Hogy magyarázzam el egy nem vallásosnak a pünkösd, és a szentlélek fogalmát?
Beszélgettem erők barátokkal és azt mondták hogy zavaros az egész magyarázat, nem valami hihető dolgok ezek.
Hozzateszem, nem vagyok valami jó prédikátor.
Úgy vesszük hogy Isten Szentháromság (azaz Atya, Fiú, és Szentlélek). Ez természetesen ugyanarra az egy Istenre utal, csak különböző megnyilvánulási formái. Az Atya aki teremtette a világot, a Fiú akiben Isten emberként nyilvánult meg, és a Szentlélek ami "belül" munkálkodik a hívőkben.
Jézus azt ígérte hogy majd ha elmegy, elküldi a lelkét. Áldozócsütörtökön volt Jézus mennybemenetele, a Szentlélek pedig pünkösdkor szólította meg az apostolokat, elkezdték hirdetni mindazt amit Jézustól hallottak, és hogy látták őt meghalni és feltámadni.
A pünkösd tehát a keresztyén (=Krisztust követő) egyház születésnapja.
Kedves Kérdező,
Egy nem vallásosnak nem kell beszélni a Pönkösdről és a Szent Lélekről. Neki csak Krisztus keresztjéről, bűnökből való megtérés szükségességéről, Isten szeretetéről érdemes beszélni.
Ha majd megtért a bűneiből Istenhez, akkor lehet neki beszélni a vízben való bemerítkezés szükségességéről, és bibliai feltételeiről (pl. hit [nem a keresztanyjáé, hanem az övé]), ha ez meg van, akkor lehet a Szent Lélek téma. Egy hónapos csecsemőnek nem adunk pörköltet, pláne egy meg sem született magzatnak.
Te egyébként tisztában vagy a pünkösd és a Szentlélek "fogalmával"?
#3
Jó az igaz hogy sokkal fontosabb az Evangélium, de ha megkérdezi hogy mi az a pünkösd, akkor nem mondhatod azt hogy "majd megmondom ha megtértél"...
Nem vallásosaknak érdemes a történelmi vetületére rávilágítani. Pünkösd a keresztény mozgalom kiindulópontja, a keresztény szellemi közösség (nevezzük egyháznak) létrejötte.
Ahogyan a Szentlélek kiáradt a tanítványokra, úgy vert végérvényesen gyökeret az isteni szellem és a krisztusi tanítás a világba. Itt indul útjára a világban az a szellemi forradalom, aminek lángját Jézus fellobbantotta, ami megváltoztatja a történelem menetét.
Ezt a szellemet még ma is magunkon érezzük, az erkölcseinkbe és az elveinkbe van ivódva, a lelkiismeretünk hangján szól. Ma nekünk evidensek olyan elvek, mint a kegyelem, a megbocsájtás, hogy a törvények és azok végrehajtói is magasabbrendű elveknek vannak alávetve. Evidensnek vesszük, hogy a szeretet egy vezérlő erő, nem puszta érzelem. Hogy nem rendelkezünk mások élete felett önkényesen. Hogy segítünk a bajbajutottakon. Hogy jobbá tehetjük a világot.
Ezek az eszmék nem magától értetődőek, ezekre Krisztus tanított minket, és a Szentlélek kiáradása az a pillanat, amikor ez az egész elindul.
ha megkérdezi hogy mi az a pünkösd, akkor nem mondhatod azt hogy "majd megmondom ha megtértél"...
Ha kérdezi, az más! El lehet neki mondani pár dolgot, hangsúlyozva, hogy ez a tanítványoknak adatik, kizárólag a bűnökből való teljes megtérés után. Jó hogyha olyan ember mondja el neki, akinek közössége van a Szent Lélekkel, nem olyan, aki csak fogalomnak gondolja. Aki át is élte a pünkösdöt, nem csak hallott vagy olvasott róla.
Azt fontos elmondani az érdeklődőknek, hogy Jézus tanítása alapján "új bor új tömlőbe való", a régi tömlőt elszakítja, tönkreteszi. Egy bűnökben élő, ótömlőjét le nem "vedlő" vallásos emberre nem tölti ki Isten az új bort, mert kárt okozna neki, ezt pedig Isten nem akarja. Ez igazából a valóban megtért és valóban újjászületett embereknek az ajándéka, nem mindenkinek.
16
Senki sem vet pedig új posztóból foltot az ócska ruhára; mert ami azt kitoldaná, még elszakít a ruhából és nagyobb szakadás lesz.
17
Új bort sem töltenek ó tömlőkbe; máskülönben a tömlők szétszakadoznak, és a bor kiömöl, a tömlők is elvesznek; hanem az új bort új tömlőkbe töltik, és mindkettő megmarad.
#3
"Ha majd megtért a bűneiből Istenhez..."
Miből gondolod,hogy egy "ateista"/pogány ember bűnös?
Szerinted azért bűnös,mert nem hisz az istenedben?Aki 2000 éve még leküldte a fiát csodákat művelni és meghalni?Ugyanaz az isten aki a legnagyobb szükségben ló****t sem csinál...
Na ennyit az istenedről :D
Volt egy szomszédom(50 év körüli nő),aki minden vasárnap templomba és gyülekezetekbe járt.Szerette letépkedni a kerítésemről a futónövényt,mondván,hogy az őt zavarja(egy sor tuja mögött).Kis idő múlva észre vettük,hogy azért tépkedte le mert szeretett leskelődni és hallgatózni.Mikor mondtuk neki,hogy ezt nem kéne,ő volt felháborodva,hogy mi közünk van nekünk ahhoz,hogy ő mit csinál a saját udvarán.A következő alkalommal mikor észrevettem,hogy tépkedi a kerítésen lévő növényt,már kevésbé finomabb volt a megszólítás.Mire ő azt mondta,hogy beszéljük meg szemtől szembe a ház előtt.Egy furkósbottal támadott meg a vén r ibanc :D
Még ő hívta rám a rendőröket amiért kicsavartam a kezéből a botot,amiről később kiderült,hogy ólom is volt benne...
Na ennyit arról,hogy a vallásos emberek jobbak :D
Szeresd felebarátaid
A nyomorult szipirtyója!
Persze, valószínűleg alapból volt ilyen mocsok, nem azért mert vallásos. Gondolom, mert jóindulatú vagyok. Elsőre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!