Vallásosok! Az bűnnek számít, ha egy olyan embert ölsz meg, aki veszélyezteti a többi ember életét?
10-esnek
Isten felügyelte a Háborúkat, ami a messiás megszületésének vonalát hivatott védeni. Így Isten határozott arról, hogy mikor, hol, és milyen módszerrel kell megvédeniük magukat az ellenséges támadásoktól.
Isten soha nem szorgalmazta hogy emberek egymás ellen támadjanak, haragból, vagy haszon szerzésből.
Minekutána a messiás megszületett és elvégezte a feladatot, már nem kell mit védeni, ezért Isten nem ad engedélyt arra, hogy a népe bárkivel, bármilyen oknál fogva harcoljon, mert nem alkothatja a világ részét, és nem folyhat bele az emberi csatározásokba.
Helló, #5-ös vagyok. Jó lenne tudni, miért pontoztatok le. Nyilván tévedhetek is. De azt a francia rendőrt, aki pár napja bement a terroristához a túszok helyett, és ezt a rendőrt (aki ráadásul házasodni készült) ölte meg a terrorista, hősnek mondjuk, és szerintem is az.
Amikor Isten tette ugyanezt meg, mert látta, hogy Sátán fogságában vagyunk, aki meg fog ölni, és ő maga jött el emberi testben, hogy őt ölje meg a Sátán helyettünk, így, az erőszakot elszenvedve, és nem erőszakkal győzte le a Sátánt és a halált, ami felett addig Sátán volt az úr, azt miért kell lepontozni?
Csak azt írtam, hogy Isten megoldása nem az erőszak az erőszakra. Mivel van a bajotok?
#9, A 158 szemelyzetu alakulatomnal kb en vagyok az eggyetlen ateista. Az alakulat papja es sok kollegam csak nezett mint a borju az uj kapura hogy ez most komoly?
Persze teny hogy sokan csak papiron keresztenyek, de nagyon sokan komolyan veszik a vallast. Erre varjal gombot...
Magyar katonaként azért túl sokat nem tudnál tenni, sőt más ország katonájaként sem nagyon jelelnleg, hiszen nagyhatalmak játszóterévé vált a csatározás.
Bár van néhány katonai misszió, ami valóban humanitárius célokat segít.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!