Tekinthetek úgy a pszichoterápiára és a pszichológusra, mint "eszközökre" Isten kezében, amin és akin keresztül Ő segít nekem?
Keresztyén hívő vagyok. Több helyen olvastam arról, hogy a pszichológia - mivel az alapvetően világi eredetű és így az emberről alkotott képe alapvetően más, mint a biblikus emberkép - szembemegy a Biblia tanításaival. Ezért egy keresztyénnek érdemesebb egy lelkésszel, lelki gondozóval beszélgetni pszichoterápia helyett.
Én mégis járok pszichoterápiára és úgy érzem, hogy valóban használ eddig. Továbbá eddig nem találtam olyan pontot, amely gyengítené az Istenbe vetett hitemet.
Én úgy tekintek a pszichológusra és a pszichoterápiára, mint Isten adta eszközökre, akin és amin keresztül ő segít nekem a gyógyulásban.
Helyes! Ha segítő, akkor jót tesz neked, akkor isteni erő. Ha visszahúzna - ördögi.
Gyökössy Endre református lelkész, pszichológus is ezt mondaná, ha élne - sokaknak segített, olvasd a könyveit.
Tudom, hogy a terápia során kognitív és mélylélektani technikákat alkalmaz a pszichológus.
Krisztusba vetett hitről, annyi szó esett, hogy tudja, az nekem nagyon fontos és mondta is, hogy a keresztyén közösség (egyik protestáns történeti egyház) is jót tesz nekem.
Illetve annyit tudok, hogy ő maga is eljárogat szintén protestáns közösségbe, ha jól következtettem, reformátusba. Ezek még a terápia elején kerültek szóba, utalás szintjén, amikor még "csak beszélgettünk", felmérve a helyzetet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!