Reformátusok! Ti hogyan élitek meg az Eleve Elrendelés elvét? Mennyire téma ez a templomban nálatok, vagy otthon este a családnál, és hogyan viszonyul a lelki világotok ahhoz, hogy Isten random dönti el, hogy ki kerül a Mennybe?

Az eleve elrendeltség azt jelenti, hogy citrom nem nő a babánfán :)...a szőlőlugas sem terem almát... vagyis

" 1Kor 15,38

Az Isten pedig testet ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét."

...ám a szőlő az alma, a banán a citrom és minden kikelt mag elnyerheti az üdvösséget, ha a "Kertészre figyel", és megéli az ő saját (eleve elrendelt) természetét...mert a magokban van meg az "elrendeltség".

...ennélfogva természetesen emberekben is az adott mag (a benső, vagy lélekszikra - ki hogyan nevezi)külsővé tétele a lényeg, és nem az emberi fogalom szerinti jóság. mert az emberi léformában kettősség lakozik, van egy belső emberünk, és van a külső (ego) ...a külső embernek kell a Bensőnek teret adnia, ahhoz, hogy ne "citromnak láttassunk a banánfán", hogy azt éljük meg aminek rendeltettünk, és ne azt mutassuk a világnak, amik mi akarunk lenni....remélem van (VAN) aki, (AKI) érti...

a 11 milyen jó..

"Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,

Következik, hogy ál máshoz se léssz. "

Shakespeare

a "Lélekszikra" az önvaló a sajátút felismerésével válik csak lehetővé:

"Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:

Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája"

"Ha Isten választja ki, hogy ki üdvözül, akkor ez nem aknázza alá a szabad akaratunkat, hogy Krisztust válasszuk, és benne higgyünk? A Biblia azt mondja, hogy van választási lehetőségünk — mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban megtartatik (János 3:16; Róma 10:9–10). A Biblia egyszer sem ír arról, hogy Isten bárkit is visszautasítana, aki hisz Őbenne vagy elfordulna attól, aki Őt keresi (5 Mózes 4:29). Valahogyan — Isten rejtélye, hogyan — a predesztináció együtt munkálkodik azzal, hogy az Atya vonzza az embert (János 6:44), és hogy az ember hisz és üdvözül (Róma 1:16). Isten eleve elrendeli, hogy ki jut üdvösségre, de nekünk ehhez Krisztust kell választanunk. Mindkét megállapítás egyaránt igaz. Róma 11:33 azt mondja, hogy „Ó, Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Milyen megfoghatatlanok az ő ítéletei, és milyen kikutathatatlanok az ő útjai!”"

Forrás:

[link]

#10

Én a zsinati dokumentum 3. fejezetét vettem alapul, és abból vontam le következtetéseimet. Hogy jobban láthassuk mi volt a zsinati atyák szándéka, érdemes lenne a zsinati határozatot teljes egészében látnunk, amire sajnos nem leltem rá a neten.

-----------------------------

Akit esetleg még jobban érdekel a téma, az alábbi esszét találtam hozzá, mely szépen végigvezeti a kérdést az ősegyháztól egészen napjainkig.

[link]

Íme, egy református lelkész igehirdetése:

"Ebben a dologban egyébként maga Kálvin János, tisztelt és bölcs tanítónk is túlszaladt egy határon. Eredetileg jogász ember lévén pontos, hiánytalan és ellentmondást nem tartalmazó megfogalmazásokra törekedett, így került be aztán – egyébként könyvtárnyi latin nyelven írt életművébe – az a másfél sor, amit évszázadok után is a szemére vetnek, éspedig joggal. “…Isten némelyeket eleve kárhozatra, másokat pedig eleve üdvösségre rendelt”. Tisztelve őt, mint nagy tanítónkat, ebben az egyetlen dologban el kell ismerjük, éspedig pontosan az ő Biblia iránti végtelen nagy tisztelete jegyében, hogy ebben a gondolatában kivételesen túlszaladt egy határon, ami a Szentírás egészéből nem igazolható. A magam részéről nem hiszek olyan Istenben, aki eleve azért alkotott volna bárkit is, hogy azt eltapossa, kárhozatra vesse – és erre utaló mondatot a Szentírásban sem találok."

Forrás:

[link]

Én az idézett szakasszal értek egyet.