete) rendelkezik tévedhetetlenséggel.

Hogy a karitatív tevékenység már Isten országának megvalósulása lenne, ezt református szerzõk is kérdõre vonják (igaz, annak alapján, hogy nem ismerik el a cselekedet érdemszerzõ voltát), de a Szentírás is világossá teszi: Isten országa nem csak köztünklévõ, de "eljövendõ is. Az egyháztörténet is tanúsítja, mindig baj, ha egyesek úgy vélik, az egyház azonos Isten országával (ld. a triumfalista, diadalmaskodni vágyó egyházkép).

A Wesley-féle megszentelõdés-elmélet alapján a metodizmusra az elittudat jellemzõ. Épp ezzel lett a szektás lelkület mintája. A szektás közösség csak önmagát tekinti üdvözítõnek, minden más keresztény közösséget tévelygõnek ítél. Ez másszóval az ökumenizmus hiányát is jelenti. Mintha csak a farizeus szavát hallanánk itt: "Hálát adok neked, Isten, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember" (Lk 1 8, 1 1). Pedig senkinek sincs joga pálcát törnie mások felett. A Katolikus Egyház a II. Vatikáni zsinaton úgy fogalmazott: "szentek és bûnösök egyháza" vagyunk. Tudatában vagyunk tehát gyarlóságainknak. Ugyanakkor azt is tudjuk: a bûnbánat eszközeit is kezünkbe adta Krisztus. Nem helyes tehát az önsajnálat és a reménytelenség sem.

A metodisták legkifogásolhatóbb vonása, hogy csak önmagukat tekintik tökéletes keresztényeknek. Pedig a tökéletesség vágya, a lélek-keresztség, az extázis, a rendkívüli jelek keresése -akárcsak a többi, pünkösdista, szabadkeresztény közösség esetében- önzõvé, hiúvá teheti a lelket. Ez a fajta lelkiség nem közösségben, egyházban, hanem egyedi tökéletességben gondolkodik, ez pedig ellentmond Krisztus szándékának, aki egyházat, szeretetközösséget akart létrehozni. Ahol az egyedi tökéletesség a cél, ott még az irgalmasság gyakorlása is csupán az egyén kiteljesedését szolgálja.

Szerte a világon 35 millióan, Magyarországon mintegy kétezerötszázan vannak. A többi szektához hasonló módszerekkel: a biblia tanulmányozására, ifjúsági foglalkozásokra hívnak, kiadványokat adnak kézbe, sõt nem riadnak vissza a jehovásoktól kölcsönzött módszerektõl sem: be-becsengetnek lakóházakba, leszólítják a járókelõket.